https://kolorline.hu/Új eszközök a közlekedésbiztonságért – Kazincbarcikán mutatták be a fejlesztéseket

Új eszközök a közlekedésbiztonságért – Kazincbarcikán mutatták be a fejlesztéseket

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság adott otthont annak a rendhagyó ülésnek, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága tartott december 11-én. Az eseményen ünnepélyes keretek között mutatták be és adták át azokat az új, saját fejlesztésű módszereket, amelyek célja, hogy játékos formában, élményszerűen tanítsák meg a gyerekeknek és fiataloknak a közlekedési szabályokat.

Szívvel-lélekkel a biztonságért

A rendezvényen Jaskó Judit, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója köszöntötte a megjelenteket, majd Nagy Gábor kapitányságvezető nyitotta meg az értekezletet. 

„A közlekedésbiztonságért végzett munka csak akkor lehet eredményes, ha azt szívvel-lélekkel végzik a szakemberek. A gyerekek felvilágosítása különösen fontos feladat, amelyet olyan rendőröknek kell ellátniuk, akik valódi példát mutatnak a mindennapokban” – fogalmazott Nagy Gábor.

Az ülésen kiemelték Ujházi Zsuzsanna munkáját, aki saját ötletei alapján dolgozta ki az új oktatási módszereket. Elhivatottságáért Varga János egy csokor virággal és emlékplakettel mondott köszönetet.



Kazincbarcikai ötletek a közlekedésbiztonságért

Ujházi Zsuzsanna a gyakorlatban is bemutatta azokat az újdonságokat, amelyeket saját ötletei alapján dolgozott ki. A Táblataktika a közúti jelzőtáblák játékos csoportosítását segíti, a Forgalommester kirakóként valós közlekedési helyzeteket modellez, míg a Sorsolókocka apró golyókba rejtett kérdésekkel és meglepetésekkel teszi élményszerűvé a tanulást.

„Ha játékos formában adjuk át a szabályokat, azok jobban rögzülnek a gyerekekben”– fogalmazott Ujházi Zsuzsanna.



Új módszerek, csökkenő balesetek

Az eszközök megvalósításában Veres József és Veres Attila könyvkötő mesterek működtek közre, akik világszínvonalú elismerésekkel büszkélkedhetnek. Az ülésen kisfilm mutatta be az alkotó folyamatot, majd az újdonságokat ünnepélyesen átadták a kapitányságok képviselőinek. A résztvevők kézbe vehették a játékokat, amelyek a jövőben az iskolai órák és prevenciós programok fontos kellékei lesznek.

Varga János, a vármegyei Közlekedésrendészeti Osztály vezetője az új módszerek egységes bevezetését hangsúlyozta. 

„A leggyakoribb baleseti okok a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása, az irányváltoztatás, az ittas járművezetés és a biztonsági öv használatának elmulasztása. Ezekre kell felhívnunk a figyelmet, hogy mindenki biztonságban hazaérjen” – fogalmazott Varga János.



Közös cél: biztonságos közlekedés

Az új kazincbarcikai fejlesztések célja, hogy óvodától a középiskoláig, sőt a jogosítványra készülő fiatalokig minden korosztály számára élményszerűvé tegyék a közlekedési szabályok elsajátítását. A kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a közlekedés biztonságosabbá váljon, és a balesetek száma tovább csökkenjen a vármegyében.

További híreink

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan augusztus közepéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk