https://kolorline.hu/Digitális Témahét a KolorMédiában – Két osztály is ellátogatott szerkesztőségünkbe

Digitális Témahét a KolorMédiában – Két osztály is ellátogatott szerkesztőségünkbe

Szerző:

Cziffra Andrea

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén március 23. és 27. között rendezik meg országszerte a „Digitális Témahét” című rendezvénysorozatot. A megmozdulás célja, hogy a diákok ne csupán használói, hanem tudatos, biztonságos felhasználói legyenek a digitális világ eszközeinek. A témahétre készülve a Pollack Mihály Általános Iskola két osztálya is ellátogatott szerkesztőségünkbe: hétfőn egy másodikos, kedden pedig egy ötödikes osztály nyert betekintést a tévézés kulisszáiba. 

Kamerák, lámpák, vezérlő – és egy-egy stáb, amelyet ezúttal nem felnőttek, hanem diákok alkottak. A Pollack Mihály Általános Iskola tanulói március 16-án és 17-én próbálhatták ki a Digitális Témahét keretében, hogyan készül egy televíziós műsor a KolorTV-ben

A pollackos gyerekeket már a KolorMédia előterében egyfajta „televíziós múzeum” fogadta, itt régi kamerákkal, vágóeszközökkel és analóg technikával is megismerkedhettek. A stúdióba belépve aztán kipróbálhatták, hogy milyen érzés a kulisszák mögött és a kamera előtt lenni: volt, aki műsorvezető, más operatőr vagy hangtechnikus lett.

„Nagyon kíváncsiak voltak, hogy mi zajlik a háttérben, egy tévéfelvételnél milyen gépek milyen szerkezetek vannak és kipróbálhatták azt is, hogy milyen beülni az interjúhoz a székbe, beállhattak a kamera mögé, kipróbálhatták, hogy mit látnak a kamerafelvételben, úgyhogy nagyon élvezték, az biztos, hogy máskor is szeretnének majd eljönni” – nyilatkozta stábunknak Takács Krisztina, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanítója. 



A látogatás nemcsak szórakoztató kaland volt, hanem értékes lecke a digitális kompetenciákról. Az ötödikes Kövér Benett műsorvezetőként próbálta ki magát a stúdióban, és egészen profin kérdezett az interjúalanyait alakító osztálytársaitól. 

„Nagyon jól éreztem magam, és szerintem az osztálytársaim nevében is beszélhetek. És szerintem nagyon fontos, hogy a mai generáció - mivel nagyon sok a technikai eszköz, meg videókat nézünk -, hogy tisztába legyünk azzal, hogy ezek hogyan készülnek. Kipróbálhattuk milyen műsorvezetőnek és riporternek lenni. Szerintem ez egy nagyon fontos feladat volt, nagyon élveztem.”



A pedagógusok szerint a program nemcsak élményt adott, hanem segített abban is, hogy a gyerekek tudatosabban használják a digitális eszközöket. Sándor-Takács Judit, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanítója felidézte, intézményük már évek óta kapcsolódik a Digitális Témahéthez, amit idén március 23. és 27. között rendeznek meg országszerte. Minden évfolyamnak tematikus programot szerveznek, ezúttal a másodikos és ötödikes évfolyam látogatott el a KolorTV-be. 

„Amit én fontosnak tartok a Digitális Témahéttel kapcsolatban, az az, hogy tanítsuk meg a gyerekeket arra, hogy hogyan használják ezeket a digitális eszközöket hasznosan, mert ugye a legtöbb gyerek játékra használja, de nagyon sokat lehet vele és általa tanulni is.”



A Digitális Témahéten egyebek mellett lesznek előadások a mesterséges intelligenciáról és a biztonságos internethasználatra is felhívják a diákok figyelmét.

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk