https://kolorline.hu/Őrizzük meg csontjaink egészségét!

Őrizzük meg csontjaink egészségét!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A csontritkulás, vagyis az osteoporosis világnapján nem mehetünk el szó nélkül a betegség mellett, hiszen Magyarországon minden tizedik ember érintett és az előrejelzések azt mutatják, hogy a tendencia a következő évtizedekben csak nőni fog.


Forrás: hazipatika.com

Osteoporosis esetén a szervezet kevesebb csontszövetet termel, ezáltal a csont rostjai vékonyabbá, törékenyebbé válnak és elvesztik az erejüket. Többségében, mintegy kétharmados arányban a nőknél fordul elő, de a férfiaknál is kialakulhat. Kialakulásában elsődlegesen az életkor játszik nagy szerepet. Mértékét nagyban befolyásolja, hogy az első 40 év alatt milyen minőségű csontozat alakult ki, illetve, hogy 35 éves kor fölött milyen ütemű a leépülés. A csontépítésért elsősorban a nemi hormonok, különösen az ösztrogén, kisebb számban a tesztoszteron a felelősek. Ebből következik, hogy a nők a menopauza, tehát a menstruáció elmaradását követően veszélyeztetettebbekké válnak. A csontritkulás emellett egyéb betegségekhez és szteroid tartalmú gyógyszerek szedéséhez is társulhat. Másodlagos okként említhető az inaktivitás, azaz a mozgékony, energikus életmód háttérbe szorulása, valamint a helytelen táplálkozásból adódó anyagcsere problémák jelentkezése. Bizonyított tény továbbá, hogy a betegség kockázata összefügg a hozott gének minőségével. Akinek a szülei, nagyszülei osteoporosisban szenvedtek, annak jóval nagyobb esélye van a csontritkulásra. Mindazonáltal nehéz diagnosztizálni, mivel a kezdeti stádiumban semmilyen klinikai tünete nincs, éppen ezért nem is szoktak ezzel különösebben foglalkozni az emberek, csak amikor már eltörik valamelyik csontjuk, kezdik keresni az okát.


Forrás: seniorplus.hu

Az osteoporosis kimutatására a csontsűrűségmérés a legalkalmasabb módszer. Ilyenkor egyrészt a csont ásványianyag-tartalmát, - főként a kalcium és foszfát mennyiségét -  másrészt a szervesanyag-tartalmát – például a kollagén-rostokat -  kell megállapítani. Amennyiben alacsony, vagy eltérő a két érték egymáshoz viszonyított aránya, az már a mellékpajzsmirigy elváltozására utal. Szűréssel megelőzhető, elsősorban a klímax időszakában célszerű a csigolyáknak és a combcsontnak a csontszerkezetét megnézni, mivel az osteoporosis fennállásakor az ilyen típusú törések a leggyakoribbak. A megelőzés és a terápia legfontosabb eleme a megfelelő vitamin - és ásványianyag pótlás.

- Elsősorban a citrokalciumot szoktuk javasolni, illetve a D - vitamint, ami a téli - őszi hónapokban annak is javallott, akinek nincs csontszerkezeti elváltozása. – hangsúlyozta dr. László Irén a Kazincbarcikai Kórház reumatológus és fizioterápiás főorvosa.

 

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk