https://kolorline.hu/Senior Sportkavalkád — vetélkedők és sportprogramok várták a szépkorúakat

Senior Sportkavalkád — vetélkedők és sportprogramok várták a szépkorúakat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika és a térség nyugdíjas szervezeteinek képviselői vehettek részt idén is a Senior Sportkavalkádon, amelynek a Don Bosco Sportközpont adott otthont október 28-án. A csapatokra játékos szellemi erőpróbák és sportos programok is vártak.

„Az idei sportkavalkádot immár 9. alkalommal rendezünk meg Kazincbarcikán. Ez a szépkorúak mozgásos, vidám és szórakoztató programja” – nyilatkozta Kálmán Vilmosné, az Újkazinci Baráti Kör tagja.

A megmérettetésre 30 csapat regisztrált. A jelentkezők Kazincbarcikának és térségének a nyugdíjas szervezeteit képviselték.

„Jó kikapcsolódás ez a mi korosztályunknak – nyilatkozta Kovács László, aki az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub képviseletében indult csapatával együtt a megmérettetésen. — Ez egy játékos vetélkedő, vagyis tanulunk is egy kicsit és igen jól szórakozunk. Úgy látom, hogy a csapattársak is jól érzik magukat és jól szórakoznak.”

A szépkorúak szabadidős programjában játékos szellemi- és sportvetélkedők várták a csapatokat. A jelentkezők egyéni, páros és csoportos sportolási lehetőségeket is kipróbálhattak a nap során a Don Bosco Sportközpontban.




 

További híreink

Borsodi Vegyipari Nap – bemutatták a BorsodChem kutatási projektjét

Dátum: 2025. nov 08. 19:31

A Magyar Kémikusok Egyesületének megyei szervezete és a Miskolci Akadémiai Bizottság Vegyészeti Szakbizottsága idén 41. alkalommal szervezte meg a Borsodi Vegyipari Napot. Az alkalomnak az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság székháza adott otthont.

Zajlik az új kazincbarcikai strand látványos és fenntartható koncepciójának véglegesítése

Dátum: 2025. nov 07. 16:44

Miközben a tervek szerint decemberben már az első karcsapásokra várják a vendégeket az elkészült Vízi komplexum medencéi, addig „vízgőzerővel” folyik a strandfejlesztési koncepció véglegesítése is Kazincbarcikán. A szakértői csapatban a magyarországi fürdőkultúrát, üzemeltetést és strandfejlesztési lehetőségeket jól ismerő szakemberek mellett építészek, a Vízi komplexum beruházását és megnyitását koordináló cégek és szervezetek vezetői, valamint a városvezetők is részt vesznek. Kazincbarcika első körben 1,2 milliárd Ft-ot különített el idei költségvetésből a többütemű strandfejlesztés megindítására.

Geometriai formákkal bontja meg a teret — Ezüst György Zoltán kiállítása nyílik a Mezeyben

Dátum: 2025. nov 06. 19:00

Különösen izgalmas, rendkívül sokoldalú és sok témájú, nagyon kifejező, a vonalból gyakran szokatlan formákkal kimenő festő- és grafikusművész bemutatkozásával folytatódik a „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat. Ezüst György Zoltán több korszakos, egyénien mély értelmű, mégis bárkit megszólító tárlata november 12-én (szerdán), 18:00 órától nyílik meg a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermében.

November 13-án déltől zárva a Kazincbarcikai Fedett Uszoda

Dátum: 2025. nov 06. 17:28

Technikai okok miatt november 13-án (csütörtökön) hamarabb zár a Kazincbarcikai Fedett Uszoda. A létesítmény üzemeltetője a sportolók és a közönség megértését kéri.

KolorTV élőben

Programajánló

Vizuális anomáliák - Ezüst György Zoltán képzőművész kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

IV. Dédesi fényparádé és jótékonysági felvonulás

Dédestapolcsány

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk