Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás
Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.
kapcsolódó galéria
Egymás után érkeztek a kíváncsi tekintetű kisgyermekek április 20-án a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményeibe – ekkor tartották azt a nyílt napot, ahol a családok megismerkedhettek az óvodai környezettel. Az ovicsalogatón az érdeklődők egy délelőtt erejéig bepillanthattak az óvoda világába: találkoztak az óvodapedagógusokkal és a dajkákkal, valamint körbejárhatták a csoportszobákat.


Érdeklődésünkre Liptákné Gergely Valéria, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményvezetője elmondta, minden tagóvodában különböző tematikus programokkal készültek.
„Van, ahol sportos, táncos, mozgással kapcsolatos foglalkozások hangsúlyosak, máshol inkább a kreatív tevékenységek kerülnek fókuszba. Mindenhol egy pici ajándékkal is várjuk a gyermekeket.”

Szerkesztőségünk a Füzike Tagóvodába látogatott el, ahol a csoportszobák megtekintése után a program az udvaron folytatódott. A Csicsergő Néptáncegyüttes bemutatót tartott, majd játékos, mozgásos programok várták a leendő ovisokat. Az egyik édesapa, Préda Dávid elmondta, nagyon jó ötletnek tartja a programot.
„A gyerekek miatt tartottuk fontosnak, hogy eljöjjünk és lássuk, hová fognak járni, milyen közösségbe. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen az intézmény vezetősége” – fogalmazott Préda Dávid.

Egy másik szülőtől, Orosz Lillától megtudtuk, hogy ugyan körzetileg nem a Füzikéhez tartoznak, mégis annyira szimpatikus nekik az intézmény, hogy szeretnék, ha gyermekük ide járna.
„Nagyon szeretnénk, ha itt, a természet közelében lenne a kislányunk. Abszolút egyetértünk az óvoda értékeivel, hogy ennyire állatbarát” – hangsúlyozta Orosz Lilla.

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményeibe április 27-én és 28-án várják a beiratkozókat. Óvodakötelesnek azok a gyermekek számítanak, akik augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket, és mindenkit a körzetileg illetékes tagóvodában fogadnak. A körzethatárok megtalálhatók az óvoda honlapján.
„A jelentkezési lapot a helyszínen is ki lehet majd tölteni, de az intézményünk honlapján is megtalálható. A beiratkozáshoz szükséges a lakcímkártya, ez alapján ellenőrizzük a körzetet – mind a szülő, mind a gyermek esetében. Szükség van a gyermek TAJ-számára és a születési anyakönyvi kivonatára is. Ellenőrizzük azt is, hogy a felügyeleti jogot ki gyakorolja, ezért nagyon fontos lenne, hogy az anya és az apa együtt érkezzenek a beiratkozásra” – hangsúlyozta Liptákné Gergely Valéria.
A beiratkozáshoz szükséges információk – így a körzethatárok és a jelentkezési lap is – megtalálhatók az intézmény honlapján, a barcikaicimborak.hu-n.













