https://kolorline.hu/A Kolorfund mint követendő példa – már az értékelésnél tartanak a beérkezett pályázatok

A Kolorfund mint követendő példa – már az értékelésnél tartanak a beérkezett pályázatok

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kozmetikai, építőipari és informatikai területről is érkeztek pályázatok a Kolorfund idei kiírására. A pályázati alapra közel negyven kazincbarcikai székhelyű mikro- és kisvállalkozás jelentkezett, az értékelést szerdán kezdték meg az illetékes szakemberek. 2026-ban összesen 30 millió forint a támogatási keretösszeg.

A formai értékelést követően szerdán már a pályázatok tartalmát vizsgálta a bíráló bizottság, melynek elnöke, Juhász-Nagy Judit elmondta, idén 38 pályázat érkezett be a felhívásra, továbbra is nagy tehát az érdeklődés a támogatás iránt.

– Nagy érdemnek tartom, hogy a város évről évre meghirdeti ezt a támogatási formát, ami a mikro- és kisvállalkozások számára nyújt lehetőséget, hogy a saját méretüknek, léptéküknek megfelelő támogatásra pályázhassanak – mondta.

Visszatérők is vannak

Pozitívan értékelte, hogy idén is volt olyan pályázat, amely egy új szolgáltatás bevezetéséről szól a vállalkozás, sőt a város szempontjából is. Szintén előremutató Juhász-Nagy Judit elmondása szerint, hogy érkezett olyan pályázat, amiben új munkaerő foglalkoztatása is megjelent.

Visszatérő pályázókról is be tudott számolni a bíráló bizottság elnöke, így aztán pontos kaphatnak arról, hogy hosszabb távon is eredményesen működő vállalkozásokká váltak a korábbi nyertesek.


Juhász-Nagy Judit

Juhász-Nagy Judit


– Ezek a vállalkozások meg tudják őrizni stabilitásukat a kiélezett piaci helyzetben is – hangoztatta.

Közölte azt is, hogy eredményt a következő képviselőtestületi ülésen hirdetnek.

Követendő példa

Reális igényekre épül – ezt hangsúlyozta a pályázati alap kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) gazdaságfejlesztési és nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Fojtán Gergely hozzátette: a Kolorfunddal a város nem nagyvolumenű, több milliárdos vállalkozások, hanem kkv-k napi igényeit, fejlesztési terveit szolgálja ki.

– Végignézve a pályázatokat, elmondhatjuk, hogy széles a spektrum, hiszen a kozmetikai területtől kezdve az építőiparon át az informatikáig, sok helyről érkezetek be pályázatok. Ami egyébként azt is mutatja, hogy mennyire sokszínű Kazincbarcika vállalkozási összetétele – mutatott rá a gazdasági szakember.


Fojtán Gergely

Fojtán Gergely


Fojtán Gergely felhívta a figyelmet arra is, hogy a Miskolci Egyetemen elindult egy BOKIK-hoz köthető tantárgy, ahol a vármegye gazdaságáról, jövőképéről tartanak előadásokat – egyebek mellett a vállalkozások számára elérhető pályázati rendszerekről is.

– Itt be tudtam mutatni a Kolorfundot, annak szemléltetésére, hogy a vállalkozásoknak nemcsak nagy pályázati rendszerekben kell gondolkozniuk, hanem helyi kezdeményezések is elérhetőek. A Kolorfund egy ilyen követendő példa a többi város számára – emelte ki.

30 milliós keret

Ahogy arról a Kolorline beszámolt, nyár elején ismét meghirdette Kazincbarcika önkormányzata a Kolorfund Pályázati Alapot, amely – országosan is ritkaságnak számító módon – vissza nem térítendő támogatással – segíti a helyi mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseit.

A program célja, hogy a helyi vállalkozások hatékonyabban működhessenek, fejleszthessék eszközparkjukat, javíthassák energiahatékonyságukat, és hosszú távon hozzájáruljanak a helyi gazdaság erősödéséhez. A támogatási keretösszeg ezúttal 30 millió forint volt a képviselőtestület döntése alapján.


Szitka Péter polgármester egy korábbi pályázati nyertessel


A pályázaton kazincbarcikai székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro- és kisvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók vehettek részt. Az igényelhető támogatás összege 200 ezer és 2 millió forint között mozog, és a projekt teljes költségének akár 100 százalékát is fedezheti.

Országosan is ritka, jelentős segítség a helyi vállalkozásoknak

Dr. Makkai Orsolya polgármesteri kabinetvezető korábban hangsúlyozta: a program célja nem a nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítése, hanem a fejlődni és beruházni kívánó helyi cégek támogatása.

Dr. Makkai Orsolya


Hozzátette: a támogatásban korábban részesült vállalkozások körében végzett felmérés szerint a válaszadók közel 95 százaléka az eszközbeszerzést jelölte meg olyan területként, ahol a pályázat a legnagyobb segítséget nyújtotta, a válaszadók mintegy 90 százaléka pedig a jövőben is gép- vagy eszközfejlesztésre használná fel a támogatást.

A visszajelzések alapján a Kolorfund továbbra is jelentős segítséget jelent a helyi vállalkozások számára, miközben országos összehasonlításban is ritkaságnak számít az önkormányzati forrásból működtetett, kifejezetten helyi vállalkozásokat támogató rendszer.

További híreink

Asztaliteniszben mérték össze tudásukat a diákolimpikonok a Kazinczy Tornacsarnokban

Dátum: 2026. nov 06. 11:14

Nyolc iskola közel 35 tanulója állt asztalhoz szerdán a Kazinczy Tornacsarnokban, ahol az asztalitenisz „B” kategóriás Diákolimpia körzeti döntőjét rendezték meg. A versenyzők nemcsak a körzeti helyezésekért, hanem a megyei döntőbe jutásért is küzdöttek.

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk