https://kolorline.hu/Októberben indul a röplabdaszezon – A Vegyész RC a selejtezőből érkező ellenféllel játszik majd a nyolcaddöntőben

Októberben indul a röplabdaszezon – A Vegyész RC a selejtezőből érkező ellenféllel játszik majd a nyolcaddöntőben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Sport

Októberben indul a röplabdaszezon, már megtartották a 2025/26-os idény sorsolását a női és férfi Magyar Kupában. A felkészülés javában tart. A Vegyész RC Kazincbarcika — a 2024-es és a 2025-ös kupadöntő ezüstérmese — a selejtezőből érkező ellenféllel játszik majd a nyolcaddöntőben.

A Vegyész RC Kazincbarcika játékosai közül sokan a válogatott tagjaként nyáron sem pihentek sokat, az itthoni alapozóedzések pedig — összesen heti 10 —, már augusztus elején elkezdődtek. Toronyai Miklós vezetőedző közölte, hogy a csapat már túl van 2 felkészülési mérkőzésen a Debrecen ellen.

„Ezeket a mérkőzéseket azért szerveztük, mert a játékosok a konditeremben fizikálisan 100%-ot teljesítenek, és azt gondoltam, hogy jó ebből kiszakadni. A játék jó volt, semmilyen taktikai utasítást nem adtam a srácoknak. Csak annyi volt a cél, hogy ebből a miliőből kiszakadjanak” — közölte Toronyai Miklós.



A szezon a Vegyész RC Kazincbarcika életében október 20-án indul. A röpisek a 13 csapatos bajnokágban a selejtezőből érkező ellenféllel játszanak majd a nyolcaddöntőben. A nyolcaddöntőket pedig november 19-ig kell lejátszani. Toronyai Miklós szerint nem lesznek könnyű ellenfelek.

„Akik tőlünk gyengébb játékerőt képviselnek, azokkal szemben nekünk mentálisan, fejben kell erősnek lennünk, a papíron erősebb csapatok esetében pedig maximálisan oda kell majd tenni magunkat” — hangsúlyozta a VRCK vezetőedzője.

A dunaújvárosi bajnoki nyitányt követően beindul a tétmérkőzések időszaka, amelyet nemcsak a Magyar Kupa, hanem nemzetközi mérkőzések is színesítenek majd.



 

További híreink

Fedél nélkül – A hajléktalanellátás biztosított Kazincbarcikán annak, aki kéri

Dátum: 2026. júl 25. 13:48

Problémaként merült fel a közösségi média helyi csoportjaiban, hogy a fedél nélkül élők összepiszkítják az utcabútorokat, ezért nem megfelelő a köztéri padok tisztasága. Az önkormányzat a szociális szolgáltató központtal, a rendészettel és az egészségügyi intézményekkel közösen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, viszont az alaptörvény és a jog alapján senkit nem lehet kötelezni arra, hogy bemenjen a hajléktalanellátó intézményekbe. 

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk