Átvette megbízólevelét Hatala-Orosz Csaba – a térség problémáiról és terveiről is beszélt
Átvette megbízólevelét Hatala-Orosz Csaba, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 4-es számú egyéni választókerületének újonnan megválasztott országgyűlési képviselője. A Tisza Párt politikusa a kazincbarcikai Városházán vehette át a mandátumát igazoló okiratot április 23-án, ezt megelőzően pedig a KolorTV stúdiójában adott interjút, ahol a térséget érintő legfontosabb kérdésekről is beszélt.
A választáson Hatala-Orosz Csaba a szavazatok több mint felét szerezte meg, így egyértelmű felhatalmazással nyerte el a mandátumot a választókerületben.
Ünnepélyes keretek között adták át a megbízólevelet
A kazincbarcikai Városházán tartott eseményen az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság elnöke adta át a megbízólevelet a képviselőnek. Az okirat a választási eredmény jogerőre emelkedését követően igazolja a mandátum megszerzését.
A ceremónia egyben hivatalos kezdete is a képviselő parlamenti munkájának.
Tanári pályáról a politikába
Hatala-Orosz Csaba a KolorTV stúdiójában arról beszélt, hogy matematikusként és pedagógusként kezdte pályáját, majd a versenyszférában szerzett tapasztalatokat, mielőtt közéleti szerepet vállalt.
A politikai szerepvállalásáról úgy fogalmazott, hogy azt nem egyszeri döntésként, hanem egy folyamatként élte meg.
„Részemről ez tulajdonképpen egy szolgálat, és nagyon remélem, hogy ezt meg is tudom szolgálni” – mondta.
Kampánytapasztalatok: mindennapi gondok és rendszerszintű problémák
A képviselő elmondta, hogy a kampány során a választókerület szinte minden településére eljutott, és sokféle problémával találkozott.
„Nagyon sok problémát tártak elénk, akár mindennapi egzisztenciális gondokat, hogy az emberek nem tudják, miből fűtenek vagy hogyan vesznek gyógyszert. Emellett rendszerszintű problémák is megjelentek, mint az úthálózat állapota, a munkahelyek hiánya vagy az egészségügyi ellátás helyzete” – fogalmazott.
Hozzátette: a visszajelzések alapján a Kazincbarcikai Kórház helyzete különösen érzékeny pont a térségben élők számára.
„Kazincbarcika élhető város, de több van benne”
A képviselő külön kitért Kazincbarcikára is. Úgy látja, hogy a város adottságai jók, ugyanakkor még további fejlődési lehetőségek is vannak benne.
„Kazincbarcika egy élhető város, de szerkezetében, lehetőségeiben sokkal több van. Szeretném, ha a térség központjává válna, és az ott élők nem Miskolcot tekintenék elsődleges szolgáltató központnak” – mondta.
Távhőrendszer és elmaradt fejlesztések
A beszélgetés során szóba került a kazincbarcikai távhőrendszer állapota is, amely az elmúlt időszakban több problémát okozott.
Hatala-Orosz Csaba szerint a megoldás több tényező együttes kezelésében rejlik.
„Ha 50–60 éves rendszerről van szó, akkor várhatóak ilyen problémák. Szeretném, hogy az uniós források hazahozatala után ezekre kiemelt figyelem jusson, és a felújítások megvalósuljanak” – hangsúlyozta.
800 millió forint sorsa is kérdés
A képviselő beszélt a Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódó, mintegy 800 millió forintos összegről is, amelyet egy hibás számítási képlet miatt kellene befizetnie Kazincbarcikának.
„Nem elvonni szeretnénk az önkormányzatoktól, hanem még többet adni. Ha valóban hibás számításról van szó, akkor azt ki kell vizsgálni, és meg kell találni a korrekció lehetőségét” – mondta.
Önkormányzatok és közösségek szerepe
A politikus hangsúlyozta: fontosnak tartja az önkormányzatok mozgásterének növelését és a helyi közösségek erősítését.
„Azt szeretnénk, hogy a döntések minél inkább helyben szülessenek meg, és a települések valódi eszközöket kapjanak a problémáik kezelésére” – fogalmazott.
Három alapelv: tisztesség, őszinteség, munka
Hatala-Orosz Csaba a beszélgetés végén arról is beszélt, milyen értékek mentén kíván dolgozni a következő időszakban.
„Én három dologban hiszek: tisztesség, őszinteség és kemény munka.”
A képviselővel készült teljes beszélgetést április 27-én 18:00 órától láthatják a KolorTV műsorán és online felületein.
















