https://kolorline.hu/Meggyulladt az öröm lángja Kazincbarcikán

Meggyulladt az öröm lángja Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Advent harmadik vasárnapján fellobbant az „öröm gyertyája” Kazincbarcika városi adventi koszorúján, a Hild-emlékoszlopnál. A gyertyagyújtás után már csak egy gyertya várja, hogy fényt hozzon: december 21-én, advent utolsó vasárnapján 16 órakor a „szeretet gyertyája” ünnepi programok kíséretében lobban majd fel.

Az advent üzenete

Az öröm gyertyáját ezúttal Klimon István alpolgármester gyújtotta meg, aki szerint maga az advent a várakozás időszaka.

„Ilyenkor az ember felkészül arra, hogy a karácsony szentségét, magát az örömöt megélje, amikor Jézus születésnapját ünnepelhetjük. A családok, barátok és munkahelyek is elcsendesülnek, és az emberekre rátelepszik a szívből jövő béke” – fogalmazott a városvezető.

Különleges gyertya, különleges élmény

Az alpolgármester kiemelte, hogy a katolikus koszorúkon a harmadik gyertya hagyományosan rózsaszín, míg Kazincbarcikán az ökumenikus szellemiség jegyében egyforma gyertyák kaptak helyet.

„A harmadik gyertya talán a legkülönlegesebb, ezért óriási élmény volt, hogy én gyújthattam meg. Nagy öröm, hogy sokan eljöttek a városból, hogy együtt lássuk fellobbanni az öröm lángját.”




Ünnepi készülődés

Klimon István arra biztatta a város lakóit, hogy a következő tíz napban mindenki a karácsonyi készülődésre figyeljen.

„Ha hiányoznak még ajándékok, vásároljuk meg vagy készítsük el őket, süljenek a bejglik és a mézeskalácsok. A karácsonyi hangulat és illatok töltsék be minden otthonunkat”– emelte ki Kazincbarcika alpolgármestere.

Adventi várakozás

Kazincbarcika adventi koszorúján már három gyertya ég, a negyedik, a szeretet gyertyája december 21-én 16 órakor lobban fel. Az ünnepi gyertyagyújtást közös programok kísérik, hogy a város lakói együtt hangolódhassanak a karácsony örömére.



 

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk