https://kolorline.hu/A magyar nyelv ünnepe volt – két napon át szavaltak a diákok Kazincbarcikán

A magyar nyelv ünnepe volt – két napon át szavaltak a diákok Kazincbarcikán

Szerző:

Cziffra Andrea

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A versek, a prózák és a kimondott szó öröme hozta össze a diákokat a Szent György Görögkatolikus Általános Iskolában március 18-án és 19-én. A kétnapos versenyen több mint száz tanuló mutatta meg tehetségét, és azt, mit jelent számára a magyar nyelv.

Az alsósok napja: az első lépések a „színpadon” 

Az első napon a Szabó Zoltán szépkiejtési versenyen az alsó tagozatos diákok szerepeltek. A megmérettetésre 78 tanuló nevezett, akik öt kategóriában – vers, próza és olvasás – álltak zsűri elé.

A Szent György Görögkatolikus Általános Iskola auláját izgatott gyerekek, szülők és felkészítő pedagógusok töltötték meg. A verseny elején Szitka Péter polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki a hagyomány jelentőségét hangsúlyozta.

„Egy olyan hagyománynak a részesei a jelenlévők, ami méltó büszkeséggel kell, hogy a szülőket és a gyerekeket is eltöltse” – fogalmazott Szitka Péter.

A közös megnyitót követően a diákok kategóriánként vonultak a tantermekbe, ahol háromtagú zsűri hallgatta meg az előadásokat. A szervezők úgy alakították ki a verseny menetét, hogy a gyerekek egymás produkcióit is végighallgathassák, így a megmérettetés egyben közös élménnyé is vált.

A zsűri minden teremben segítőkész, támogató légkört teremtett, igyekeztek oldani a feszültséget, hogy a versenyzők a lehető legjobban tudjanak teljesíteni.




A felsősöké a szó: erős mezőny, nehéz döntések

A második napon a Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyen már a felső tagozatos diákok mérték össze tudásukat. A versenyen 50 tanuló indult, négy kategóriában.

A mezőny erősségét Klimon István alpolgármester is kiemelte, aki a magyar nyelv szeretetére hívta fel a figyelmet.

„Olyan sokan vagytok itt gyerekek, és mindannyiótokat egy dolog köt össze: hogy nagyon szépen beszélitek a magyar nyelvet. Ez a zsűrinek komoly feladatot jelent majd” – mondta Klimon István.

Az alpolgármester arra is rámutatott, hogy sok versenyző évről évre visszatér, ami azt mutatja, hogy a szavalás és az irodalom iránti elköteleződés tartós élményt ad.

„Szeressétek a magyar nyelvet, és ezt adjátok tovább másoknak is” – hangsúlyozta.




Hagyomány és tehetséggondozás kéz a kézben

Kazincbarcikán a hetvenes évektől rendeznek irodalmi versenyeket az általános iskolások számára, ezekből alakult ki a mára hagyománnyá vált két megmérettetés.

Tahi-Móricz Zsófia, a Barcika Art Nonprofit Kft. rendezvényszervezője elmondta, hogy a versenyekre nemcsak a városból, hanem a környező településekről – többek között Berentéről, Ormosbányáról, Múcsonyból és Sajószentpéterről – is érkeztek diákok.

A szervezők minden kategóriában háromtagú, szakmai zsűrit biztosítottak, pedagógusokból és meghívott szakemberekből.




A legjobbak továbbjutnak

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is részt vehetnek az április 18-án megrendezendő Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenyen.

A kétnapos program így nemcsak verseny volt, hanem közösségi élmény is, ahol a gyerekeket ugyanaz kötötte össze: a magyar nyelv szeretete.



 

További híreink

Országgyűlési választások 2026 – percről percre

Dátum: 2026. ápr 12. 08:47

Április 12-én, vasárnap Magyarország választópolgárai az urnák elé járulnak. Arról szavazunk, kik kormányozzák az országot, és kik képviseljék az állampolgárok érdekeit a Parlamentben a következő négy évben. Cikkünkben folyamatosan közöljük a napközben érkező részvételi adatokat, az urnazárást követően pedig a helyi eredményeket is bemutatjuk.

Ügyfélfogadási szünet

Dátum: 2026. ápr 11. 19:17

A Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási szünetet tart 2026. április 13-án (hétfőn).

A magyar költészet napja – Sokszínű versünnep Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 11. 17:54

Színes, változatos programok várták a líra szerelmeseit Kazincbarcikán a magyar költészet napja alkalmából április 10-én, pénteken. A város közterein mintegy háromszáz antikvár kötet talált új gazdára a Lapozható padtárs projektnek köszönhetően, a Zenita Alapítvány ifjú tehetségei a szabad ég alatt, a helyi buszokon és a szociális intézményekben is dalra fakadtak, féltucatnyi vendéglátóhelyen pedig verssel fizethettünk a kávéért vagy egy pohár borért.

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk