
Tíz év félfigurális és absztrakt művei – Kin Gábor a Gimi Galériában
Kin Gábor helyi, de országunkban már többfelé kiállító „gerilla” festőművész színes tárlata nyílt meg a Gimi Galériában október közepén. A bemutatott művek a 28 éve önképző alkotó legutóbbi 10 évének válogatott képei. Ebben az időszakban a festő a figurálistól az absztrakt felé tájolódott el, amelynek különböző fázisait élvezhetjük a Gimi Galéria falain.
kapcsolódó galéria
„Még nem jártam a Gimi Galériában – vallotta Kin Gábor, aki Magyarországon többfelé szerepelt már alkotásaival. – Köszönöm Somodi-Hornyák Szilárdnak, Pétervári Györgynek és Lalák Angelikának, hogy segítettek ebben.”
A művész különleges helynek nevezte a Gimi Galériát, amely szerinte inkább egy élettér, mintsem kiállítótér, ahova másképp kell készülni, hiszen — ahogyan fogalmazott — itt lelkes ifjú elmék és mindenre elszánt tanerő éli a hétköznapjait, és őket kell ezúttal közelebb hozni a képekhez.
Egy gerillaművész új korszakának önálló gyűjteménye
Az új kiállítást a megnyitó előtt a Szalézi gimi két tanulója avatta a Bagossy Brothers egyik felemelő dalának előadásával, majd Pétervári György helytörténeti kutató és műgyűjtő adta át a közönségnek.
„Immár sokadszor nekem jutott a megtiszteltetés, hogy megnyithatok egy kiállítást a városi kultúra egyik ikonikus helyén, a Gimi Galériában. Visszatértem az alma materbe – kezdte személyesen gondolatait a felszólaló, aki felidézte, hogy több mint 50 éve ebben az épületben, az akkori iskola első végzős diákjainak egyikeként érettségizett itt, majd folytatta a festő bemutatását. – Kin Gábor kazincbarcikai lakos, autodidakta festőművész. Az én gondolataim szerint ő egy gerillaművész, gerillafestő.”
A festőművésznek több kiállítása volt már Magyarország nagyvárosaiban és többször szerepelt kazincbarcikai közönség előtt is. Legutóbb 2024-ben, a Galéria ’70-ben, ahol 18 Kazincbarcikához köthető művész közösen állított ki.
Igényes, színes, expresszív, szürreális és groteszk festészet
Pétervári György szerint Kin Gábor művei filozófiai értelemben esszenciák, amelyek nagyfokú érzelmekről és érzékenységről árulkodnak. A műgyűjtő a festő munkásságát az őrá jellemző szavakkal mutatta be. Ezek között volt az igényesség, amely nemcsak a műveken, hanem a kiállításra készülő gondosságban is megmutatkozott. A művész olyan festményeket válogatott, hogy a diákok óhatatlanul is legalább egy pillantást vessenek rájuk, közelebb kerülve a vizuális művészetek világához.
Az előadó kiemelte a színeket, az expresszivitást, a festményeken fellelhető álomszerű látomások miatt a szürrealitást és a groteszkséget is.
“Kin Gábor művészete állandóan változik a megszerzett új tudás és az értelmezek alakulása után. Önjáró, külön utas gerillaművész, aki nem akar és nem is hasonlít senkihez – mutatott rá Pétervári György. – A festészetet önállóan sajátította el, nem járt művészeti iskolába, nem voltak mesterei, de kortárs mentorai igen Kazincbarcikán.”
A megnyitón elhangzott egy egyedi, vagány történet, igazolván, hogy bár Kin Gábor magányos farkas a művészetében, de emberként nagyon is nyitott a világra. A híres kapolcsi művészeti fesztiválra ugyanis 2018-ban meghívó nélkül becsempészte egy művét, és az egyik portán kifüggesztette, amellyel sikert aratott.
Kin Gábor festő útra bátorítja a Szalézi Gimi érdeklődő diákjait
A kiállító művész a megnyitón azt is hangsúlyozta, hogyha valamelyik fiatal érzi magában a késztetést, jobb, ha mihamarabb elkezdi a festést, és ehhez bátran keressen meg egy művésztanárt. A festő úgy gondolja Vonnegut szavai nyomában, hogy azért is jó a művészettel foglalkozni, hogy jobb emberek és érdekesebb jellemek lehessünk általa. Amikor saját fejlődéséről kérdeztük, annyit mondott, hogy ez nem működhet másképp, minthogy az ember folyamatosan elégedetlen önmagával és próbál valami új utat keresni, a változásba folyamatosan belemenni.
„Az absztrakció felé elmozdulásnak az időszaka ez a 10 év, amiből válogattam. Vannak még bennük figuratívabbnak nevezhető jegyek, de mindegyik képnél van valami más kísérletezés. Van, hogy a színkontrasztokkal, van hogy a motívumokkal, van hogy a ritmikákkal játszottam jobban a képeknél, éppen ezért olyan, mint a saját csoportos kiállításunk: egyszerre sokféle, és ettől érdekesebb tud lenni.”
A merész jellemű és alkotói stílusú festő képei a Gimi Galériában tekinthetők meg az elkövetkezendő hetekben az iskola nyitvatartási idejében.