https://kolorline.hu/Megkezdődött a felgyújtott kínai sárkányszobor bontása Kazincbarcikán

Megkezdődött a felgyújtott kínai sárkányszobor bontása Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Szőke Gábor Miklós szobrászművész által készített alkotás január 1-jén szándékos gyújtogatás következtében súlyosan megrongálódott. A művész munkatársai június 17-én a szobor megmaradt elemeinek szétszerelését kezdték meg, a tervek szerint pedig a következő héten a teljes vázszerkezetet is elszállítják.

Nem csupán egy szobor

A kínai sárkány 2014-ben került a város szívébe a BorsodChem és Kazincbarcika Város Önkormányzatának együttműködésében. Az alkotás a magyar és a kínai kultúra kapcsolatát, valamint azt az együttműködést szimbolizálja, amely hosszú évek óta meghatározó szerepet játszik a város életében.

A sárkány a kínai kultúra egyik legismertebb és legerősebb jelképe, ugyanakkor Kazincbarcikán ennél többet is jelent. A város fejlődése az elmúlt évtizedekben szorosan összefonódott a BorsodChem történetével, amely ma is a térség egyik legjelentősebb munkáltatója és gazdasági szereplője. A vállalat tulajdonosa, a Wanhua Csoport európai központját Kazincbarcikán működteti.

Szándékos gyújtogatás áldozata lett

Mint arról korábban beszámoltunk, a szobor január 1-jén hajnalban gyulladt ki. A lángokat a tűzoltók oltották el, a rendőrség pedig rövid időn belül azonosította és elfogta a feltételezett elkövetőt.

A nyomozás során megállapították, hogy a tüzet szándékosan okozták. Az ügyben indult eljárás jelenleg is folyamatban van.

Felújítják és új helyet kap

Szitka Péter polgármester közösségi oldalán közölte: az elmúlt hónapokban több egyeztetést folytattak a BorsodChem vezetésével és a művész alkotócsapatával a szobor jövőjéről.

„Az elmúlt időszakban több egyeztetést folytattunk a vállalat vezetésével, és örömmel oszthatom meg, hogy a sárkányszobor felújítása meg fog történni. A szobor a jövőben a város egy másik pontján kap helyet, ahol továbbra is méltó módon őrizheti közös történetünk és együttműködésünk emlékét” – fogalmazott Szitka Péter.

Új installáció kerülhet a Fő térre

A polgármester azt is közölte, hogy a BorsodChemmel közösen már azt is vizsgálják, milyen új köztéri alkotás vagy installáció kerülhet a sárkány jelenlegi helyére.

A cél olyan új látványelem létrehozása, amely méltó módon gazdagítja Kazincbarcika egyik legfontosabb közösségi terét, miközben a felújított sárkányszobor a város egy másik pontján továbbra is megőrzi szimbolikus jelentőségét.

A most megkezdett bontási munkák egy hosszabb folyamat első lépését jelentik. A tervek szerint a sárkányszobor felújítva, új helyszínen kap majd helyet, miközben a Fő tér jövőjéről és egy új köztéri installáció lehetőségéről is folynak az egyeztetések.

További híreink

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

Elhunyt Majercsik János, Kazincbarcika festőművésze

Dátum: 2026. júl 16. 09:28

Életének 91. évében elhunyt Majercsik János Barcikart- és Pro Urbe-díjas festőművész. A város egyik legismertebb alkotója volt, aki évtizedeken át nemcsak festményeivel, hanem közösségépítő munkájával is meghatározó szerepet töltött be Kazincbarcika kulturális életében.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk