https://kolorline.hu/Elhunyt dr. Király Bálintné Kiss Magdolna, a gimnázium egykori igazgatója

Elhunyt dr. Király Bálintné Kiss Magdolna, a gimnázium egykori igazgatója

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

82 éves korában elhunyt dr. Király Bálintné Kiss Magdolna, a mai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium — akkori nevén Ságvári Endre Gimnázium — egykori fizika–kémia szakos tanára és volt igazgatója — számolt be róla az intézmény honlapja.

Dr. Király Bálintné Kiss Magdolna 1944-ben született Diósgyőrben, majd fiatalon Kazincbarcikára költözött. Pedagógusi pályája során több intézményben is tanított, 1976-tól pedig nyugdíjazásáig a városi gimnázium pedagógusa volt. Az intézményt 1989 és 1994 között igazgatóként vezette.

Az iskola visszaemlékezésében kiemelte: igazgatói időszaka alatt vezették be a hatévfolyamos képzést, amely ma is meghatározó része az intézmény oktatási rendszerének.

Kollégái és tanítványai elhivatott pedagógusként emlékeznek rá, aki nagy figyelemmel fordult diákjai és a fiatal pedagógusok felé is. Munkáját több szakmai elismeréssel jutalmazták, többek között megkapta a Kiváló Munkáért Érdemérmet és a Pedagógus Szolgálati Érdemérmet.

Nyugdíjas éveiben is aktív életet élt, sokat túrázott, tavaly pedig még egy osztálytalálkozón is részt vett.

Dr. Király Bálintné Kiss Magdolna 2026. május 21-én hunyt el, hosszan tartó betegség után.

Forrás és fotó: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

További híreink

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

Nyáron is folyamatosan biztosított a gyermekfelügyelet 

Dátum: 2026. jún 30. 20:46

Kazincbarcikán 2026 nyarán is ütemezetten tartanak zárva a bölcsődék és óvodák, hogy a karbantartási munkák elvégezhetők legyenek, miközben a gyermekfelügyelet a városban folyamatosan biztosított marad. A nyári zárások ideje legfeljebb öt hét lehet, a szülőket már februárban tájékoztatták a pontos rendről.

Holnaptól korábban nyit és tovább tart nyitva a kazincbarcikai temető

Dátum: 2026. jún 30. 20:34

Július 1-jétől a nyári időszakhoz igazodik a kazincbarcikai temető nyitvatartása. A nagy melegre tekintettel augusztus végéig már reggel 6 órától este 9 óráig látogatható a temető.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk