„Nem szólok, csak lefestem” — Uraky Noémi kiállítása

Noémi így vall magáról:

„Lefestem az elmondhatatlant”

„Nem az hajt, hogy alkossak valami szépet. A belső viharaimat szeretném szétkenni a vásznon, és ezzel megszabadulni tőlük. Egyszer csak azon kapom magamat, hogy már nem bennem vannak, hanem rámaszatoltam őket egy vászonra.

Abszolút nem tanultam a festést, 13-14 éves koromtól verseket írtam, amelyeket 18 évesen kezdtem publikálni irodalmi-művészeti folyóiratokban. Egyszer édesanyám egy vászonnal állított haza, hogy kezdjek azzal is valamit. Volt otthon egy kis akril, elkezdtem maszatolni, és egy idő után azt mondtam, hogy…

…hoppá, szabadabb tér a vászon, mintha tollat ragadnék…

Lefestem az elmondhatatlant. Az elmúlt években inkább erre fókuszálok.

Tájképeket szeretek festeni, másolásban rossz vagyok. A képeimen azt látom viszont, ahogyan éreztem magamat, amikor pingáltam. A legtöbbjük ködös és felhős. 

Ritkák az emberalakjaim. Van az emberi arcnak egyfajta szabályszerűsége és én nem szeretem a szabályszerűségeket. Elvárások között nekem nem megy az alkotás. Kaptam már felkéréseket, de nem tudok megrendelésre festeni. 

Felhőt, ködöt, vizet festek, mert azokkal pacsmagolhatok. Ilyenkor könyékig akvarellfestékes vagyok, mert nagyobb arányban használom az ujjamat, mint az ecsetet.

Ha azt állítom, hogy meztelenül festek, csak félig hazudok.

Gyakran azt látom a színpalettámon, hogy elfogyott a kék, a zöld és a fekete. Tartok tőle, hogy egyre elborultabb vagyok, mert csak ezek a színek kopnak ki, viszont ezek ipari mennyiségben, de nem kell félni!

Nem ölök, festek!”