https://kolorline.hu/Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

A korábbi évek hagyományaihoz híven, idén is az elsős osztályok bevonulásával kezdődött meg a gólyafióka-avató Kazincbarcika főterén a tanévkezdés előtti napon. Évek óta hagyomány már, hogy a Kazincbarcikai Tankerületi Központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszönti a város vezetése az elsős gyerekeket. Idén Kazincbarcika hat intézményének mintegy 300 elsőse ünnepelte így az iskolakezdést. 



A rendezvény hangulatát jól ismert dallamokkal Csintalan Kitti és Bárdos Maja alapozta meg. A fiatal tehetségek előadásában népszerű Disney-dalok csendültek fel. 



Az első osztályosokat Kazincbarcika nevében Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester köszöntötte. A városvezetők egy rögtönzött gyorstalpalót is tartottak jelentkezésből a gólyafiókáknak. 



A köszöntőket az ünnepi eskütétel követte Popovics Enikő közreműködésével.



A tanulók nemcsak arra tettek ígéretet, hogy intézményük jó hírnevét öregbítik, de azt is megfogadták, hogy szorgalmasak és szófogadók lesznek, hogy családjuk és tanáraik büszkék lehessenek rájuk. Az avatás szimbolikus momentumaként minden diák megkapta azt a kitűzőt, amely mostantól az iskolások közösségéhez tartozásukat is jelképezi. A jelvényeket a városvezetők és az osztályfőnökök tűzték fel a gyerekek ruhájára.



Több elsős gyermek verssel is készült a gólyaavatóra. Németh Andrea: Iskolás leszek című költeményét a Pollack Mihály Általános Iskola öt kisdiákja szavalta el. 



Az ünnepség zárásaként az ajándékok sem maradtak el: az iskolák, a tankerület és az egyházmegye összefogásával minden elsős osztály egy-egy hatalmas, játékokkal teli meglepetésdobozt kapott ajándékba, hogy még vidámabban teljenek a szünetek az iskolában, végül egy kis finomsággal is megvendégelték a legifjabb tanulókat.



 

További híreink

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 12. 11:29

Megtörtént a homlokzat hőszigetelése, a födém és padló szigetelése, az épület árnyékolása és még számos energetikai fejlesztés.

Elektromos meghajítású járművek állhatnak szolgálatba

Dátum: 2026. okt 12. 11:24

A helyi szociális alapszolgáltatásban használják majd őket.

Csőtörés miatt lezárták a Jószerencsét út Kazincbarcikai Temető előtti szakaszát!

Dátum: 2026. okt 12. 10:29

A Jószerencsét úton, az ÉRV ivóvízvezeték-hálózatán csőtörés történt, ezért az érintett útszakaszt lezárták a forgalom elől.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 11. 17:26

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.