https://kolorline.hu/Újévi koncerttel köszöntette Kazincbarcika a 2026-os esztendőt

Újévi koncerttel köszöntette Kazincbarcika a 2026-os esztendőt

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kulturálisan is elindult az új év Kazincbarcikán, hiszen január 10-én kétszeresen is lezajlott az elmaradhatatlan évindító újévi koncert az Egressy Béni Művelődési Központban. Az Auth Csilla sztárfellépővel is kecsegtető gazdag zenei összeállítás fő felelősei és művészei hagyományosan most is a Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus voltak. Az eredmény energikusan sodorta lelkesedésbe a közönséget.

A Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola a kazincbarcikai újévi koncert főszervezője, idén immár 21. alkalommal. Magasan kvalifikált zenetanáraiból 2003-ban alakult meg a Melódia Kamarazenekar, az újévi koncert hagyományát pedig 2005 óta ápolják. A program napjainkra már előre beivódik minden közelítő új év városi naptárába, és a régi látogatók is már előre számolnak vele: külön ünnepnapként várják.



Az előcsarnok megtelt várakozással

A 2026-os apropón is megjelentek a lelkes és eltökélt visszajárók, de akadt olyan „első bálozó” is, aki eddig távollétében mindig lemaradt a lehetőségről, idén viszont mellé állt az időzítés. Az egyik vendég, László Sándorné elárulta, hogy ő jól bevált, zeneszerető társasággal jár minden alkalomra.

„Jó, hogy szerveznek ilyen programokat, amelyre mi, idősek is el tudunk jönni – nyilatkozta egy másik lelkes résztvevő, Szőke Lajosné. — Jó szokott lenni ez a műsor, tavaly is az volt. Szeretem.”

A fiatalabb nemzedéket képviselve a „szintén zenész” Ferenczi Lilla fellépő párját kísérte: „Én is a zenész szakmában mozgok. A tavalyi koncerten vettem részt először, élvezetesnek találtam. Szakmailag színvonalas és színes volt, az ideitől is ezt várom.”



A műsor jól láthatóan és érezhetően megfelelt az elvárásoknak

A legkisebbek színes táncától a pedagógusok tündökléséig minden műsorszám és fellépő elbűvölte a publikumot. Svédasztalos stílusú koncertasztalnak nevezte ínycsiklandozó változatossággal a közönségre váró – direkt nekik komponált – zenei felhozatalt Harnócz Zsuzsanna, az előadás házigazdája, a Barcika Art Nonprofit Kft. kulturális tanácsadója, amikor felvezette a keringőt, operett- és musicalslágereket, felváltva külföldi- és magyar dallamokat is kínáló repertoárt.



Alpolgármesteri és karmesteri köszöntő

Mielőtt a minden korosztályból kikerülő táncosok, szólisták és kórus sodró összjátéka zabolátlanul eluralta volna a színpadot, Klimon István alpolgármester is üdvözölte az új évben a megjelenteket.

„Az az érzés kerített hatalmába, hogy nem is újévi koncerten, hanem egy hangversenyen vagyunk — ütötte fel gondolatsorát Klimon István. — Mert legyen húros, pengetős, vonós, fafúvós, rézfúvós, ütős vagy mindegy milyen hangszer a kodályosok kezében, mindegyik úgy szól, mintha versengenének. Nekünk pedig 2026, ahogyan az előző évek, szintén egy nagy verseny lesz. Mindenki rohanni fog. Minél nagyobb évszámot írunk, annál rohanóbb az életünk. Ezért arra biztatom önöknek, hogy kicsit tudjanak elmerengeni, visszább venni. Az élet sokszor elrohan mellettünk, pedig az a legfontosabb, hogy meg tudjuk élni. Azt kívánom önöknek ma is, és az előttünk lévő 350-néhány napon is, hogy tudják megélni az életet. Mindnyájunknak nagyon jó szórakozást és boldog új esztendőt kívánok.”

A színpadi évköszöntőt a felvonások szünetében közös pezsgős koccintással is megkoronázták, amikor a karmester, a Melódia Kamarazenekar vezetője, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Kerek Gábor „Közeledő” is az alpolgármester mellé lépett, és közös történeteket felidézve emelték a poharukat a jókedvű publikum felé. Kerek Gábor külön megköszönte mindenkinek, hogy folyamatosan szeretettel viseltetnek zenekaruk iránt.




Auth Csilla újra Kazincbarcika színpadán

A többszörösen díjazott, abból kétszer EMeTon-díjas, aranylemezes énekes, Auth Csilla nem először járt a városunkban.

„A kazincbarcikai közönség nekem nem új, ezért is jöttem — vallotta az énekesnő. — Nemrég, május 1-jén is felléptem itt. Nagyon jól tudtunk együttműködni, ügyesen énekeltünk közösen. A kazincbarcikaiak jól bevonhatók mindenbe. Nekem ez fontos, én azt szeretem, ha interaktív a közönség. Utána azt mondtam, hogy én ide bármikor visszatérnék. Most sem csalódtam, nagyon jól éreztem magam ismét.”

A művésznő a Kolorline-nak elárulta, igyekszik addig alakítani a viszonyát a mindenkori közönséggel, amíg az olyan nem lesz, hogy ők is és ő is egyformán emlékezzen a koncertre. Úgy véli, minden közönség más, minden fellépés más, és mindhez meg kell találni a hangot. Ha ez korán sikerül, akkor mindenki jól érzi magát.

Ahhoz, hogy Kazincbarcika 2026-os újévi koncertjén Auth Csilla megtalálta ezt a hangot, nem sok kétség férhet. Energikusan, lehengerlően lépett színpadra és újra sebesen dalra zendítette hallgatóságát.

Az újévi koncert beváltotta rendeltetését, és egy igazi zenei utazás volt a felemelő, fenséges komolyzenétől az eksztázisba lendítő közkedvelt slágerekig. Az utolsó műsorszámot a közönségi-közösségi erő vastapsa adta, a fellépők színes sora meghajlásának ütemére.



 

További híreink

Ceruzák csatája az Egressyben – 39 versenyző mérte össze tudását

Dátum: 2026. febr 22. 17:50

Kilencedik alkalommal adott otthont rejtvényfejtő versenynek Kazincbarcika. A 2026-os fordulóban 39 versenyző mérte össze tudását, akik mintegy 100 kilométeres körzetből érkeztek. A rendezvényt ezúttal is az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub szervezte Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogatásával, és többéves kitérő után ismét az eredeti helyszínen, az Egressy Béni Művelődési Központban tartották meg.

„Legyen ez egy őrült karnevál!” – Farsang a Kincsem Napköziben

Dátum: 2026. febr 21. 23:02

Valóban önfeledt, kitörő lelkesedést, tapsot, táncot és nevetést hozott a fogyatékossággal élő személyek nappali ellátását biztosító Kincsem Napközi farsangja a résztvevők körében. A gondozottak egyéni jelmezbemutatókkal léptek társaik elé, miközben a már visszatérő Diri Dongó együttes szolgáltatta a zenét és az ütemet. A készülődéshez az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub is hozzátette a magáét.

Közeleg az óvodai beiratkozás: stabil működés és értékalapú nevelés a kazincbarcikai tagóvodákban

Dátum: 2026. febr 20. 08:52

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák 2025-ben stabil működéssel, erős szakmai programokkal és aktív szülői együttműködéssel zárták az évet. A közelgő óvodai beiratkozás előtt Liptákné Gergely Valéria igazgató értékelte az elmúlt időszakot. A vezető beszélt a gyermeklétszám alakulásáról, a pedagógushelyzetről, a hagyományőrző és környezeti nevelési programokról, valamint arról is, hogyan készülnek a családok fogadására az idei Ovicsalogató rendezvényen.

„Menjen a tél, jöjjön a tavasz!” – Télűzés a Napsugár Tagóvodában Kazincbarcikán

Dátum: 2026. febr 19. 17:36

A többi kazincbarcikai óvodához hasonlóan február 17-én a Napsugár Tagóvodában is megrendezték a télűző programot. Kolompok, kereplők, hangos rigmusok és jelképes kiszebáb-égetés jelezte: a gyerekek készen állnak búcsút inteni a hideg hónapoknak. Az időjárás is a program mellé állt, a napsütés mintha csak az ovisok kívánságát teljesítette volna.

KolorTV élőben

Programajánló

Fitt Barcika 2026

Kazincbarcika

Marcel Achard: A bolond lány - Színházi évad Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk