https://kolorline.hu/Visszafogott lesz az advent idén Kazincbarcikán

Visszafogott lesz az advent idén Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

November 30., advent első vasárnapja van, ezzel elkezdődik a várakozás időszaka. Miután a kormány által elindított Versenyképes Járások Program rendkívül lehetetlen helyzetbe hozta Kazincbarcikát, a tét továbbra is 3 milliárd Ft sorsa, ezért városunkban idén visszafogott lesz az advent.

Bár a városvezetés február óta küzd a Versenyképes Járások Program extrém elvonásának megoldása miatt, és határidőben benyújtotta pályázatát, hogy a bárdként a város feje felett lebegő 3 milliárd Ft-ot ne vonja el a kormány, az erről szóló döntés még mindig nem ismert. Éppen emiatt egy csendesebb adventi időszak lesz a 2025-ös Kazincbarcikán.

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai már felszerelték a karácsonyi díszkivilágítást, de azok felkapcsolására takarékossági okokból még várni kell: december 21. és 27. között öltöztetik majd ünnepi fénybe Kazincbarcikát.

A város adventi koszorúja már áll, idén a Hild-emlékoszlop mellett kapott helyet. Az első gyertyát november 30-án 15:00 órakor a Csillagfürt EGYMI diákjai — pedagógusaik kíséretében — gyújtják meg. 

A város karácsonyfája is a Hild-emlékoszlop mellett található, a háttérben már jó ideje zajlanak a díszítési előkészületi munkálatok. A díszeket a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásai készítik újrahasznosított anyagok felhasználásával, a Gyermekek Háza-Kézművesház iránymutatása alapján, egységes és kreatív szellemben. A fa felöltöztetése közösségi esemény lesz, amelynek pontos időpontjáról később hírt adunk.

A második gyertyagyújtásra december 7-én, a harmadikra december 14-én, a negyedikre pedig december 21-én kerül sor. A negyedik gyertyagyújtáshoz ünnepi programok is kapcsolódnak majd.

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk