Szabad egy táncra?
„A tánc a lélek rejtett nyelve.” – mondta Martha Graham (1894-1991) amerikai táncos, koreográfus.
A tánccal, - mely gyakorlatilag egyidős az emberiség történetével – képesek vagyunk szavak nélkül kifejezni érzéseinket, gondolatainkat, sőt elbeszélhetünk egy történetet is. A természeti népek táncaikkal adtak hálát isteneiknek a segítségért. Ez az ösztönös mozgás vált később az önkifejezés eszközévé, s hogy mi minősül táncnak, ma már nagyban függ a társadalmi, a kulturális, az esztétikai, a művészi és az erkölcsi szempontoktól. A tánc világnapja alkalmából beszélgettünk Balla Ibolya néptáncpedagógussal, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető helyettesével.
Április 29-én ünnepeltük a tánc világnapját, mégpedig a döntően a 18. században élt balett - táncos, Jean-Georges Noverre születésnapjához kötődően…
Valóban, kora kiemelkedő balett - táncosa, koreográfusa és balett - teoretikusa volt. Ám a tánc nemzetközi szinten való megünneplésének gondolata csak 1981-ben, Madridban egy nemzetközi színházi konferencián fogalmazódott meg. Ekkor esett a választás Noverre születésnapjára, mert teljességgel megújította az egész táncművészetet.
A ma ismert verseny- illetve színpadi táncok az egykori paraszti táncokból jöttek létre…
Ez így van. Dr. Rabinovszky Pál Máriusz művészettörténész, tánctörténész mondta: „Ott kezdődik a tánc, ahol a reális élet mozgása véget ér.” A tánc mindig mágikus erővel bírt, mely az ősidőktől kezdve jelen van az ember életében. Az ősemberek rítusait a barlangrajzok mutatják meg számunkra, az ókori görögöknél pedig már múzsája volt Terpszikhoré személyében. Mindenütt voltak zenés táncjátékok, ám az igazi áttörést a középkor hozta, ugyanis a reneszánsz idején ez a kultikus tánc bekerült a nemesi udvarokba. Ezzel együtt megjelent a táncmester, mint új szakma. Ekkor vált ketté a néptánc és az udvari tánc, a branle. Ez a barokk korban teljesedett ki, a Napkirály udvarában „szárnyalt” a tánc. Kevesen tudják, hogy a franciák nagy drámaírója Molière, tizenhárom éven át vándorszínész volt, s oly annyira szeretett táncolni, hogy a női szerepeket is szívesen eljátszotta. Ugyanakkor az angoloknál az udvari táncok egy része felkerült a színpadra. A következő fontos állomás, amit meg kell említeni a felvilágosodás. Ekkor lépett színre Noverre, akinek a szerepe azért lényeges, mert elérte, hogy a tánc bekerüljön a művészetek közé. Ő találta ki az úgynevezett cselekményes balettet, mellyel történetet lehet elbeszélni. Mint mondta, a valóságot kell megmutatni és az érzelmekre kell hatni. Az évszázadok változásai nyomán kiformálódott a színpadi, - a szórakoztató jellegű, valamint a néptánc. Ezeknek természetesen vannak különböző műfajai és ágai, elképesztő magaslatokban.
Ezen műfajok miként fejlődtek néhol akrobatikus elemeket tartalmazó művészi szintre?
Ugyancsak Rabinovszky Máriuszt idézve, ha az ember egyik pontból el akar jutni a másik pontba, a lehető legrövidebb utat választja. A táncosnál ez nem így van, ő pörög-forog, ugrik, lépdel jobbra, balra. Nos, a klasszikus balett tekintetében kialakult a két nagy iskola, a francia és az orosz balett. Elképesztő tudásra és fizikai összhangra van szükség, hogy a színpadon könnyed szökkenésnek tűnő lépéssorokat koordinálja a művész. A társastáncoknak két fő irányzata van. A standard, - például az angolkeringő, a tangó, a bécsi keringő – alapja a reneszánsz idejébe nyúlik vissza, az udvari táncok új vonulatának a pavanenak és a galliardnak az utódja. A latin táncok – a szamba, a cha – cha - cha, a rumba - a déli népek temperamentumát idézik. A versenytáncoknál olyan szigorú szabályok irányítják az előadást, hogy el sem hinné az átlag néző. Manapság a néptáncnak szintén két nagy ágát különböztetjük meg: az abszolút autentikus vonalat, és a színpadi változatot. Most már a színpadi koreográfiában is olyan tematikus mondatok, gondolatok jelennek meg, amelyek mesteri nívóra emelik.
A művészettől elvonatkoztatva, a hétköznapokban minden ember megtanítható táncolni?
Igen, hiszen mindenki úgy táncol, ahogy tud. Az a lényeg, hogy számára örömet szerezzen. Ha visszamegyünk az időben, a régi bálokban is az volt a fontos, hogy jól érezzék magukat. Senki nem pontozott, hogy hány forgás és felugrás volt. Amennyiben rá tudjuk vezetni az embereket arra, hogy kedvét lelje a táncban és milyen jó átadni magát a ritmusnak, a zenének, elégedettek lehetünk. Ráadásul óriási közösségépítő szerepe van, barátságok, szerelmek születhetnek általa.
Beszéljünk egy kicsit Önről, hogyan került kapcsolatba a tánccal, hogyan lett pedagógus?
Ez érdekes, mert egyáltalán nem erre a pályára készültem, de egész kiskoromtól jelen volt az életemben a tánc. Először balettre jártam, majd középiskolás koromban nyergeltem át a néptáncra. Előbb a Vasas, aztán az Avas, végül a Hámor Táncegyüttesben táncoltam. Évekig irodában dolgoztam, s csak a magam szórakoztatására végeztem tánccal kapcsolatos tanfolyamokat. Szívesen vezettem kurzusokat, ha igény volt rá, mígnem 1988-ban a Kodály Zoltán Állami Zeneiskola akkori balettmestere megkérdezte, hogy vállalnám-e itt az oktatást. Azóta a Kodályban dolgozom, 2002-től mint intézményvezető helyettes. Gyönyörű, tartalmas harminc év áll mögöttem. Boldog vagyok, amikor volt tanítványaimtól azt hallom, hasznosak voltak számukra az iskolában eltöltött évek. Nem mindegyikük maradt a táncos pályán, de fegyelemre, kitartásra nevelte őket.
Fotó: Kovács Loretta
