Nem csak a betegséget, a beteget kell gyógyítani

Az orvos-beteg kapcsolat az orvosi hivatás és az orvostudomány egyik központi eleme. A jó orvos-beteg kapcsolat elengedhetetlen feltétele a magas színvonalú betegellátásnak, a betegség kezelésének és a beteg gyógyulásának. Ezt vallja dr. Erdei Sándor háziorvos is, aki a több évtizeden át kimagaslóan végzett, gyógyító tevékenységéért idén, a Semmelweis-nap alkalmából Kazincbarcika Város Egészségügyéért kitüntető díjában részesült. Temérdek sikerélmény és tennivaló fér bele egy emberöltőnyi orvoslásba. A közel ötven esztendő munkásságának állomásairól, a szakma iránti elhivatottságról és a betegekkel szembeni legnemesebb elkötelezettségről beszélgettünk a közkedvelt orvossal.

Mi fordította az érdeklődését az orvostudomány felé?

Úgy vélem, nagyapám keltette fel bennem a medicina iránti tudásvágyat. Gyomán volt körzeti orvos, és kisgyermekként csodáltam mindennapi gyógyító tevékenységét. Végigkísérte a beteget a születéstől az elmúlásig. Ennek hatására jelentkeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára, ahol 1971 őszén avattak orvosdoktorrá. Mai napig magaménak vallom azt a Seneca idézetet, mely a szegedi orvosképzés egyik alappillére volt: „Non scholae, sed vitae discimus”, vagyis, „nem az iskolának, az életnek tanulunk”.

Amennyire tudom, a zeneművészet irányába is kacsintgatott. Fontolóra vette a zenei életpálya lehetőségét?

Azt hiszem, nagyon rövid ideig foglalkoztatott a művészlét választása. Zenei képességemet kora gyerekkoromtól hegedű tanszakon próbáltam fejleszteni a hódmezővásárhelyi zeneiskolában. A húgom csodálatosan zongorázott, valószínűleg általa szerettem meg a zenét. Tizennyolc éves koromig zenéltem, aztán az egyetemi tanulmányok nem tették lehetővé a zenei képzés folytatását. A zene, mint hobbi maradt meg az életemben. Most is azt mondom, hogy sokkal jobban él az, aki valamilyen hangszert ismer, máig kísérletezem, de már nem megy úgy a zenélés, ahogy akkortájt ment.

Hogyan került Kazincbarcikára?

Rezidens orvosként Kecskemétre pályáztam, ám kezembe került egy újságcikk Kazincbarcikáról. Egyre többet lehetett olvasni a fiatalok városáról, ezért döntöttem úgy, hogy feleségemmel, aki akkor várta  első gyermekünket, eljövök Kazincbarcikára.  Örültek a pályázatomnak, hiszen jó néhány körzeti orvosi állás megüresedett. 1971. októbertől, 1972. januárjáig a nem sokkal korábban átadott, új kórház belgyógyászati osztályán Soltész Pál főorvos mellett, illetve a sebészeti osztályon, Károlyi László főorvos mellett igyekeztem a legfontosabb szakterületek alapjait még inkább elsajátítani. Lényegesnek tartottam ezt, mert amikor az ember körzeti orvosként magára marad, nagyon sok mindenhez értenie kell. A Május 1. úti rendelőben kezdtem meg a gyógyító munkát, majd 1978-ban vettem át a jelenlegi körzetemet.

Hosszú pályafutásának melyek a legfontosabb mérföldkövei?

Az orvosi munkám fontos részét az ebben a városban eltöltött csaknem öt évtized jelenti. Szeretem ezt a várost. A körzeti orvosi munkám mellett a herbolyai bányaüzemi rendelőben gyógyítottam. Mindenkor elkötelezett híve voltam a Vöröskereszt által hirdetett eszméknek, így természetes volt, hogy az országos vezetőség tagjaként támogattam a szervezet munkáját. A 90-es évek közepétől segítem a helyi hajléktalan ellátást. A fedél nélkül maradtak testi, lelki, mentálhigiénés és szociális rehabilitációjának aktív részese vagyok. Újabb feladatként 2003-tól a Muskátli Nyugdíjasház lakóinak gyógyítója vagyok. Mindig nagy hangsúlyt fektettem a betegségek megelőzésére, a betegek, valamint az egészséges emberek egészségügyi felvilágosítására. Különösen kulcsponti kérdésnek tartom a betegekkel való kommunikációt, hiszen sokszor nem tudja a beteg, hogy miként kezdjen hozzá egy panasz elmondásához. Volt egy időszak a 70-es évek elején, amikor át akartak térni az oktatásban a tesztírásra. Egy baj volt ezzel: a leendő orvosok elfelejtettek megtanulni a betegekkel beszélgetni. A 70-es évek közepén aztán rájöttek erre az orvostudományi egyetemek vezetői, és bevezették a kommunikáció tantárgyat.  Mivel tudták, hogy jól tudok kontaktust teremteni mind a betegekkel, mind az orvostanhallgatókkal, éveken keresztül voltak orvostanhallgatóim, kommunikáció-elméletet gyakorlati formában elsajátítani. Ez abból állt, hogy a leendő orvoskollégát megkértem,  beszélgessen el a beteggel, kérdezze ki a panaszáról, illetve ha van terápiás ötlete, azt is mondja el.

Akkor én most megkérdezem: mennyire könnyű megszólaltatni egy beteget?

Ilyen hosszú múlttal a hátam mögött, néhány perc alatt rájövök, hogy miként lehet az adott beteget szóra bírni. Amikor érzem, hogy nagyon elméleti síkon kezdi el a kórtörténetét elővezetni, azt kérem tőle, legyen szíves azt megmondani, hogy miben segíthetek? Ez megnyugtatja a beteget és elkezdi sorolni a konkrét problémát. Persze, be van határolva, hogy mennyi idő az, amit a betegekre lehet szánni, de fontos, hogy úgy zárjam le a beszélgetést, hogy ezzel ne sértsem meg a beteget. Meg kell értetnem vele, hogy minden az ő érdekében történik, s nem ellene.  

Egy orvos mitől válik leginkább hitelessé az emberek szemében?

A legfontosabb az empátia. Igaz, nem olyan mértékig érzek bele a páciens helyzetébe, hogy én magam is belebetegedjek, de lényeges a beleérző képesség. A 90-es években Kazincbarcikán elkezdtük a hospice szolgáltatást végezni, egy asszisztens kolléganővel, Nyilasné Kiss Ildikóval. Ez volt a súlyos, már-már haldokló betegeknek az otthon történő ellátása. Egy pszichológus barátom felhívta a figyelmemet, hogy vigyázzak azzal, milyen mértékben érzem át a betegek állapotát, mert én is belehalhatok. Később azért hagytuk abba, mert mindkettőnket annyira megviselt a beteg halála, hogy mi is úgy éreztük, a lelkünk egy darabja vele távozik.

Igencsak újdonságnak számított Kazincbarcikán az 1979-ben elindított telefondoktor szolgálat. Az egyfajta pszichológiai segítségnyújtás volt?

Természetesen. Az akkori Lenin úti gyógyszertár vezetője, Csodó Jánosné említette, hogy Nyíregyházán már működik a telefondoktor szolgálat. Előbb elmentünk Nyíregyházára, aztán az Országos Telefondoktor Szolgálathoz, Budapestre, ahol láttuk, hogy egy gép üzemelteti a telefondoktor szolgálatot. Amikor valaki felhívta a számot, az automatikusan bekapcsolt, és tulajdonképpen egészségügyi felvilágosító programot szolgáltatott. Azt tapasztaltam, hogy ilyen segítségre szüksége lenne az itt lakóknak is, így Pál Miklós barátom készített egy erre alkalmas készüléket. Minden nap lehetett hívni, egy hétig szerepelt egy téma, péntekenként volt a váltás.  Minden hónap utolsó péntekén, amikor véget ért az adott kolléga szakmai előadása, két percet biztosítottunk a kérdések feltételére. Nagyon sok esetben hangzottak el konkrét témakérések, s a következő héten abban az irányban indultunk el. Szép, hosszú kort ért meg, ugyanis 1992-ig csináltuk. 1981-ben a telefondoktor felvilágosító tevékenységéért Pál Miklós technikussal és Begov Ferencné gyógyszerésszel megkaptuk a Magyar Televízió Siker Szobrát.

Manapság olyan sok szó esik a stresszről. Mit gondol Doktor Úr, ez a felfokozott életmód milyen százalékban áll a betegségek hátterében?

Valóban vannak olyan betegségek, melyeknek a felfokozott életmód lehet az okozója. A pajzsmirigy betegségen át, a szorongáson keresztül, a gyomorbántalmakig. Selye János ennek a stresszelméletnek a kidolgozója, melyért orvosi Nobel-díjat kapott.  Prónay Gábor főorvos, illetve Varró Vince professzor révén tudtam meg, hogy a stressz nagyon sok esetben okoz gyomorfekélyt. A koszorúereknek a betegsége szintén a stresszhez kötödik. Ezért mondja Selye János, és nyomatékosítják követői, hogy stresszoldónak olyat kell tenni, ami megnyugtat és ellazít. Én például stresszoldónak tartom a zenét. Vannak kifejezetten relaxáló zenék. Nagyon fontos a meditálás, a relaxálás, mert oldja a stresszt is. Ugyanakkor nagyon könnyű kívülállóként arról beszélni, hogy miként oldjuk a stresszt, de ez egyáltalán nem könnyű. Nem véletlen, hogy az USA-ban nagyon sok embernek van pszichoterapeutája. Hasznos, ha valaki kívülállóként hallgatja meg és jó tanáccsal látja el a beteget, hiszen családtagként sokkal nehezebb azonosulni szeretteink pszichés problémájával.

Milyen a háziorvos a magánéletben?

A feleségem nyugdíjas, s bizony a korunknál fogva érezzük az izületeinket, ezért szeretünk gyógyfürdőbe járni, és hatalmas sétákat teszünk. Minden nap igyekszünk megtenni 2000 lépést, mert az nagyjából annyi, amennyi az egészséges életmódhoz szükséges. Szeretünk kirándulni, zenét hallgatni, koncertekre járni. Az elmúlt években a Kolorfesztivál szinte valamennyi koncertjén ott voltunk. Három felnőtt gyermekünk van, akik tőlünk távol, a saját életüket élik. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és a három, gyönyörű unokánkra.

Fotó: Bodó József