https://kolorline.hu/„Se zsebkendő, se bugyi” – A bolond lány Kazincbarcikán

„Se zsebkendő, se bugyi” – A bolond lány Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az új kazincbarcikai színházi évad harmadik előadását láthatta néhány napja a közönség. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház visszajáró társulata ezúttal Marcel Achard: A bolond lány című pikáns bűnügyi vígjátékát hozta el az Egressy Béni Művelődési Központ színpadára.

A színházi menetrendhez híven március első péntekén egy nap két előadást láthatott a közönség Kazincbarcikán. A szinte dupla telt ház és a vastaps ismét sikeres estéről árulkodott.

A Zenthe Ferenc Színházzal kötött együttműködés négy előadást hoz Kazincbarcikára a téli–tavaszi szezonban. A színházi évad nem ért véget: a közönség májusban még egy előadásra visszatérhet az Egressy Béni Művelődési Központba.



Humor és krimi egy színpadon

A történet a 20. század eleji Párizs világába vezet. A krimi és a komédia határán egyensúlyozó darab középpontjában egy bűnügy áll, amelynek felderítése egy fiatal vizsgálóbíróra hárul. A cselekmény azonban nemcsak a nyomozás körül forog: a társadalmi különbségek, a férfi–női viszonyok és a korabeli erkölcsi dilemmák is fontos szerepet kapnak.

A darab egyszerre működik könnyed vígjátékként és gondolkodtató történetként. A humoros jelenetek gyors egymásutánban érkeznek, miközben a krimiszál is folyamatos feszültséget teremt.

„Maga lesz a szekrény, maga lesz az ágy, maga lesz a fiókos szekrény. Most lemodellezzük!” – hangzik el a darab egyik emlékezetes jelenetében.

Az ilyen pillanatok mellett a társadalmi megfigyelések is rendre mosolyt csaltak a nézők arcára.



Így látták a színészek

Ágoston Péter színművész szerint — aki Camille Sévigne vizsgálóbírót alakítja — a darab egyik erőssége, hogy egyszerre izgalmas és szórakoztató.

„Erőteljesen kiemeli a társadalmi rétegek közötti különbségeket abból a korszakból, amikor a darab játszódik. Közben egy izgalmas krimit látunk, amely egyben vígjáték is. Olyan nyomozás, amelynek a végkifejletét egészen a végéig nem lehet biztosan tudni.”

A színész szerint a színház szerepe a digitális korban különösen fontos lehet.

„Ahogy a világ egyre gyorsabb és digitálisabb lesz, az emberek talán még inkább vágynak majd olyan helyekre, ahol hús-vér embereket láthatnak a színpadon.”

Ágoston Péter a kazincbarcikai közönséget is külön kiemelte.

„A kazincbarcikaiak nyitottak és befogadók voltak. Volt ereje a nézőtérnek.”

Bozó Andrea Jászai Mari-díjas színművész szerint is mindig öröm olyan helyre érkezni, ahol érdeklődő és lelkes közönség várja az előadásokat.



Egy különleges beugrás

Az előadásnak volt egy külön érdekessége is: a címszerepet ezúttal Szilvási Judit formálta meg. A színésznő betegség miatt lépett be a produkcióba, és mindössze fél napja volt felkészülni a csaknem kilencven oldalas szerepre.

A rövid felkészülési idő ellenére magabiztos és lendületes alakítást nyújtott, így a kazincbarcikai előadás a beugrás ellenére is emlékezetes estét jelentett a közönség számára.

A színházi évad folytatódik

A kazincbarcikai színházi évad májusban zárul. A Zenthe Ferenc Színház május 22-én a Scapin furfangjai című előadással tér vissza az Egressy Béni Művelődési Központba – a megszokott módon délelőtt 11:00 és 19:00 órai kezdéssel.



 

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk