https://kolorline.hu/Elhunyt Sajó Attila

Elhunyt Sajó Attila

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Életének 67. évében elhunyt Sajó Attila, Kazincbarcika kulturális és közösségi életének meghatározó alakja. Városunk lokálpatrióta szellemiségű személyisége 17 éven át vezette az Egressy Béni Művelődési Központot, 27 évet töltött ott munkatársként. A közművelődésért tett kiemelt erőfeszítéseit 1998-ban állami kitüntetéssel, Bessenyei György-díjjal ismerték el, 2006-ban pedig Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Elismerő Plakettjét vehette át.

Az Egressy Béni Művelődési Központ egykori igazgatója 1981-től dolgozott Kazincbarcika kulturális életéért, 1986-tól igazgatóhelyesként, 1991-től pedig igazgatóként juttatta el a művészetet, a kultúrát az itt élők számára.

Állhatatos tevékenységének köszönhetően nemcsak Borsodban, de az egész országban szakmai rangot és presztízst vívott ki magának az intézmény. Sajó Attila kitartóan és konzekvensen segítette az alkotómunkát Kazincbarcikán, számos tehetségkutató program elindítása köthető a nevéhez: olvasótáborok, hagyománnyá vált rendezvények, városi szintű programok.

Sajó Attila 2025-ig a Don Bosco Sportközpont kulturális menedzsereként közvetítette a művészeti és kulturális értékeket a központ látogatói számára. Idén nyugdíjba vonult, de a közélettől nem távolodott el, sőt, aktív részese volt a városi rendezvényeknek. 

Kazincbarcika Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnökeként december 7-én még a Sváb adventet ünnepelte a Don Bosco Sportközpontban, akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó olyan alkalom, amikor beszámolhatunk az általa létrehozott és megvalósított programokról.

Sajó Attila halála pótolhatatlan veszteség Kazincbarcika számára, emlékét kegyelettel őrizzük.

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan augusztus közepéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk