https://kolorline.hu/Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Szerző:

Cziffra Andrea

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az új Vízi Komplexumba költözés óta folyamatosan nő a KSK Delfin Vízisport Klub taglétszáma, miközben az egyesület sportolói egyre eredményesebben szerepelnek a versenyeken. A KolorTV Háttér című műsorában Halász Béla, a klub elnöke az elmúlt szezon tapasztalatairól, a nyári tervekről és a klubot érintő, időközben lezárult vizsgálatról is beszélt.

Új lehetőségeket hozott a Vízi Komplexum

A klub életében mérföldkőnek bizonyult a régi uszodából az új Vízi Komplexumba történő költözés. A modernebb környezet és a nagyobb vízfelület nemcsak a mindennapi munkát könnyítette meg, hanem a szakmai fejlődéshez is új lehetőségeket teremtett.

A korábbi 33 méteres medencéhez képest az 50 méteres versenymedence egészen más feltételeket biztosít az edzésekhez. A sportolók számára több hely áll rendelkezésre, hatékonyabban szervezhetők a csoportok, és az oktatásban, valamint a versenyfelkészítésben is több módszertani elem alkalmazható.

„Sokkal szélesebb perspektívát nyitott meg a számunkra az új létesítmény. A vízfelületek lényegesen nagyobbak, a fokozatosságot sokkal jobban tudjuk tartani, és számos olyan gyakorlatot tudunk végezni, amelyre korábban kevesebb lehetőség volt” – fogalmazott Halász Béla.

Az elnök szerint az új környezet már az első hónapokban éreztette pozitív hatását, hiszen a gyerekek és az edzők is gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott feltételekhez.



Egyre több gyermek választja a vizes sportokat

A KSK Delfin Vízisport Klubban jelenleg három szakosztály működik: az úszás, a vízilabda és a rekreáció. Az egyesületben a vízhez szoktatástól a versenysportra való felkészítésig minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő lehetőséget.

A klub egyik legfontosabb utánpótlásbázisát a városi úszóprogram jelenti. A kezdeményezés keretében az oktatás már az óvodai nagycsoportban elkezdődik, majd az általános iskola első négy évfolyamán folytatódik.

A program célja, hogy minden kazincbarcikai gyermek megtanuljon úszni, és biztos alapokat szerezzen a későbbi sportoláshoz.

„Az óvodáskor már alkalmas arra, hogy a gyerekek befogadják az oktatást és megbarátkozzanak a vízzel. Erre épül rá az iskolai úszásoktatás, amely stabil alapot ad a későbbi sporttevékenységekhez, akár az úszáshoz, akár a vízilabdához” – mondta a klub elnöke.

A rendszer hosszú távon az utánpótlás-nevelést is segíti, hiszen a gyerekek már fiatal korban kapcsolatba kerülnek a vizes sportokkal.



Országos szintidők és sikeres szezon

Az elmúlt hónapokban az úszók több versenyen is eredményesen szerepeltek, és többen teljesítették az országos bajnokságokon való induláshoz szükséges szintidőket.

A klub számára különösen fontos, hogy a sikeres sportolók között egyre több saját nevelésű versenyző található.

„Büszkék vagyunk az úszóinkra, hiszen sok saját nevelésű sportolónk ér el szép eredményeket. Ezek mögött rengeteg munka áll, amelyben a gyermekek, az edzők és a szülők együttműködése egyaránt fontos szerepet játszik” – hangsúlyozta Halász Béla.

A vízilabdázók számára is eredményes szezont hozott az elmúlt időszak. A csapat az idényt egy egri edzőmérkőzéssel zárta, miközben a regionális együttműködéseknek köszönhetően a játékosok egyre több tapasztalatot szereznek.

Az elnök szerint a klub fejlődése a mindennapi munkában is érzékelhető.

„Fejlődő pályán vagyunk. A taglétszámunk növekszik, egyre hatékonyabbak vagyunk, és a mérkőzéseken egyre több olyan helyzet köszön vissza, amelyet az edzéseken gyakorolunk.”



Szakmai elismerések és nyári tervek

A magyar sport napján több delfines sportolót is kitüntettek, ami a klubban folyó szakmai munka elismerésének is tekinthető.

Halász Béla szerint ezek a díjak különösen fontosak a fiatal sportolók számára, hiszen visszaigazolást jelentenek az elvégzett munkáról, és további motivációt adnak a fejlődéshez.

A nyári időszakban sem maradnak program nélkül a gyerekek. A klub idén is sporttáborokat szervez a 7–14 éves korosztály számára. A részvételhez nem szükséges biztos úszástudás, hiszen a Vízi Komplexum tanmedencéi megfelelő lehetőséget biztosítanak a kezdők számára is.

A táborokban napi kétszeri edzés, kiegészítő programok és háromszori étkezés várja a résztvevőket. A jelentkezés június 10-én indult a klub honlapján.

A szakemberek emellett továbbra is fontosnak tartják a vízbiztonság erősítését.

„A gyermekeknek minél több vízi helyzettel kell találkozniuk biztonságos körülmények között. Ez segít abban, hogy később akár uszodában, akár nyílt vízen magabiztosabban mozogjanak” – emelte ki az elnök.




Lezárult a vizsgálat

Halász Béla beszélt arról a közösségi médiában megjelent bejegyzésről is, amely nyomán vizsgálat indult a klub egyik edzőjével kapcsolatban. A klub tájékoztatása szerint az érintett szakember a vizsgálat időtartama alatt nem végzett edzői munkát, a hatósági eljárás pedig időközben lezárult.

A klub vezetése a bejegyzés megjelenése után igyekezett felvenni a kapcsolatot annak szerzőjével, hogy tisztázza a felvetett problémát. Halász Béla elmondta: a klubhoz sem személyes, sem írásos panasz nem érkezett, ugyanakkor a feljelentés nyomán minden szükséges információt rendelkezésre bocsátottak a vizsgálathoz.

„A klubhoz érdemi jelzés nem érkezett, viszont megérkezett a feljelentés, ezért a teljes körű vizsgálatra lehetőséget biztosítottunk. A vizsgálat lezárult, és megállapította, hogy nem történt olyan cselekmény, amelyben a hatóságnak el kellett volna járnia” – mondta a klub elnöke.

Halász Béla szerint ugyanakkor fontos beszélni azokról a helyzetekről is, amelyek az úszásoktatás vagy általában a vizes közeg sajátosságaiból fakadhatnak. Mint fogalmazott, bizonyos élmények vagy érzetek a gyermekekben eltérően csapódhatnak le, ezért különösen fontos a szülők, a pedagógusok és az edzők közötti folyamatos kommunikáció.

„Együtt tudunk segíteni egy-egy ilyen helyzet kezelésében akár a pedagógusokkal, akár az edzőkkel. Mind a szakosztály, mind a Delfin Vízisport Klub vezetése nyitott a személyes kommunikációra” – hangsúlyozta.

A klub elnöke kiemelte, hogy az egyesületnél működnek azok a szakmai és közösségi „védvonalak”, amelyekhez a szülők vagy a gyermekek fordulhatnak, ha problémát tapasztalnak. Hozzátette: a klub írásban és telefonon is fogadja a megkereséseket, és minden esetet kivizsgál.

„A védvonalak működnek. Azt kérjük, hogy keressenek bennünket, a pedagógusokat vagy az edzőket, hogy közösen tudjuk megoldani a felmerülő problémákat” – fogalmazott.

Halász Béla arról is beszélt, hogy az ügy idején sokan kiálltak a klub mellett, a közösség összezárt, és jelentős támogatást kaptak a szülőktől, sportolóktól és a klubot segítőktől. Mint mondta, ez megerősítette őket abban, hogy a nyílt kommunikáció és az együttműködés a jövőben is a legfontosabb alapelv marad.

A jövőre vonatkozó tervekről szólva Halász Béla elmondta: szeretnék tovább növelni a taglétszámot, újabb vízilabdacsapatokat indítani, és még jobb feltételeket teremteni a versenyzők számára.

„Szép eredményeket értünk el ebben a szezonban, de bízunk benne, hogy a befektetett munkának köszönhetően még komolyabb sikereket érhetünk el a következő években is” – fogalmazott.



 

További híreink

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026. második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

Iszaptalanító akció a Csónakázó-tó és a Tardona-patak találkozásánál

Dátum: 2026. jún 12. 17:09

A Barcika Park Kft. munkatársai vízszintszabályozási munkát végeztek a héten. A Csónakázó-tó vizét a Tardona-patakból tápláló csőrendszer a lassú folyás következtében eliszaposodott. Ennek feltárását és takarítását két napon át végezték az önkormányzati cég munkatársai gépek bevetésével, valamint kézi erővel. A cél az optimális vízmennyiség biztosítása mind a tóban, mind a patakban.

Az Építők útján folytatódik a kátyúzás

Dátum: 2026. jún 11. 13:55

A szakemberek már az utolsó belvárosi, főbb közlekedési útvonalon javítják a hibákat Kazincbarcikán. A munkálatok az Építők útján várhatóan jövő héten fejeződnek be, ezt követően a kisebb, pontszerű hibák megszüntetésére kerül sor.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk