Amikor a propaganda szó fegyverré válik

A propaganda nemcsak akkor veszélyes, amikor működik. Hanem akkor is, amikor mindent ezzel a szóval intézünk el, amit nem akarunk végiggondolni.

A „propaganda” ma gyors ítélet. Ha nem tetszik egy tartalom vagy egy hangsúly, elég rásütni – és nincs több kérdés. A szó így nem tisztáz, hanem lezár: nem vitát nyit, hanem felment a gondolkodás alól. Pedig a propaganda nem véleménykülönbség. Nem az, amikor valaki másképp lát egy ügyet, és nem az, amikor egy szerkesztőség világosan vállalja az értékeit. A propaganda valós veszély – de ha mindent annak nevezünk, épp azt nem vesszük észre, amikor tényleg torzít, elhallgat vagy manipulál.

Nem propaganda az, hogy valaki állást foglal. Nem propaganda az, hogy egy szerkesztőség hangsúlyokat választ, vagy eldönti, miről ír és miről nem. A szerkesztői döntés nem manipuláció, hanem a tartalomkészítés alapja. Nem propaganda az sem, ha egy anyag nem támadó: nem minden kritika harsány, és nem minden hallgatás bűn. Az árnyaltság és a mértéktartás gyakran nem elfed, hanem tisztáz. És nem propaganda az sem, ha valami helyi. Egy városról vagy közösségről szóló tartalom nem válik automatikusan szócsővé attól, hogy közelről néz rá a valóságra. A közelség nem kritikátlanság, sokszor épp ellenkezőleg. Ahogyan az sem propaganda, ha valami nem illeszkedik egy előre gyártott politikai narratívába: a világ nem két színben működik, és a valóság ritkán igazodik maradéktalanul bármelyik oldal elvárásaihoz. A propaganda nem attól propaganda, hogy valaki beszél, hanem attól, hogy nem enged megszólalni mást.

A klasszikus értelemben vett propaganda nem vélemény és nem egyszerű meggyőzés, hanem tudatos, szervezett és egyirányú kommunikációs gyakorlat. Célja nem a megértés, hanem az elfogadtatás. Előre eldöntött narratívával dolgozik: nem keresi az igazságot, hanem kijelöli, nem vállal bizonytalanságot, hanem leegyszerűsít. A valóságot nem bemutatja, hanem szelektálja: ami illeszkedik, felerősíti, ami zavarja, elhallgatja vagy hitelteleníti. Nem tűri az alternatív értelmezéseket, mert azok veszélyesek a saját történetére. Az eltérő hang nem vita tárgya lesz, hanem kezelendő probléma. Fontos látni: a propaganda nem mindig hazugságokkal dolgozik. Gyakran igaz részleteket emel ki, csak éppen kontextus nélkül, így az igazság nem egész, hanem eszköz lesz, az érzelmek pedig – félelem, düh, lojalitás – fontosabbá válnak, mint a megértés.

A probléma nem ott kezdődik, hogy propaganda létezik, hanem ott, amikor a szó elveszíti leíró funkcióját, és ítéletté válik. Amikor nem elemzés eredménye, hanem reflex. Nem azt jelenti, hogy megnéztem és mérlegeltem, hanem azt, hogy nem akarok vitatkozni. Ebben a formájában a szó nem tisztáz, hanem lezár. Nem kérdez, hanem kijelöl. Nem vitát nyit, hanem fiókot oszt. Aki belekerül, az onnantól nem partner, hanem gyanús, nem állításai vannak, hanem szerepe. A bélyegzés kivonja a felelősséget a gondolkodás alól: ha valami propaganda, nem kell rá reagálni, nem kell érvelni, nem kell pontosítani. Elég legyinteni, és a beszélgetés nem eldurvul – egyszerűen megszűnik.

Ez a logika nem marad meg a politikai kommunikációban, hanem beszivárog a mindennapi közbeszédbe. Egy idő után már nem az számít, mit mond valaki, hanem hogy melyik címkét kapja meg előbb. És itt történik az igazi fordulat: a propaganda szó maga kezd el propagandisztikusan működni. Nem a valóság feltárására szolgál, hanem az ellenfél delegitimálására. Nem a torzítást leplezi le, hanem maga válik torzító eszközzé. Aki használja, gyakran észre sem veszi, hogy pontosan azt a logikát követi, amelyet elutasít.

Nem az a kérdés, hogy vannak-e propagandisztikus tartalmak. Vannak. És lesznek is. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e még különbséget tenni. Meghallani egy állítást anélkül, hogy azonnal címkét ragasztanánk rá. Vitatkozni anélkül, hogy ellenséget gyártanánk. Mert amikor egy szóval lezárunk minden beszélgetést, nem a másikat hallgattatjuk el először, hanem saját magunkat. Lemondunk a pontos gondolkodásról, az árnyalatokról, a kérdezés jogáról – és végül arról a térről is, ahol még értelme van nyilvánosságról beszélni.

halásznorbi