https://kolorline.hu/Pingvintánc, díjátadó és musicalrészlet Kazincbarcika pedagógusünnepén

Pingvintánc, díjátadó és musicalrészlet Kazincbarcika pedagógusünnepén

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Egressy Béni Művelődési Központban köszöntötték június 8-án a pedagógusokat a városi pedagógusnapi ünnepségen. Az eseményen átadták a hagyományos elismeréseket, valamint köszöntötték az Arany- és Gyémánt Díszoklevélben részesülő pedagógusokat. A „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntető díjat idén Somogyiné Bukszár Klára vehette át.

A programot a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Székhelyóvodájának gyermekei nyitották meg egy vidám pingvintánccal. Szitka Péter polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a pedagógusok munkája jóval túlmutat a tanításon. Mint fogalmazott, a nevelők nap mint nap részt vesznek a gyermekek személyiségének formálásában, sokszor olyan feladatokat is ellátva, amelyek túlmutatnak a szűken vett oktatói szerepen.

„Pedagógusnapon nemcsak a tanítást ünnepeljük – jelentette ki Szitka Péter. – Önök nevelnek, embert formálnak. Van, amikor szociális munkások és sok-sok törődést igénylő munkát tesznek le az asztalra. Ez az, amit a gyermekek, a szülők, a város lakossága, képviselő-testülete és maga a polgármester is nagy tisztelettel köszön önöknek ezen a napon.”



Pedagógusokat ismertek el

A köszöntőt követően Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester adta át Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Okleveleit.

Elismerésben részesültek:

⇒ Balogh Mária, a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kazincbarcikai Tagintézményének gyógypedagógusa
⇒ Bencze Patrikné Jeszenszki Bernadett, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Székhelyóvodájának óvodapedagógusa
⇒ Dányi-Mezei Boglárka, az Irinyi János Református Oktatási Központ informatika szakos pedagógusa
⇒ Dienes-Demeter Zsanett, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Napsugár Tagóvodájának óvodapedagógusa
⇒ Erdősi Edina, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolájának pedagógusa
⇒ Fónagyné Pál Zsuzsanna, a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusa
⇒ Gyenesné Berecz Ágnes Gabriella, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola pedagógusa
⇒ Haraszti Lászlóné, a Csillagfürt Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kazincbarcikai Tagintézményének logopédusa, gyógypedagógusa
⇒ Juhászné Tóth Loretta, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Százszorszép Tagóvodájának óvodapedagógusa
⇒ Kócsiné Bialkó Ildikó, az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolájának tagintézmény-igazgatóhelyettese
⇒ Lőrinczné Román Tünde, az Ózdi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola pedagógusa
⇒ Lukácsné Palkó Julianna Andrea, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Nefelejcs Tagóvodájának pedagógiai asszisztense
⇒ Márkus-Juhász Orsolya, az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa
⇒ Molnárné Madar Mária, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolájának pedagógusa
⇒ Nagy Albertné, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára
⇒ Nagyné Tátrai Viktória, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolájának biológia–környezetvédelem szakos pedagógusa
⇒ Schmiedné Rácz Tünde, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusa
⇒ Vajayné Ruskó Edit, a Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium magyar nyelv és irodalom–történelem szakos oktatója
⇒ Vesterné Orbán Szilvia, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézményének fejlesztőpedagógusa


Az ünnepség műsorában a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai is felléptek, akik a nemrég bemutatott Grease musical egyik jelenetét adták elő.



Pedagógus Szolgálati Emlékérmek

A rendezvényen átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket is.

Elismerésben részesültek:

⇒ Garainé Máji Judit, a szuhakállói Zöld Titkok Kastélyóvoda óvodapedagógusa
⇒ Kóródi Zoltánné, a Székhelyóvoda óvodapedagógusa
⇒ Lászlóné Nagy Ágnes, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák óvodapedagógusa
⇒ Szabó Péterné, a Százszorszép Tagóvoda óvodapedagógusa
⇒ Vécseiné Lőrincz Anita, a Mesevár Tagóvoda óvodapedagógusa
⇒ Erdei Jánosné, a Székhelyóvoda óvodapedagógusa
⇒ Demeterné Mérai Mária, az Irinyi János Református Oktatási Központ magyar nyelv és irodalom szakos tanára, kollégiumi nevelőtanára
⇒ Farkasné Szabó Julianna, az Irinyi János Református Oktatási Központ pedagógusa
⇒ Forgonyné Viszlai Margit, az Irinyi János Református Oktatási Központ pedagógusa
⇒ Antal Róbert, az Ózdi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola pedagógusa
⇒ Lőrinczné Román Tünde, az Ózdi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola pedagógusa


Öt további pedagógus – Hajde Éva, Tóthné Bolla Ilona, Tóthné Szepesi Éva, Jávori István és Stubner Attila – a tankerületi ünnepségen vehette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Több évtizedes munkájukhoz Kazincbarcika városa is gratulált.

Az 50 és 60 éve diplomázó pedagógusokat is köszöntötték

Az ünnepségen Arany Díszoklevelet vehetett át:

⇒ Bodnár Istvánné, az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda nyugállományú óvodavezetője
⇒ Czeglédi Jánosné, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák egykori általános helyettese, óvodapedagógusa
⇒ dr. Illés Pálné, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák egykori intézményvezetője, óvodapedagógusa
⇒ Pál Gyuláné, a Székhelyóvoda nyugállományú óvodapedagógusa
⇒ Pál Józsefné, a Napsugár Tagóvoda nyugállományú óvodapedagógusa
⇒ Pappné Magyar Annamária, a Napsugár Tagóvoda nyugállományú óvodapedagógusa


Gyémánt Díszoklevélben részesült:

⇒ Jenei Sándorné, az egykori Kun Béla Általános Iskola nyugállományú matematika–kémia szakos tanára
⇒ Molnár Istvánné, a Belvárosi Óvoda Pollack úti egységének egykori vezetője, óvodapedagógusa
⇒ Papp Andrásné, a Füzike Tagóvoda nyugállományú pedagógusa


Somogyiné Bukszár Klára kapta a város pedagógusdíját

A „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntető díjat 2026-ban Somogyiné Bukszár Klára, az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolájának tagintézmény-igazgatója vehette át.

A pedagógus 1986 óta dolgozik a pályán. Oktatóként és vezetőként egyaránt meghatározó szerepet töltött be a város köznevelésében. Munkájában kiemelt figyelmet fordított a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra, 2021 óta pedig a Tompa Mihály Általános Iskolát vezeti.

„Hatalmas megtiszteltetés, amelyre nem számítottam, de úgy gondolom, hogy a 42 éves pályám méltó lezárása. Szeretném megköszönni az Irinyi János Református Oktatási Központ főigazgatójának, Csernaburczky Ferencnek, hogy felterjesztett erre a kitüntetésre, és köszönöm a város önkormányzatának is, hogy érdemesnek találtak rá” – mondta Somogyiné Bukszár Klára.

Az ünnepséget Popper Péter zenés műsora zárta, majd a díjazottakat közös fotózásra várták a szervezők. A rendezvény végén vendéglátással köszöntötték a pedagógusokat az Egressy Béni Művelődési Központ klubtermében.



 

További híreink

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon kezdte pályafutását, most az ORFK vezetésével bízták meg Mecser Tamást

Dátum: 2026. jún 08. 12:29

Június 8-i hatállyal dr. Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével a miniszterelnök – közölte hétfőn a Belügyminisztérium.

A Vegyész Röplabda Akadémia adott otthont az U17-es országos döntőnek

Dátum: 2026. jún 07. 21:23

Június 5. és 7. között Kazincbarcikán rendezték meg az U17-es fiú röplabda I. osztályú országos döntőjét. A Vegyész Röplabda Club akadémiájának csarnokában a korosztály hat legjobb magyar csapata lépett pályára, köztük a házigazda VRCK együttese is.

Ünnepélyes búcsú a Don Bosco Sportközpontban – 56 diák ballagott el

Dátum: 2026. jún 06. 14:58

Ötvenhat végzős diák búcsúzott el június 5-én a Don Bosco Sportközpontban. A tanulók valamennyien sikeresen szakmai bizonyítványt szereztek, közülük hatan pedig az érettségi felé tettek újabb fontos lépést. Az ünnepség a lezárás és az elért eredmények elismerése mellett a továbblépésről is szólt.

Gulliver a törpék országában – néma táncszínház varázsolta el a gyerekeket Barcikán

Dátum: 2026. jún 05. 16:08

Újabb ingyenesen látogatható kulturális élményt hozott Kazincbarcikára a Petőfi Kulturális Program május 29-én. Ezúttal a családokat várták az Egressy Béni Művelődési Központba a Gulliver a törpék országában című táncszínházi előadásra, amelyre díjmentesen lehetett regisztrálni. Városunk a turné idei évadának mindössze 11 állomása közé került be.

KolorTV élőben

Programajánló

Gonda Zoltán festőművész kiállítása - Emberben a művész, művészben az ember

Mezey István Művészeti Központ

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk