https://kolorline.hu/Futólépésben a vármegyei döntőbe – Mezei futás Kazincbarcikán

Futólépésben a vármegyei döntőbe – Mezei futás Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Október 7-én rendezték meg Kazincbarcikán a Diákolimpia körzeti mezei futóbajnokságát. Több mint kétszáz tanuló gyűlt össze a Vízi komplexum mögötti szekérúton. A verseny jó időben és hangulatban, lendületesen zajlott. A fiatalok lelkesedése és a szervezők precizitása gondoskodott a gördülékeny lebonyolításról.

Bemelegítéssel kezdődött a körzeti mezei futóbajnokság, mielőtt ténylegesen rajtvonalhoz álltak a diákok. A versenyzők korcsoportonként külön indultak, illetve a lányok és fiúk eltérő távokon mérték össze erejüket. A legkisebbek 2 kilométert, a nagyobbak akár 3,5 kilométert is teljesítettek. A pálya természetes környezetben, füves, szekérutas területen haladt, ahogy azt a mezei futás szabályai megkívánják. 

Gyöngyösi Rozália, a Tompa Mihály Református Általános Iskola tanulója egyéniben idén is első lett: „Nem sok taktikám volt, a volt atlétikaedzőmtől sokat tanultam és azt vetettem be, például az elején nem sprinteltem” – avatott be bennünket a diáklány.



Idén igen szépen képviseltette magát a körzet

A versenyre Kazincbarcika mellett Berentéről, Izsófalváról, Ormosbányáról és Ragályról is jöttek nevezők, így a körzet több településének diákjai együtt áldozhattak a közös versenysportnak. Osváth Lajos, a ragályi Balassi Bálint Általános Iskola pedagógusa három tanulóval érkezett.

„Reggelenként van nálunk a mozgás, és ezeken az alkalmakon az alsó tagozattól fölfelé mindig vannak újoncok, akik szívesen vállalják ez a megmérettetést — osztotta meg Osváth Lajos. — Azután ennek megfelelően próbálunk készülni, elsősorban puha, füves pályán.”

A gyerekek chip helyett sorszámkártyával regisztrálták magukat, majd az iskolájukhoz tartozó jegyzőkönyvvezetőnél jegyezték fel az eredményeket. A csapatversenyben az első négy tanuló pontszáma adta ki az iskola összesített eredményét.



A 2025-ös mezei futóverseny legjobbjai

(Ezen a versenyen a kisebb pontszám jelenti a nagyobb eredményt.)

II. korcsoport – Leány

  1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
    Összesített pontszám: 15
     
  2. Árpád Fejedelem Tagiskola
    Összesített pontszám: 57

Egyéni legjobb (1. helyezett): Fenyvesi Liliána B.


II. korcsoport – Fiú

  1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
    Összesített pontszám: 13
     
  2. Pollack Mihály Általános Iskola
    Összesített pontszám: 46

Egyéni legjobb (1. helyezett): Bojtos Márton B.


III. korcsoport – Leány

  1. Tompa Mihály Református Általános Iskola
    Összesített pontszám: 34
     
  2. Ádám Jenő Tagiskola
    Összesített pontszám: 43

Egyéni legjobb (1. helyezett): Gyöngyösi Rozália


III. korcsoport – Fiú

  1. Tompa Mihály Református Általános Iskola
    Összesített pontszám: 42
     
  2. Kazinczy Ferenc Tagiskola
    Összesített pontszám: 45

Egyéni legjobb (1. helyezett): Oláh Noel


IV. korcsoport – Leány

  1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
    Összesített pontszám: 18
     
  2. Pollack Mihály Általános Iskola
    Összesített pontszám: 32

Egyéni legjobb (1. helyezett): Labancz Anna Iringó


IV. korcsoport – Fiú

  1. Szent György Görögkatolikus Általános Iskola
    Összesített pontszám: 18
     
  2. Pollack Mihály Általános Iskola
    Összesített pontszám: 28

Egyéni legjobb (1. helyezett): Erős Dániel



A kazincbarcikai verseny volt a vármegyei döntő előszobája

Zwillinger Fanni, a Barcika Art Nonprofit Kft. sportmenedzsere hangsúlyozta, hogy korcsoportonként a lányokat és a fiúkat külön, de ugyanúgy díjazzák és a csapatoknál is így járnak el. Az egyéni versenyzők közül az 1. helyezett jut tovább a Miskolcon márciusban tartandó vármegyei döntőbe. A csapatok esetében már a 2. helyezett is kérelmezheti a továbbjutását.

Kazincbarcikának az is győzelem, hogy itt indulhatott a vármegyei döntő felé vezető út új lendülettel, jókedvvel és összefogással.

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk