Képneve

MISKOLC DIXIELAND BAND ÉS VARGA ANDREA

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés: 2022. okt 18. 11:45

Kategória: Kolorfesztivál


Helyszín: Edelény, Borsodi Tájház

Kezdete: 2022. augusztus 14. 19:00


Fotó: Varga Andrea

A Miskolc Dixieland Bandról…

Együttesünk 1990 szeptemberében alakult; első fesztiválkoncertünket 1991. évben a Diósgyőri Dixieland Fesztiválon játszhattuk le. 
A  legtöbb  hazai  dixieland  és  jazz  muzsikussal volt lehetőségünk együtt koncertezni klubjainkban és más koncerteken. 1998-ban koncertturnét  tarthattunk  Louis  Armstrong  egykori egyetlen  magyar  származású klarinétosával, Joe Murányival Miskolcon  és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében. 

Jósvafőn, 1993. óta a folyamatosan megrendezett  fesztiválunkon szinte minden magyar zenekar járt és vendégül láttunk szlovák és amerikai zenészeket is. A magyarországi jelentősebb fesztiválokon jártunk már, kiemelve Salgótarjánt, ahol 1995 óta minden évben jelen vagyunk.

Első  külföldi  turnénkon,  1994-ben  játszottunk,  Dániában  a  Maribói  és a Silkeborgi Dixieland Fesztiválon. Németországban, a  Stuttgart mellett lévő Esslingen Város Ünnepének egyetlen magyar vendégei voltunk 1997-től. 2003-ban és 2004-ben részt vettünk 

Anglia legnagyobb dixieland fesztiválján Birmingham-ben, ahol alkalmunk volt együtt játszani Val Viseman-nel,  aki Anglia egyik legelismertebb  jazz  énekesnője.

2005. év májusában  Spanyolországban,  a Marbellai Dixieland Fesztiválon járva a zenekar méltó szakmai elismerést kapott; ez év májusában ismét koncertezhettünk Spanyolországnak ezen a csodás részén, zenekarunk olyan világsztárokkal  szerepelhetett  azonos  helyszínen  mint  pl. Arturo Sandoval  jazz-trombitás.

2007. júniusában  Franciaországban, Párizsban  a  Rueli  Malmaison-i  Euro  Jazz Fesztiválon képviselhettük hazánkat az EU tagországaiból érkezett együttesek között.

Zenekarunk 2005. évben megkapta a Miskolci Gyémántok Díjat, valamint a Múzsa Díját is átvehette. 

Az együttes, 2006 őszén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Príma díj "magyar zeneművészet" kategóriájának közöndégdíjasa! 

2019.  évben,  a  harmadik  Megyei Príma Díjra jelölést követően kaptuk meg a kuratórium által odaítélt elismerést. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021-ben Reményi Ede Zenei Díjjal tüntette ki az együttest.

Évente  kb.  60  koncertet  adunk,  klubunk  1993-tól  2015-ig  az  Ifjúsági  és  Szabadidő  Házban  működött;  2015. szeptemberétől  a klubesteknek a Miskolci Nemzeti Színház Játékszín színpada ad otthont Miskolcon.

 Kolorfesztivál programsorozatában évek óta jelen van a zenekar, nagy öröm számunkra, hogy az ország egyik legszínvonalasabb fesztiválján részt vehetünk!
 

A program díjtalan.

További programok

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Kezdete: 2026. szept 22. 19:00

Önálló estjével érkezik Kazincbarcikára Kiss Ádám humorista szeptember 22-én, kedden 19 órakor. Az előadás műsorvezetője Hajdú Balázs.

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Kezdete: 2026. szept 24. 14:00

A "Habiszti - csak azért is élünk és táncolunk" című darabot hozza el Kazincbarcikára a Sárközi Gyula Társulat szeptember 24-én, csütörtökön.

Születésfa-avató ünnepség

Kezdete: 2026. szept 25. 11:00

Kazincbarcika önkormányzata és a kazincbarcikai Védőnői Szolgálat szeretettel várja a 2025-ben született gyermekeket és szüleiket a Születésfa-avató ünnepségre.

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kezdete: 2026. szept 26. 09:00

Idén először ad otthont az Ötpróba Úszónapnak a Kazincbarcikai Vízi Komplexum szeptember 26-án, szombaton 9:00-13:00 óra között.

KolorTV élőben

Programajánló

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk