https://kolorline.hu/Megújult az Avilai Szent Teréz-templom Kazincbarcikán – hálaadó szentmisével ünnepelt a közösség

Megújult az Avilai Szent Teréz-templom Kazincbarcikán – hálaadó szentmisével ünnepelt a közösség

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai Avilai Szent Teréz-templom több mint száz éve áll a hívek szolgálatában. 1913-ban dr. Samassa József bíboros-érsek szentelte fel az akkori Sajókazinc katolikus templomot, amely az Avilai Szent Teréz nevet kapta. Azóta számos plébános és közösségi összefogás szépítette és gazdagította az épületet, így vált a város egyik legfontosabb lelki otthonává. November 22-én új fejezet nyílt a templom történetében: kívül-belül megújult. A tető, az ablakok, a fűtés és a belső festés is teljes felújításon esett át. Az ünnepi szentelési és búcsúi szentmisét Berhidai Piusz ferences tartományfőnök celebrálta, az eseményt pedig Soltész Miklós államtitkár is megtisztelte jelenlétével.

Ünnepi szertartás és újraszentelés

A szentmise kezdetén Gnana Pragasam Derosi Raja plébános köszöntötte a híveket, majd sor került a templom megáldására és újraszentelésére. A szertartás után hálaadó szentmise következett, amelyben Berhidai Piusz ferences tartományfőnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a templom megléte önmagában is ajándék: olyan kincs, amelyben a közösség hite és Isten jelenléte válik láthatóvá.

„A templom nem pusztán falak és kövek, hanem a közösség hitének látható jele: amikor egy közösség templomot épít vagy megújítja azt, láthatóvá teszi, hogy Isten él és az emberek között akar lenni.”



A szalézi rend öröme

Kővári László szalézi szerzetes, a kazincbarcikai rendház igazgatója kiemelte, hogy a felújítás nagy öröm a híveknek, hiszen hónapokig nem volt szentmise a munkálatok miatt.

„Ez a régebbi templom sokak szívéhez nőtt, ide járnak szívesen, és most nagy öröm mindenkinek, hogy ismét használatba vehetjük” — fogalmazott Kővári László szalézi szerzetes. 



Államtitkári köszöntő és támogatás

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte: a kormány 20 millió forinttal járult hozzá a felújításhoz. Beszédében az egyházak közösségépítő erejét hangsúlyozta. 

„Az egyházak és az ott dolgozó emberek fantasztikus munkát végeznek Kazincbarcikán, hatalmas a közösség ereje – ezt a munkát valamilyen módon támogatni kell” — emelte ki az államtitkár. 

Lelki megújulás és közösségi ünnep

A hívek számára ez a nap nemcsak a templom újjászületését, hanem a közösség lelki megújulását is jelentette, amelyet szeretetvendégség és a támogatók, valamint a munkálatokban résztvevők megajándékozása tett teljessé.



 

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk