https://kolorline.hu/Az NB I.-es csapat utánpótlása lehet a bronzérmes Pollack?

Az NB I.-es csapat utánpótlása lehet a bronzérmes Pollack?

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Sport

Nemcsak Kazincbarcika felnőtt labdarúgói jeleskedtek mostanában. Az NB I.-es dicsőségaratással párhuzamosan a Pollack Mihály Általános Iskola IV. korcsoportos fiúcsapata 3. helyezést ért el az országos labdarúgó Diákolimpia gyulai döntőjén. Fényes lehet a barcikai labdarúgás jövője?

„A kazincbarcikai futball jövője biztos alapokon áll, ha az „utánpótlás” ilyen szinten játszik — jelentette ki Zwillinger Fanni, a Barcika Art Nonprofit Kft. sportmenedzsere. — Ők jelenthetik az NB I.-es csapat jövőjét, ha addig sikerül a felnőtteknek bennmaradni.”

A Gyulán sikert és bronzérmet arató csapat nem egyesületi nevelésű, hanem iskolai keretben edzenek, készülnek fel és játszanak, edzők helyett testnevelő tanárokkal: Kalász Gáborral, Máthé Lászlóval és Siskó Bencével. Zwillinger Fanni rámutatott, hogy az eredményes gyerekeknek nagyon sok csapatot kellett maguk mögött hagyniuk, míg fokozatosan eljutottak a vármegyei elődöntőre, majd az országos döntőre, Gyulára. 



Négyszeres labdarúgósiker egyetlen hét alatt Kazincbarcikán

A pollackos lányokat ugyancsak dicséret illeti. Egy héttel a fiúk sikere és a KBSC NB I.-be jutása előtt a labdarúgó Diákolimpia Karcagon rendezett döntőjében, a Pollack Mihály Általános Iskola lánycsapata 6. helyen végzett. Időközben a Kazincbarcikáról indult tanuló, a 16 éves Hanász Vanda, a 2022-es Kazincbarcika Város Jó tanulója — Jó sportolója díj birtokosa pedig magyar bajnok lett a Ferencvárossal.

A pollackos srácok diadalában tevékeny Kalász Gábor testnevelő tanár a közösségi média oldalán gratulált „minden résztvevőnek, testnevelőnek, edzőnek, teamnek, akik ezekhez az elképesztő sikerekhez hozzájárultak!“

A pedagógus nagy köszönetét fejezte ki a szülőknek és szurkolóknak is, mondván, hogy minden siker rajtuk is múlt. Kalász Gábor véleménye szerint a felejthetetlen, egy héten belül realizálódó négyes kazincbarcikai futballsiker alapja a fáradhatatlan munka, és a minden nehézséget legyőző csapategység volt!

Gratulálunk név szerint is a diadalmas ifjú sportolóknak!

A Pollack Mihály Általános Iskola III.-IV. korcsoportos leánycsapata:

Balogh Lara
Labanc Anna Iringó
Klimon Abigél
Kertész Alíz
Klómer Hanna
Klómer Flóra
Mikulecz Viktória
Verebélyi Noa Bella
A IV. korcsoportos bronzérmes fiúk névsora:

Dányi Máté
Klimon Áron
Szitka Nimród
Szitka Kolozs
Lévai Levente Kristóf
Máthé Levente
Ludánszki Zsombor
Takács Zsombor

További hangos sikereket kívánunk!

További híreink

Fedél nélkül – A hajléktalanellátás biztosított Kazincbarcikán annak, aki kéri

Dátum: 2026. júl 25. 13:48

Problémaként merült fel a közösségi média helyi csoportjaiban, hogy a fedél nélkül élők összepiszkítják az utcabútorokat, ezért nem megfelelő a köztéri padok tisztasága. Az önkormányzat a szociális szolgáltató központtal, a rendészettel és az egészségügyi intézményekkel közösen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, viszont az alaptörvény és a jog alapján senkit nem lehet kötelezni arra, hogy bemenjen a hajléktalanellátó intézményekbe. 

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk