https://kolorline.hu/Megújult és rekordot döntött a 2025-ös Mikulás-kocogás

Megújult és rekordot döntött a 2025-ös Mikulás-kocogás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A sok éves hagyományú kazincbarcikai jelmezes, Mikulás-kocogás forgatókönyve 2025-ben sokat frissült. Változott az útvonal, a rendszer, de a cél nem: az indulók mikuláscsomaggal nevezhettek, melyet végül rászoruló gyermekek kapnak meg. A megújulás meghozta az eredményét, minden eddiginél több futó, tehát egyúttal jótékonykodó gyűlt össze: 882 fő. A résztvevők száma megnégyszereződött.

A korábbi évek népes, vidám és energikus Mikulás-kocogásain 2 kilométeres távot futottak a jelentkezők, most több csatlakozási pontos hosszabb útvonal nyílt meg Kazincbarcika egynapos mikulásai számára. Az új rajthelyszínt a Kazinczy Ferenc Tagiskola szolgáltatta. December 4-én 17:00 órakor dörrent el a jelképes startpisztoly. 

Nyarat megszégyenítően felpezsdült a téli város az adventi hosszú programsor egyik megmozdulására. Ha valaki nem tudta volna, hogy mire készül Kazincbarcika népe december 4-én, annak is gyanús lehetett, ahogy a legtökéletesebb alkalmi piros sapkások már a Mikulás-kocogásra is futva mentek.

Egész városi sportmozgalmi központtá alakult a Kazinczy Ferenc Tagiskola udvara. Akinek eddig még nem volt karácsonyi hangulata, annak itt biztosan megjött. Mindenki az ünnep színeiben pompázott, kosztüm, maskara és fejfedő tekintetében is. Nem klasszikusan csak Mikulásnak öltözött futósokadalmat tettek össze a nevezők, a magukra tekert fényfüzérek és díszláncok is „futottak még” kategóriásak lettek. Volt, aki egyszerre volt Grincs és karácsonyfa, és aznap az sem lehetett meglepő, ha Lassie rénszarvasként tért haza. Nem maradtak izgalom nélkül azok sem, akik a jelmezbe adták bele az apait-anyait, ugyanis őket díjazták is.




Közös bemelegítés után 882-en a Mikulás-futópályán

Már a bemelegítés is nagyon látványos volt a Kazinczy-udvaron. Pörgős zenére a nagyon kicsiktől a nagyon nagyokon át a kicsit idősekig bárki emelte a térdét, tárta-zárta karjait. 

Olyan önfeledt program volt, hogy könnyű elfelejteni, hogy milyen komoly célt szolgált és milyen feszes biztonsági előírások mellett zajlott mindez, részben forgalomzáras pályán, amelyről mindenki előre megkapta a tájékoztatást. Felvezető rendőrautó, elektromos kisbusz és segwayesek segítették a kocogók útját, sereghajtóként pedig még biztonsági mentőtiszt is utazott a szaladók nyomában. 

A bemelegítés után célba vették a futók az új, 3,7 kilométeres útvonalat. Volt kutya, aki olyan izgatott volt a tömegben, hogy kocogás helyett kezdetben magasugrást gyakorolt. Akinek „nem a tánca a futás”, de szeretett volna segíteni a nevezőcsomaggal, az jelképesen például rollerrel is pályára gurulhatott, persze csak biztonságos távolságban a futók mögött. 




A Mikulás-kocogás kedvezményezettjei ezúttal is a rászoruló gyerekek

A Mikulás-kocogás közösségi élményen túlmutató lényege a jótékonykodás. A leadott mikuláscsomagokat a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ kollégái juttatják el hagyományosan a rászoruló gyerekeknek. 

„Rekordnagyságú részvétel mellett is hagyományos módon, a KSZSZK család- és gyermekjóléti munkatársai osztják ki a csomagokat a rászorulók részére a Herbolyai Szociális Blokkban, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub közreműködésével és a Mikulás személyes részvételével, egy kézműves foglalkozás keretében – tudtuk meg István Zsolttól, a KSZSZK igazgatójától, miközben éppen egy nagy kosár csomagot pakoltak az autóba. – Nagy öröm látni a rászoruló gyermekek boldogságát, amikor megkapják ezeket a csomagokat. Nekünk is öröm, hogy örömet szerezhetünk.”




A négyszeres részvétel kiterjedt közösségi összefogás eredménye

A főszervezők a Barcika Art Nonprofit Kft. részéről szintén nagyon elégedettek voltak. Zwillinger Fanni sportmenedzser többek között azt vonta le, hogy Kazincbarcikán bizony van igény a futós programokra. Legyen szó akár jótékonysági futásról, a Kolorfutásról vagy a Futókörök napjáról, a kazincbarcikaiak imádnak futni és szerencsére van is hol futniuk a városban.

„Elsődleges, hogy nemcsak a két kilométeres távot szeretik — emelte ki Zwillinger Fanni. — Most először volt több csatlakozási pontos a Mikulás-kocogás, amelynek 3,7 kilométeres táv volt a vége. A nevezők számából kiderült, hogy rekordot döntöttünk, általában 200 fővel kocogtunk eddig. Most az óvodák, iskolák bekapcsolódásával, a szülőkkel, az óvodásokkal és iskolásokkal együtt 882 fővel zártuk a napot, ami nagyjából négyszerese az eddig megszokottnak.”

A szervezők nagyon hálásak az iskolák és az óvodák pedagógusainak, a szervezőtársaknak, a Kazinczy Ferenc Tagiskolának a „szuper” rajthelyszínért és a kísérő pedagógusok biztosításáért. Kiemelt köszönetüket fejezték ki a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészetnek, a Kazincbarcikai Közbiztonsági Egyesület Polgárőrségnek az extra biztonságos útvonalért, illetve a TriKolor Kazincbarcikai Triatlon Sportklubnak, valamint a Kazincbarcikai Futók Egyesületének a felvezető futókért.





Jó tett helyében befutóérmet várj, legjobb jelmez helyébe ajándékot

Nem maradt el idén sem a befutóérem és a meleg tea, amit minden induló megkapott. Pluszban kedveskedett azonban a Mikulás-kocogás stábja egy-egy kiválasztott kiemelkedő jelmez tulajdonosának, gyermek- felnőtt és gazda-kutya pár kategóriában is. A győztes ebek plüssjátékot kaptak, az emberszabású futók pedig ajándékcsomagot, benne a Barcikai Termelői és Kézműves Vásár válogatott ajándékaival és egy helyi üzlet vitaminválogatásával.

„Gyerekek futnak, éremátadás van, Mikulás-kocogás van, boldog és mosolygós gyerekek vannak, és azt gondolom, hogy ez a legfontosabb” — foglalta össze Szitka Péter polgármester az egyik gazdag pillanatsűrítményt.

„Gyerkőcök, csapat, osztály, közösség” – taglalta hasonlóan elemeire a program spirituszát Bajza Tímea szülőként, aki az Ádám Jenő Tagiskolánál első alkalmas futóként kapcsolódott be, de már most tudja, mindenképpen visszatérnek jövőre.



 

További híreink

Csökkenő bűnesetek – rendőrségi évértékelő és előretekintő

Dátum: 2026. jan 17. 14:00

Nagy Gábor, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője volt a KolorTV Rendőrjárat című műsorának vendége. A rendőrkapitány a műsorban összefoglalta az elmúlt év eredményeit, főbb eseményeit és tanulságait. Kitért az érezhető pozitív tendenciákra, a kábítószeres-ellenes küzdelemre, a sárkánygyújtogatásra és az elmúlt évek legnagyobb hóhelyzetének kihívásaira, majd előrevetítette 2026 várható intézkedéseit és rendezvényeit is.

A tűz az újjászületést is jelentheti a Kínai sárkány szobor alkotója szerint

Dátum: 2026. jan 16. 16:53

A nagy lánggal induló 2026-os újév legtöbb kormot kavaró témájához sokan kapcsolódnak. A köztéri szoborrongálás az alkotót, Szőke Gábor Miklós képzőművészt sem hagyja érintetlenül, sőt – borítékolható – tétlenül sem. A koncepció még egyeztetés alatt áll, a szobrász azonban megosztotta gondolatait a Kolorline-nal a lobbanékony téma kapcsán.

Fióktalanok

Dátum: 2026. jan 15. 08:27

Ma a közéletben mintha csak két fiók létezne. Ha egyikbe sem férsz bele, gyanússá válsz. Ha kérdezel, már támadsz. Ha árnyaltan gondolkodsz, hallgatsz. Vannak azonban olyanok, akik nem találnak maguknak fiókot – és nem is akarnak. Akik hisznek abban, hogy a véleménykülönbség nem ellenség, hanem lehetőség.

Új hullámok a városban – jól sikerült a Kazincbarcikai Vízi Komplexum nyitóhónapja

Dátum: 2026. jan 14. 19:28

A város új büszkesége, a Kazincbarcikai Vízi Komplexum nem csupán egy létesítmény, hanem a városlakók életminőségét növelő központ. Decemberi nyitása óta robbanásszerű népszerűséget élvez, több ezer eddigi látogatószámmal. A helyi sportkluboktól az iskolai úszásoktatásig, a törzsvendégektől a családokig sokan lelkesen használják, bizonyítva, hogy a prémium szolgáltatásokkal teli helyszín új szintre emelte a város sport- és szabadidő-kultúráját.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk