https://kolorline.hu/Üzemben a vízi komplexum

Üzemben a vízi komplexum

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere adta át az újonnan nyílt vízi komplexum első látogatói belépőjét a közönségi nyitónapon, december 10-én. A városvezető elsőként Kazincbarcika „szenior” törzsúszó brigádját köszönthette, akik elégedettséggel „lakták” és „úszták be” a FINA-szabványoknak is megfelelő új versenymedencét.

„Megjött a szenior csapat!” – ütötte fel érkezésüket a 8. éve rendszeresen úszó Vadász Zsuzsa a sporttársaival. Kazincbarcika polgármestere is ismerősként üdvözölte a csapatot, hiszen mindenki tudja, hogyha reggel 8 óra van, ők ott vannak az uszodában. 

Zsuzsa egyik társa azzal dicsekedett, hogy neki 2006-tól van uszodabérlete, azóta gyakorolja ezt az életmódot. Először egy barátja tanácsára, gerincproblémákat kezelve kezdte, de azóta nagyon megszerette a reggeli úszást.



Nagyobb táv, nagyobb inspiráció

„Kicsit nőtt a hossz – figyelmeztette és lelkesítette Szitka Péter a példamutató veteránokat, akiknek a megszokott 33 méter helyett innentől 50 méteren át tart majd egy szakasz. – Nem is fogjuk látni a végét” – válaszolt az egyik nyugdíjas úszó.

…és a vízi komplexum elkezdett megtelni élettel

„Nagyon jó a víz és az összkép” – érkezett az első vélemény már az úszósávból. A reggeli úszók ezentúl itt, a Csónakázó-tó mellett ápolhatják a barátságokat és köthetnek újakat. 




Kedvezményesen kazincbarcikaiként

„Az, hogy Kazincbarcika a vízi komplexumot összehozta, ahhoz a helyi lakosok is nagyon sokat hozzátettek: alapvetően bizalmat szavaztak egy önkormányzatnak, dolgoznak, nap mint nap itt élnek. Az, hogy ők ennek a használatát kedvezménnyel veszik igénybe, a legtermészetesebb döntés volt” – hangsúlyozta a városvezető.

Beke Tibor, a vízi komplexum igazgatója elárulta, hogy azt várják az új létesítménytől mint a régió fellegvárától — a kötelező úszásoktatáson és azon túl —, hogy a profi sportolók otthonra találjanak és az utánpótlás is meglelje a helyét, valamint, hogy minél több sportolni vágyó kazincbarcikai és környékbeli is igénybe vegye. 

„A családokat az úszáson felül a wellnessrészleg várja ülő- és pezsgőmedencével, finn és infraszaunával, merülőmedencével, valamint gőzkabinnal” — emelte ki az igazgató.



Nincs megállás: a nyitás jelentősége és a komplexum további perspektívái

„Rendkívüli boldog vagyok, hogy az átadás után ténylegesen megnyitotta kapuit a komplexum mindenkinek — összegezte Szitka Péter. — Most már gyerekzsivaj és sportesemények helyszíne lesz ez a modern és gyönyörű létesítmény” — vizionálta a városvezető.

A polgármester azt is listázta, hogy mi mindent nyújthat a frissen nyílt komplexum: évente többezer gyerek úszásoktatását, a sportúszáshoz szoktatást és a vízilabda megszerettetését, amelyekhez minden feltétel egyformán adott. Dr. Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetség kapitánya szavait is idézte a városvezető, miszerint „innentől a vízi komplexum sikere borítékolható”.



Szitka Pétert azt is kijelentette, hogy nincs megállás azt követően sem, hogy a létesítmény megkezdte működését, hiszen a kinti 33x25 méteres medencén túl, a strand tervezése is folyamatban van. Az újabb projektnek hamarosan zárulhatnak azon momentumai, amelyeket már a nagy közönség is megismert, és részleteiben — a különböző lehetőségek révén — elkezdi az önkormányzat a strandot is megvalósítani. 

További híreink

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

Elhunyt Majercsik János, Kazincbarcika festőművésze

Dátum: 2026. júl 16. 09:28

Életének 91. évében elhunyt Majercsik János Barcikart- és Pro Urbe-díjas festőművész. A város egyik legismertebb alkotója volt, aki évtizedeken át nemcsak festményeivel, hanem közösségépítő munkájával is meghatározó szerepet töltött be Kazincbarcika kulturális életében.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk