https://kolorline.hu/Sportágválasztó nap Kazincbarcikán — Fiatalok mozgásra hangolva

Sportágválasztó nap Kazincbarcikán — Fiatalok mozgásra hangolva

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Sport

Nagyszabású sportos gyerekprogramon gyűltek össze az alsó tagozatos diákok május 9-én Kazincbarcikán, ahol az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Sportágválasztó nap ismét bizonyította, hogy a város sportélete pezsgő és folyamatosan fejlődik. A rendezvény célja az volt, hogy a kisdiákok testközelből ismerhessék meg a különböző sportágakat, egy izgalmas, játékos napon belül megtapasztalják a mozgás örömét, kipróbáljanak számukra ismeretlen sportokat, valamint motivációt kapjanak a rendszeres edzéshez.

Széles sportkínálat – 12 mozgásforma egy helyen

A sportágválasztó program keretében a résztvevő ezer gyermek 12 különböző sportágba nyerhetett betekintést. Kovács László önkormányzati sporttanácsadó szerint az évek során a kezdeményezés folyamatosan fejlődött: míg kezdetben csak bemutatókat tartottak, az utóbbi időben már több időt szántak az aktív kipróbálásra.

„Immár 8 éve szervezzük meg a nagy sportágválasztót. Az elmúlt évekhez képest most több időt szántunk a sportágak megismertetésére. Körülbelül 6-7 sportágat próbálhattak ki a gyerekek másfél óra alatt, minden sportágra 15 perc jutott, ami éppen elég volt arra, hogy egy kis ízelítőt kapjanak annak szépségeiből és rejtelmeiből."

A diákok a teljesség igénye nélkül: röplabdázhattak, íjászkodhattak, kézilabdázhattak, focizhattak, falat mászhattak, biciklizhettek, teniszezhettek, modellezhettek, valamint kosárlabdázhattak. Az egyes sportok edzői és képviselői alaptechnikákat és mozgásformákat mutattak meg, segítve ezzel a gyermekeket abban, hogy felfedezzék saját tehetségüket.



Hogyan hat a sport a gyerekek fejlődésére?

Dr. Jankáné Vajda Éva, a Pollack Mihály Általános Iskola tanítója szerint a rendszeres testmozgás nemcsak a fizikai erőnlétet javítja, hanem mentálisan is frissít, fokozza a koncentrációt és hozzájárul a kiegyensúlyozott tanulmányi teljesítményhez.

„Mindig törekszünk arra, hogy a gyerekek mindennapos testmozgásban vegyenek részt, hiszen az segíthet a tanulmányi eredményeik javításában is. Azok a diákok, akik rendszeresen sportolnak, sokszor motiváltabbak és koncentráltabbak, ami az iskolai teljesítményükön is meglátszik.”



Diákok élményei – mindenki megtalálta a kedvencét

A kisiskolások számára a Sportágválasztó nap igazi felfedező kaland volt. Demeter Mona elmondása szerint a falmászás különösen nagy élmény volt számára, míg a biciklizés elsőre kicsit félelmetesnek tűnt, végül azonban sikerült leküzdenie a bizonytalanságot.

Smigura Bence számára a falmászás és a kerékpározás volt a nap legizgalmasabb része. 

„Nagyon tetszett a falmászás, és a biciklizésnél az volt a feladat, hogy kikerüljük a bójákat. Először izgultam, de aztán sikerült végigmenni rajta. A focis feladatok is jók voltak, sok mindent kipróbáltunk."



A Kazinczy sikere a Futókörök napján

Kazincbarcika nemcsak az utánpótlás-nevelésben, hanem a tömegsportban is kiemelkedően teljesít. A város idén országosan a harmadik helyet szerezte meg a Futókörök napján, ahol a Kazinczy iskola diákjai is jelentős távot teljesítettek.

„Sportiskolaként számítottunk rá, hogy a gyerekek, a szülők és a kollégák teljes erőbedobással állnak majd mögé. A közösségi összefogásnak óriási ereje van, és ezt itt is bizonyították" – nyilatkozta Viszoczky Sándor, a Kazinczy Ferenc Tagiskola igazgatója.

Hozzátette: a tanárok és szülők támogatása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a diákok ilyen eredményesen teljesítsenek. 

„Nehéz felvenni a versenyt az informatikával, de ahol a szülők támogatják a rendszeres mozgást, ott könnyebb motiválni a gyerekeket. A Futókörök napja is bebizonyította, hogy sokan, akik először nem akartak futni, végül belelendültek és élvezték."



A sport jövője Kazincbarcikán

A város vezetése hosszú távon is elkötelezett a sport népszerűsítése mellett. Klimon István alpolgármester szerint fontos, hogy a rendszeres testmozgás iránti szeretet már gyermekkorban kialakuljon, és az önkormányzat folyamatosan azon dolgozik, hogy a város sportinfrastruktúrája fejlődjön.

„A mozgás nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is fontos, ezért minden korosztály számára szeretnénk biztosítani a sportolás lehetőségét."

Kazincbarcika folyamatosan fejleszti sportlétesítményeit, és a tervek között szerepel új helyszínek kialakítása, amelyek még több lehetőséget biztosítanak a fiatalok számára.

„A város sportinfrastruktúrájának fejlesztése kiemelt cél, amelynek egyik legfontosabb eleme a hamarosan megnyíló Vízi komplexum. Emellett a tornacsarnokok és speciális sportlétesítmények karbantartására is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy Kazincbarcikán továbbra is széles sportpaletta álljon rendelkezésre” — fűzte hozzá Klimon István.



Mit hoz a jövő?

A Sportágválasztó nap ismét bebizonyította, hogy a mozgás nemcsak egészséges, hanem közösségi élmény is, amely összehozza az embereket. Kovács László hangsúlyozta, hogy fontos, hogy minél többen megtalálják a helyüket a sportban.

„A visszajelzések alapján minden szakosztály körülbelül 4-5 fővel bővül, de szerintem ez még nem elég. Jobb lenne, ha már kis korban elkezdődne az aktív sportolás, és a napi rendszeresség részévé válna. Ezen dolgozunk, hogy folyamatosan színesítsük a sportpalettát a gyerekek számára, és ne csak pár százan, hanem mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb mozgásformát."

A szervezők bíznak abban, hogy a program hatására a jövőben még több gyermek találja meg a számára ideális sportot, és válik a rendszeres mozgás életének természetes részévé.



 

További híreink

Ruhaadomány az Éjjeli Menedékhely — Nappali Melegedő lakói számára

Dátum: 2026. jan 24. 13:01

A KolorTV felhívására Tokai Edit önkormányzati képviselő és Pásztor László, a Felsőbarcikáért Alapítvány elnöke, valamint kuratóriumi tagjai gyűjtöttek ruhákat a kazincbarcikai fedél nélkül élők számára. Az adományt szombaton délelőtt vitték el az Éjjeli Menedékhely — Nappali Melegedőbe.

Kétszeres díjazás Kazincbarcikának – első helyezés és különdíj a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton

Dátum: 2026. jan 23. 19:00

Kétszeresen is díjazott lett Kazincbarcika Város Önkormányzata a XXVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj 2025-ös pályázatán. Első helyezést ért el közpark, tájépítészet kategóriában az önkormányzat KolorPlatz – európai szintű extrém sport- és szabadidőpark pályaműve, míg a Kolorcity koncepció megvalósítása a Magyar Urbanisztikai Társaság különdíját nyerte el. Ez a dupla siker nem csupán helyi büszkeség, hanem a városfejlesztés magyarországi élvonalbeli teljesítményét igazolja, példaszerűen ötvözve innovációt, közösségi igényeket és fenntartható urbanisztikát.

Diákolimpiai sikerek

Dátum: 2026. jan 23. 16:04

Rendkívüli eredményekkel büszkélkedhetnek a kazincbarcikai fiatalok sport tekintetében. A diákolimpiai versenyeken floorballban, grundbirkózásban és úszásban is szépen helytálltak a helyi csapatok.

Riasztási küszöbérték felett a szállópor-koncentráció

Dátum: 2026. jan 23. 15:02

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint az elmúlt napokban riasztási küszöbértéke felé emelkedett a szállópor-koncentráció Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

Rényei Erna és Tóth Tibor kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk