https://kolorline.hu/Elszállították a felgyújtott kínai sárkányszobrot 

Elszállították a felgyújtott kínai sárkányszobrot 

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Szőke Gábor Miklós szobrászművész által készített alkotás január 1-jén szándékos gyújtogatás következtében súlyosan megrongálódott. A művész munkatársai július 29-én a megmaradt elemeket szétszerelték, és a teljes vázszerkezetet elszállították Kazincbarcika főteréről. 

Az együttműködés szimbóluma

A kínai sárkány 2014-ben került a város szívébe a BorsodChem és Kazincbarcika Város Önkormányzatának együttműködésében. Az alkotás a magyar és a kínai kultúra kapcsolatát, valamint azt az együttműködést szimbolizálja, amely hosszú évek óta meghatározó szerepet játszik a város életében.

A sárkány a kínai kultúra egyik legismertebb és legerősebb jelképe, ugyanakkor Kazincbarcikán ennél többet is jelent. A város fejlődése az elmúlt évtizedekben szorosan összefonódott a BorsodChem történetével, amely ma is a térség egyik legjelentősebb munkáltatója és meghatározó gazdasági szereplője. A vállalat tulajdonosa, a Wanhua Csoport európai központját Kazincbarcikán működteti.



Szándékosan gyújtották fel

Mint arról korábban beszámoltunk, a szobor január 1-jén hajnalban gyulladt ki. A lángokat a tűzoltók oltották el, a rendőrség pedig rövid időn belül azonosította és elfogta a feltételezett elkövetőt. A nyomozás során megállapították, hogy a tüzet szándékosan okozták. Az ügyben indult eljárás jelenleg is folyamatban van.



Új installáció kerülhet a Fő térre

Szitka Péter polgármester korábban azt közölte, hogy a BorsodChemmel közösen vizsgálják, milyen új köztéri alkotás vagy installáció kerülhetne a sárkány jelenlegi helyére. A cél olyan új látványelem létrehozása, amely méltó módon gazdagítja Kazincbarcika egyik legfontosabb közösségi terét, miközben a felújított sárkányszobor a város egy másik pontján továbbra is megőrzi szimbolikus jelentőségét.

A megrongálódott sárkányszobor megmaradt elemeit július 29-én szerelték szét és szállították el a város szívéből. A tervek szerint a műalkotás felújítva, új helyszínen kaphat majd helyet, miközben a Fő tér jövőjéről és egy új köztéri installáció lehetőségéről is folynak az egyeztetések.
 

További híreink

Nagy területen ég a szárazfű Kazincbarcika határában

Dátum: 2026. szept 16. 21:02

Ég a szárazfű Berente határában, Kazincbarcikáról is jól látszik. A tűzoltók a helyszínen vannak, lakott terület nincs veszélyben.

Idősek világnapja - Dupla Koós Réka előadás az Egressyben

Dátum: 2026. szept 16. 08:53

A nagy érdeklődésre való tekintettel egymás után kétszer is fellép Koós Réka október 1-jén, az Idősek világnapján az Egressy Béni Művelődési Központban. Azok, akik nem tudtak már regisztrálni az első előadásra, szeptember 16-ától regisztrálhatnak a másodikra.

Végéhez közeledik a Kazincbarcika alsóhoz vezető járda építése

Dátum: 2026. szept 15. 20:09

A Kazincbarcika alsó vasúti megálló megközelítését kényelmesebbé és biztonságosabbá tevő Múcsonyi úti járda munkálatai dinamikusan haladnak. Mondhatni, csak az utolsó simítások vannak hátra a befejezéséig.

Útlezárások és forgalmirend-változások Kazincbarcikán a BorsodChem Kolorfutás Night idején 

Dátum: 2026. szept 15. 17:23

Szeptember 19-én 16:30-22:00 között rendezik meg az idei BorsodChem Kolorfutás Nightot Kazincbarcikán. A több száz résztvevővel rajtoló verseny biztonságos lebonyolítása érdekében az alábbi területeken számíthatnak a városlakók és a látogatók útlezárásra vagy a megszokottól eltérő forgalomirányításra. 

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk