https://kolorline.hu/Vármegyei Kézilabda szakmai nap Kazincbarcikán

Vármegyei Kézilabda szakmai nap Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcikán tartotta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség az első, hagyományindító Kézilabda szakmai napját a Don Bosco Sportközpontban. Az összetett programon a vármegye kézilabdajátékát mintegy 60 résztvevő képviselte. Elméleti előadások, kerekasztal-beszélgetés és gyakorlati bemutatók mellett egyedülálló, egységes időkérő kártyaszettek kiosztását is jegyzi a vármegyei sportszakmai „csúcstalálkozó”.

Tavaly nyár óta új elnökséggel működik a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség. Az elnökük Mike Martin, aki legújabb kezdeményezésüket Kazincbarcikára hozta el. 

„Találkozási lehetőséget szerettünk volna biztosítani a vármegyében működő sportszervezetek és sportklubok számára, ahol a résztvevők megoszthatják a tapasztalatokat és a jó gyakorlatokat, és ahol esetleg közös tervekről vagy elképzelésekről is beszélhetünk — avatta be a Kolorline-t Mike Martin. — Egyúttal az új elnökséget is szerettük volna személyesen, ilyen minőségében bemutatni. A jó időzítéssel mindezt egy újévi köszöntővel is egybeköthettük.”




A szövetségi elnök azt is elárulta, hogy bár első alkalommal tartottak ilyen rendezvényt, ezentúl minden évben tervezik.

A Kézilabda szakmai nap első felvonásában Juhász István, a szövetség szakmai igazgatója, a találkozó legrangosabb résztvevője tartott előadást.

A második blokkban a sportszervezeti képviselők egyfajta szakmai előadáson vettek részt, az edzők részére pedig szakmai tartalomként térítésmentes edzésgyakorlatok – például beállóképzésről szólók – zajlottak a helyszínen, különböző gyakorlati formákban az U12-es, U15-ös korosztályra szabva. 

A szakma színe-javát képviselte Győrvári Viktor a DVSC Kézilabda Akadémiától. Az Egri Városi Sportiskola színeiben megjelent Terenyi Ákos és Ádám edzése különösen sok dicséretet kapott, míg Mátra Nóra a ferencvárosi FTC kézilabda részéről az U12-eseket vette szárnyai, vagyis „kezei” alá. 



Egy új hagyomány útján az új évben

Mike Martin a fentiek mellett ünnepélyes újévi köszöntőt mondott, hangsúlyozva és megköszönve a sportklubok részvételét, és kiemelve ennek jelentőségét, ahogyan azt is, hogy együttműködésre van szükség a vármegyei kézilabda szerepének erősítéséhez.

Szakmai kuriózumként minden megjelent klubképviselő kapott egy egységes időkérő kártyaszettet. Ez először fordult elő vármegyei szinten. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség ebben úttörő lehetett azzal, hogy az összes vármegyei klubnak biztosította a kártyákat.

„Jó volt a fogadtatás – számolt be a friss szövetségi elnök. – A sportklubok üdvözölték, hogy van lehetőség a szövetséggel találkozni és megosztani a tapasztalatokat. Megfogalmazódott az igény a folytatásra.”



Zwillinger Fanni, a Barcika Art Nonprofit Kft. sportmenedzsere szintén részt vett a programon, és úgy vélte, hogy a térségnek szüksége van az ehhez hasonló közös napokra, hogy ne csak országos konferenciákon, képzéseken találkozzanak az illetékesek. 

„Biztos vagyok benne, hogy mindenki plusszal távozhatott Kazincbarcikáról, mind az edzői gyakorlati bemutatókról, mind a szakmai előadásról – vallotta Zwillinger Fanni. — Reméljük, hogy folytatódik ez az elképzelés itt Kazincbarcikán, hiszen nekünk nemcsak a versenyszervezés fontos. A teljes barcikai sportélet alapjai az edzők. A képzésük és a motiválásuk kiemelt feladat, és ez nemcsak a kézilabdára érvényes.”

További híreink

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

Füzike 50 – Jubileumot ünnepelt a kazincbarcikai tagóvoda

Dátum: 2026. máj 17. 09:24

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli idén a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Füzike Tagóvodája. A jubileum alkalmából az intézményben május 14-én születésnapi ünnepséget tartottak: az ovisos zenés-táncos műsorral készültek, a város vezetői ajándékokkal lepték meg a gyerekeket, és természetesen a közös tortázás sem maradt el. 

Muhari-Papp Sándor Balázs karitatív képzőművész kiállítása érkezik a Mezeybe

Dátum: 2026. máj 15. 20:41

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című sorozat második 2026-os kiállítása nyílik májusban Kazincbarcikán. A legújabb gyűjteményt Muhari-Papp Sándor Balázs, a lenyűgöző aprólékossággal dolgozó, karakteres festő- és rajzművész jegyzi. Személyében egy rendkívüli, jótékony embert is megismerhet a közönség május 19-én (kedden) 18:00 órától a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermében.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk