https://kolorline.hu/Kétrétegű dadaista fotótárlat nyílt Kazincbarcikán

Kétrétegű dadaista fotótárlat nyílt Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Erőteljesen kezdte az új évet Kazincbarcika művészi szcénája. A Mezey István Művészeti Központ felső kiállítóterme Rényei Rna és Tóth Tibor fotóművészek elkülönülő, de összekapcsolódó, a dadaizmus jegyében készült és válogatott tárlatát fogadta be. A „kettő az egyben” kiállítás többszörösen kiegészített élmény. A tárlat térrendezése és a hozzáköltött verbális plusz tovább gazdagítja az élményt. A lemaradók és az ismétlők február 27-ig élvezhetik a rendkívüli összeállítást.

Rényei Rna Tóth Tibor tanítványa volt. A mester a január 29-i kiállításmegnyitón felidézte, hogy a közös út rögösen indult, de nem lett röghöz kötött. Rényei Rna kijelentette: ő a dada szerint éli az életét.

„Kisasszony, tudja, hogy a dada egy zsákutca volt” – jegyezte meg, hűtve a lelkesedést, Tóth Tibor. Azonban Isten kifürkészhetetlen útjai elvezették őket addig, hogy mára boldog kollégák, és Kazincbarcikán együtt állították ki fotóművészetük termését a dadaizmus jegyében. Ezt Tóth Tibor ma egyáltalán nem bánja, sőt. Kohéziós kiállításuk címe: „Itt nem mutat és nem feszít – avagy Polaris, de nem latinul… Crux, de nem északon…”



Extravagáns kiállítás

Borítékolható, hogy ha bárki betéved Rényei Rna és Tóth Tibor közös fotókiállítására, nem egy fényképen akad meg legelsőnek a szeme, hanem a tér közepén a paravánból képzett – mondhatni – bunkeren. Ez ugyanis nemcsak két kiállítás egymás mellett. Ez egy kiállítás a kiállításban. A kint becsomagolja a bentet, a dadaista, újraértelmező, talán nem is értelmező szabad szellem pedig már a tárlat berendezésénél érvényesült.

A paravánon kívüli falakon Tóth Tibor fekete-fehér műveit láthatjuk, önbevallása szerint olyan képeket, amelyek előbb születtek meg benne, és utána kereste meg a témát a külvilágban. Csodálatos kompozíciók vezetik körbe a tekintetet az egyetlen fától a kopár, bogas ágerdőig. Tóth Tibor megmutatja, hogy még az elhagyatott tájak is milyen ingergazdagok lehetnek a megfelelő lencsével.



Kintről befelé

A paravánfalak szinte csigaház-vonalvezetéssel sorakoztatják fel Rényei Rna – Tóth Tiboréhoz képest – teljesen más tematikát és dimenziót közvetítő képeit. Ahogyan a játékos tér bevisz a „labirintusba”, úgy hív magával a tárlat következő rétege a kintről bentre: Tóth Tibor szabad ég alatti tájai után beltérbe érkezünk, „ABBA A HÁZBA”, és Rényei Rna kitárulkozó, intim belső világába.

Az „Az a ház” című sorozat egy jelentős ház (otthon?) minden helyiségén és többletjelentésén kalauzol végig, képekhez rendelt szöveggel, szinte zavarba ejtő kitárulkozással, mégis cinkos ismerősséggel. A fotós maga is a művei meghatározó része, élővé és személyessé teszi a tereket. A szöveg és a fotók együtthatása nagyon jól működik. Kíváncsivá tesz, kíváncsian tart. Fel akarjuk zabálni az egész házat szemmel-aggyal, helyiségről helyiségre, mozaikdarabokban megismerve egy ismeretlen múltját.

Egyéb tematikus kollázsok is megjelennek „házon kívül”, például a „Kód vagy Te is” vagy a „Zseblom” című mozaikok, amelyektől alighanem mindenkinek aha-élménye lesz.



A megindító megnyitó nyomában

A kettős kiállítás határtalan élmény. A megnyitón nemcsak mester és tanítvány volt jelen, hanem egyszerre volt ott a kint és a bent, Közel(edő) és Távol(odó) is. Kazincbarcika ikonikus művészduója, Somodi-Hornyák Szilárd „Távolodó”, a Szalézi gimnázium művésztanára és Kerek Gábor „Közeledő”, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója zenét és szöveget társított egymáshoz nagy erőkkel, a dada-életérzéshez hűen, formátlan formában. Sok bravúros megnyitón van már túl helyben Somodi-Hornyák Szilárd, de itt sokaknak új oldaláról mutatkozott meg zseniális dadaista gondolatfolyamával, amit a (da)dacosan földre hajított beszédlapok és Kerek Gábor sarokból elkövetett erős hangjátéka gömbölyített tovább.

A megnyitón kívül minden más kiállításcsemege továbbra is kapható a kíváncsiskodóknak. Igazi jutalomjáték ez a fotószett a kultúrvándoroknak: azoknak, akiknek szűkek már az ismert formák, akik nem közelíteni akarják a távolságot, hanem közelről nyitnak. Itt beteljesül a kevés szóval sokat mondás: az együtt utazás az utazókkal. Mindez február 27-ig vár mindenkit a Mezey István Művészeti Központ felső kiállítótermében.



 

További híreink

Rendkívüli testületi ülés Kazincbarcikán – fejlesztések, közbeszerzések és ingatlanügyek is napirenden

Dátum: 2026. márc 17. 07:03

Rendkívüli ülést tart Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete március 18-án. A napirendi pontok között fejlesztéseket érintő közbeszerzések, villamosenergia-beszerzés, intézményi beszámoló, sportfejlesztési program módosítása és több ingatlannal kapcsolatos kérdés is szerepel. A részletekről a városvezetés a KolorMédia kérdésére adott tájékoztatást.

Lezárult a Rózsa utcai orvosi rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. márc 16. 16:00

A Széchenyi Terv Plusz program keretén belül 144,02 millió forint 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kazincbarcika Város Önkormányzata, a TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BO1-2022-00043 azonosítószámú, a „Helyi egészségügyi alapellátás fejlesztése a Rózsa utcai orvosi rendelőnél” című támogatási kérelem keretén belül.

„Az ünnep mindig kérdés is” — kerekre konstruált március 15-i műsor Kazincbarcikán

Dátum: 2026. márc 16. 11:51

Lovas huszárokkal, fúvósokkal, diákok ünnepi műsorával, polgármesteri beszéddel és néptánccal emlékezett Kazincbarcika az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. Az ünnepséget fáklyás felvonulás és koszorúzás zárta a Jókai-szobornál.

Befejeződött a Gépész utcai orvosi rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. márc 16. 09:14

Kazincbarcika Város Önkormányzata a Széchenyi Terv Plusz keretén belül 67,83 millió forint 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a „Helyi egészségügyi alapellátás fejlesztése a Gépész utcai orvosi rendelőnél” tárgyú, és TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BO1-2022-00042 azonosítószámú kérelem keretében. A beruházás célja a 7-es számú háziorvosi körzetet ellátó orvosi rendelő korszerűtlen épületének korszerűsítése és felújítása, a gazdaságos és korszerű üzemeltetés érdekében megújuló energia hasznosítása, illetve az épület komplex akadálymentesítése. A fejlesztés további céljai közé tartozik az ellátások biztosításához szükséges orvosi eszközök beszerzése.

KolorTV élőben

Programajánló

Foltvarró kiállítás - Ganyu Sándorné tárlata

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk