https://kolorline.hu/Barcika Kaszás Tamást is hazavárta – Szülővárosában járt a fotóriporter

Barcika Kaszás Tamást is hazavárta – Szülővárosában járt a fotóriporter

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Pódiumbeszélgetésen látta vendégül a kazincbarcikai születésű fotóriportert az Összefogással Barcikáért Egyesület március 6-án. Kaszás Tamás munkáját korábban az Év Ifjú Természetfotósa, valamint Magyar Sajtófotó díjjal is elismerték. A Gin Gin Art Cafe-ban pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól, szakmai fejlődéséről, különleges találkozásokról mesélt, és megmutatta kedvenc fotóit is.

Néhány hónappal ezelőtt indította el „Barcika hazavár” elnevezésű programját az Összefogással Barcikáért Egyesület. Korábban beszélgetésre invitálták Bari Janó, barcikai születésű, jelenleg Vácon élő festőművészt, valamint Jónás Bélát, „A magyarországi cigányok helyzete élesben” című kötet szerzőjét is. 

„Arra vállalkoztunk, hogy vendégül látjuk azokat a személyeket, akik barcikai kötődésűek: itt születtek, innen elkerültek, viszont olyan teljesítmény van mögöttük, amelyre a város büszke lehet. Az a célunk, hogy ezeket az embereket visszahozzuk, hogy legyen élő kapcsolat az elszármazottakkal" – nyilatkozta a KolorTV-nek Rizner József, az Összefogással Barcikáért Egyesület elnöke.  

A programsorozat folytatódott, Kaszás Tamás fotóriporter látogatott haza. A Gin Gin Art Café-ban egy pódiumbeszélgetés keretében mesélt pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól, szakmai fejlődéséről, különleges eseményekről és találkozásokról. 



Rangos díjakkal ismerték el munkáját

Kaszás Tamás Kazincbarcikán nőtt fel, de egyetemre már Budapesten járt, azóta is a fővárosban él. A fotóriporteri diploma megszerzése után több nagyobb szerkesztőségben is dolgozott, majd külsősként a Reuters hírügynökségnél is. Több mint tíz éve van az Indexnél, gyakornokként kezdett, 2023 októbere óta az újság fotórovatát vezeti. Lendületben című művével 2010-ben megnyerte az Év Ifjú Természetfotósa díjat, a Miskolci Elvisről készült sorozatával pedig Magyar Sajtófotó díjat nyert 2016-ban. 

„Itt töltöttem a gyerekkoromat, a fotózás és mindennek a kezdete Barcikához köt. Nagyon sok olyan benyomás ért itt, amit aztán magammal vittem. Ha elmegyek egy-egy helyszínre fotózni, akkor beugrik az, hogy mit fotóztam már itt, ebben a térségben. Azt gondolom, hogy jó indulás egy fotóriporternek, ha Borsod megyében kezdi a pályáját.” 



Fotó: Kaszás Tamás


Gyakran hazajár, havonta egyszer biztosan megfordul a városban.  

„Nagyon jó érzés mindaz, amit sikerült bejárnom, és végül aztán mindig hazajöhetek, ha úgy hozza a helyzet. Barcikán egy panelban nőttem fel, és most nagyon sok olyan eseménynél jelen lehetek, ami meghatározó a világunkban. Azt mondanám, hogy innen bármilyen lehetőség nyitva van és bármi elérhető, ami az ember álmaiban megfogalmazódik."



Fotó: Kaszás Tamás


Már kisgyerekként eldőlt a sorsa 

A pódiumbeszélgetésen jelen voltak Kaszás Tamás szülei is. Édesanyja, Kaszásné Parádi Katalin Csilla elárulta, hogy Tamás már pici korában kivette az édesapja kezéből a fényképezőgépet. 

„Még óvodás volt, amikor kimentünk Szilvásváradra kirándulni, és rögtön ment az édesapja után érdeklődve, hogy mit csinál. Apa fotózott, megmutatta neki, és onnantól kezdve a kezéből nem lehetett kivenni a fényképezőgépet. Pályaválasztásnál sem volt kérdés, hogy mivel foglalkozik majd."


 A Barcika hazavár program jövő héten folytatódik: március 11-én, szerdán Verebélyi Diána, Szentendrén élő és alkotó festőművész látogat Kazincbarcikára. 




 

További híreink

Másképp élni egyenlően – Esélyegyenlőségi Nap a Kazinczy Tagiskolában

Dátum: 2026. szept 13. 18:57

Tizenkilencedik alkalommal tartott Esélyegyenlőségi Napot Kazincbarcikán a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete. A bárki számára nyitott rendezvény célja az volt, hogy a fogyatékossággal élők és az épek együtt mutassák meg: mindannyian mások vagyunk, mégis egy közösséghez tartozunk. Idén a szervezők külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a résztvevők személyes történeteken és látványos bemutatókon keresztül ismerjék meg az akadálymentes mindennapok valós kihívásait.

Új nemzetközi szál Kazincbarcikán – Japán is beszállt a helyi vegyiparba

Dátum: 2026. szept 12. 16:40

A 100 évnél is régebbi múltra visszatekintő japán vegyipari nagyvállalat, a Hodogaya Chemical Corporation a közelmúltban megvásárolta a Kazincbarcikán több mint három évtizede működő Framochem Kft. 100%-os tulajdonjogát. A kiemelt jelentőségű tulajdonosváltás kapcsán szeptember 10-én az egyesülő cégek ünnepséget rendeztek az Ambrózia Étterem és Panzióban. A rendezvényen Kimura Tetsuya, Japán magyarországi nagykövete és a Hodogaya Chemical felsővezetése is részt vett. A helyi oldalt a Framochem ügyvezetője, Vörös Tamás, a városvezetés részéről Klimon István alpolgármester, valamint a Framochem dolgozói képviselték.

Új tanév, új lehetőségek a vegyészmérnöki képzésben Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 12. 14:06

Ünnepélyes tanévnyitóval kezdődött meg a 2026/2027-es tanév a kazincbarcikai vegyészmérnöki képzésben szeptember 11-én. A Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott ünnepség nem csupán egy új tanév kezdetét jelezte, hanem annak a hosszú távú együttműködésnek is újabb fontos állomása volt, amely a Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem, az Irinyi János Református Oktatási Központ, valamint Kazincbarcika Város Önkormányzata között alakult ki.

Megkezdődött az újonnan érkező külföldi orvosok magyar nyelvi képzése

Dátum: 2026. szept 11. 14:00

Az önkormányzat három új orvos lakhatását és nyelvtanulását támogatja, hogy minél gyorsabban be tudjanak kapcsolódni a kazincbarcikai betegellátásba. A nigériai származású doktorok az elmúlt hetekben vették át szolgálati lakásukat, mostantól pedig nyelvtanár is segíti őket. 

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk