https://kolorline.hu/A kazincbarcikai távfűtéses társasházak is indulhatnak a költségmegosztók felszerelését segítő, ötmilliárdos pályázaton

A kazincbarcikai távfűtéses társasházak is indulhatnak a költségmegosztók felszerelését segítő, ötmilliárdos pályázaton

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Közérdekű

Hamarosan, ez év nyarán indulhat az az ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat, amely a társasházakat és lakásszövetkezeteket segítheti a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében. A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás segítségével a költségmegosztóval felszerelt társasházak fogyasztásuk arányában fizethetnek a távhőért.

Egy EU irányelvhez igazodva 2027-től – bizonyos feltételek teljesülése esetén – kötelező lesz a hőmennyiségmérő, illetve a költségmegosztó használata a távfűtéses lakásokban Magyarországon is.

Dr. Uzonyi Zoltán, az ilyen hőmennyiségmérőket és költségmegosztókat forgalmazó és működtető ista Magyarország Kft. ügyvezetője most arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség honlapján már olvasható annak a pályázatnak a tervezete, amelynek célja, hogy az érintett épületek vissza nem térítendő támogatást igényelhessenek a távfűtés mérhetőségét lehetővé tevő készülékek megvásárlására, valamint a rendszer működéséhez szükséges esetleges átalakítások kivitelezésére.

Mint elmondta, a cél az, hogy minden érintett épületben sikerüljön kialakítani a távleolvasású költségmegosztó rendszereket, de a pályázat támogatja a már meglévő, nem távleolvasással működő költségmegosztó rendszerek cseréjét, valamint a szintén meglévő „sétálós” (walk-by) típusú rendszerek átprogramozását, illetve új adatgyűjtők felszerelését, bővítését is. Ugyancsak lehet támogatást kérni a radiátorokra felszerelhető, a szabályozást lehetővé tevő termosztatikus szelepfejekre és szeleptestekre, valamint az alsó elzáró golyóscsap vagy visszatérő csavarzat felszerelésére, cseréjére. Amint a szakember hozzátette, minden radiátorra szükséges lesz a költségmegosztó felszerelése, beleértve a fürdőszobai hőleadókat is.

A pályázati lehetőség várhatóan a nyáron, június folyamán nyílik meg, de már most érdemes tisztában lenni azzal, hogy a pályázathoz szükséges a NAV „nullás igazolása”. A kiírás szerint nem támogatható az a szervezet, amely 60 napon túli közüzemidíj-tartozással rendelkezik, vagy ahol a 90 napon túli közösköltség-tartozással rendelkezők aránya – tulajdoni hányad vagy négyzetméter arányosan számolva – eléri vagy meghaladja a 20%-ot. Fontos, hogy egy épületre egy támogatási kérelmet lehet benyújtani. Amennyiben az egy közgyűlés alá tartozó társasház vagy lakásszövetkezet különböző helyrajzi számokkal rendelkező épülettömbökből áll, akkor egy támogatási kérelmen belül pályázhat több helyrajzi számmal rendelkező épületre is.

Dr. Uzonyi Zoltán szerint igyekezniük kell a társasházaknak, ugyanis a pályázat tényleges megjelenését követően annak benyújtására egy hónap áll rendelkezésre, ezért az ista segítséget ajánl a pályázat elkészítéséhez. Az ötmilliárd forintos teljes keretösszegből egy pályázó legalább 100 ezer forint és legfeljebb 50 millió forint támogatást igényelhet. A kérelmeket a területi szempontok figyelembevétele nélkül, beküldésük idősorrendjében bírálják el. A támogatott fejlesztések megvalósításának tervezett határideje 2026 vége.

A lakók a fejlesztéseket követően nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel arányosan, hanem fogyasztás-arányosan fizetnek majd a távfűtésért. A szabályozhatóság mellett a távolról leolvasott és folyamatosan nyomon követhető adatok is tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ami a számlák csökkenéséhez vezethet.

A területi képviselői lista ITT érhető el.

(x)
ℹ️ Ez a cikk fizetett PR-cikk, megrendelője az ista Magyarország Kft.

További híreink

Európai szinten is egyedülálló, csúcstechnológiás új üzemet épít Kazincbarcikán a BorsodChem

Dátum: 2025. szept 10. 10:35

Európában is úttörőnek számító, modern, biztonságos és a környezetvédelmi elvárásoknak hosszú távon is mindenben megfelelő LFP (lítium-vas-foszfát) katódalapanyag-gyártó üzemet hoz létre kazincbarcikai telephelyén a BorsodChem. A tavaly 75 éves vegyipari óriáscég beruházásának köszönhetően egy világszinten is élenjáró technológiának helyet adva stratégiailag fontos, új funkciót kap a kazincbarcikai telephely egyik ikonikus épülete, a korábbi pétisóraktár. A több mint 50 új munkahelyet teremtő üzem egységes környezethasználati engedélykérelmét a napokban nyújtotta be a kormányhivatalhoz a vállalat.

Közterület-felügyelők tanították a diákokat a helyes közlekedésre

Dátum: 2025. szept 09. 08:00

Felkérést kapott szeptember első hetében a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet, hogy játékos formában segítsék megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni és átkelni a zebrán. A közterület-felügyelők természetesen igent mondtak, és valós szituációt szimulálva mutatták meg, mekkora veszélyforrás az úttest és a gyalogátkelőhely.

Delhusa Gjon Kazincbarcikán — városunk volt az egyik állomása a Szerencsekoncerteknek

Dátum: 2025. szept 08. 16:57

Összesen 80 megállóval kínál szórakoztató zenés kikapcsolódást az adott települések lakóinak a Szerencsekoncertek szeptember 4. és október 19. között. Kazincbarcikára szeptember 7-én érkezett a program, és a Mezey István Művészeti Központban először a Duász Akusztik, majd Delhusa Gjon koncertje szórakoztatta a közönséget.

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk