„..sosem tudni, éppen kit ragad magával a kultúránk szépsége”

Beszélgetés a roma hagyományőrző Barcikai Hangjai Egyesület vezetőjével, Horváthné Sánta Ildikóval.

A cigányság hagyománya része a magyar kultúránknak, ezen hagyományok ápolását tűzte ki célul a Barcikai Hangjai Egyesület, melynek vezetője beszélgetőpartnerem, Horváthné Sánta Ildikó.

Ildikó, kérlek mutasd be az egyesületet, mikor, kinek az ötlete alapján, milyen célokkal alakult?

Barcika Hangjai Egyesület saját ötlet volt, olyan célokkal, hogy ápoljuk a roma kultúrát, a roma hagyományokat, és azok átadása a felnövekvő generáció számára. Kulturális programok, előadások szervezése, lebonyolítása. Előtérbe helyezve a zenei kultúrát. Szeretném elérni, hogy a zene az kísérő legyen az emberek életében, fontos szerepet adjon a mindennapjainkban.
2014-ben, amikor Kazincbarcika roma képviselője lettem, képviselői teendőim mellé a kulturális munkát vállaltam, mivel tudtam, hogy sok roma gyerekben ott van a kultúránk iránti érdeklődés, a tehetség, csak éppen nem tudják, nincs lehetőségük megmutatni tudásukat zene, ének, tánc és irodalom területén. Továbbá céljaink között szerepel a roma és magyar népesség egymást megismerő és segítő közösségekké szervezése, és ennek megvalósításában nagyon jó partnerek a környékbeli nem roma civil szervezetek. Igyekszünk egymás kultúráját megismerni, tapasztalatokat, ismereteket cserélünk, közös programokat szervezünk. Már nem egy nagyon sikeres rendezvényen vagyunk túl. Szívesem közreműködünk ünnepségeken, civilszervezetek, nyugdíjasklubok programjaiban, akár én magam is.

Kik az egyesület tagjai és hol van a székhelyetek?

A 2017-ben alakult egyesület tagjai valamilyen formában kapcsolódnak a kultúránkhoz. Elsőként a Don Bosco Iskolát kerestük meg, mivel az iskolába járó tanulók 80 százaléka roma. Általában tíz, tizenöt gyermekkel foglakozunk, hattól tizennyolc éves korig. Vannak köztük zenészek, táncosok és énekesek. Tagjaink már nemcsak szárnyait bontogató fiatalok, hanem táncosok, több hangszeren játszó kiváló zenészek, színészi vénával rendelkező amatőrök, és számíthatunk a képzett muzsikusokra is. Mucsonyban a Hunyadi Művelődési Házban van lehetőségünk gyakorlásra, és tarthatunk bemutatókat is.

Hol volt lehetőségetek nyilvánosság előtt bemutatkozni?

Fiatalokkal az iskolai évzáró ünnepségeken és a roma napokon nagyon szép műsorokat adtunk elő. Szerveztünk Ki mit tud?-okat, ahol Kazincbarcika és környező településeiről jöttek fellépők, nagyon szép és színvonalas produkciókat hoztak. Több rendezvényt tartottunk a művelődési házban, klubtalálkozókon, voltak író-olvasó találkozók, és szívesen megyünk, ahová hívnak. Legutóbbi két, nagyon nagy sikerű rendezvényünknek te is részese voltál. Egyik a Kocka étteremben került megrendezésre, Miskolci Balogh Zoltán zenekarával a vidám nótaest, a másik pedig a Hunyadi Művelődési Házban A zene összeköt címmel roma-magyar találkozó, ahol részt vettek a térség több nyugdíjasklubjai is, ami a szórakozás mellett karitatív célt is szolgált. Ez utóbbi program hagyományteremtő céllal jött létre, hogy közelebb hozza egymással a két népcsoportot, közelebbről megismerjük egymás kultúráját, szokásait. Itt került bemutatásra a cigány kenyér, a vakaró, és másik részről a hagyományos kovászos fehér kenyeret törtük meg. Mind ez cigányzene, cigánynóta és magyarnóta kíséretében.

Balogh Zoltán, Balogh Géza, Balogh József, Kalas János, Burai Béla, Horváth Béla a Kockában

Részemről nagyon nagy élmény volt mind a két rendezvény! A járvány terjedésének megfékezésével kapcsolatos intézkedések miatt a közösségi terek, művelődési házak már hónapok óta zárva vannak. Ilyenkor mit csinál az egyesület?

A járvány ideje alatt itthon történik a zene gyakorlása, zenehallgatás. Férjem több zenésztársai is eljönnek és ők is itt gyakorolnak. Az egyesület tánczenészei szintén otthon gyakorolnak, és már készítettek két videóklipet is. A zenészek hasonlóan otthon próbálnak, és nagyon aktívak, mert nekik is van két új saját szerzeményük, amelyek már videóban is megtalálhatók. Persze nem egy alkalommal a saját lakásomon közös próbákat is tartottunk. Mindemellett tervezzük a jövőt, várjuk a pandémia végét, hogy újra beindulhasson a közösségi élet.

Vezetője vagy az Alberttelepi Őszikék Nyugdíjas Klubnak is. Az egyik a fiatalabb korosztály, a másik pedig az idősebb, szépkorúak. A két szervezetet el tudod különíteni, vagy nagyon nem is szeretnéd különválasztani? 

Jó pár éve a nyugdíjasklubtól meghívást kaptunk egy bálba. A bál megnyitóján a férjem cimbalomjátékával elkápráztatta a közönséget. Szívélyes volt a fogadtatás, nagyon jól éreztük magunkat, majd többször kaptunk meghívást, és végül tagjai lettünk a klubnak. Közösségi programként elkezdtem a tagoknak színpadi játékokat rendezni, és örömünkre egyre nagyobb sikereink lettek. Ez motivált minket a folytatásra. Nagyobb szerepünk a Mikó Pista és cigányzenekara című paródia volt, amit talán az eredetitől sikerült látványosabbra alakítanunk. Ezzel szerepeltünk több helyen, és a nyugdíjas Ki mit tud? találkozón is. A zsűrinek is elnyerte a tetszését, olyannyira, hogy az újévi gálába is beválasztották. Az is igaz, hogy nagyon sok munka volt mögötte, hisz idős emberek a klubtagok, de gyermeki lelkesedéssel készültek. Később a klub vezetőségében változások történtek, rám bízták az irányítását. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra ez a bizalom, ráadásul én vagyok a legfiatalabb. Szeretem őket, de ha szereptanulásról van szó, akkor nincs lazítás, és ezt is elfogadják tőlem.

Próbálom az egyesület és a nyugdíjasklub munkáját párhuzamosan vinni, sőt a két tevékenységet egybe is csatolni. Az egyesület tagjai inkább a fiatalabb korosztály, a klub az idősebb korosztály, de nagyon jól támogatja, kiegészíti egymást a két csapat.

Volt egy nagyon jó sztori, csak hogy szemléltessem, mennyire lelkesek, és mennyire komolyan veszik a feladatot az idősebb társaim.
Első fellépésünk volt a Hunyadi Művelődési Házban egy nyugdíjasklub-találkozó alkalmából. Pár nappal később megnéztük a műsort felvételről nagyképernyős televízión. Pár perc elteltével apukám, aki egyébként az egri Kulacs Csárda zenésze, megkérdezte: ki az a nagyon jó prímás és a tagok, mert ezt a zenekart még nem láttam. Olyan jól sikerültek a maszkok, festve volt a bajusz, valódi jelmezekkel, valódi hangszerekkel, nagyon jó összhangban volt minden, és ráadásul a szereplő klubtagok között voltak 70-80 éves hölgyek is.
Valóban remek és nagyon élethű produkció volt. Társaimmal láttuk a műsort, mi is azt hittük, hogy élőben muzsikáltok, pedig a színházteremben az első sorban ültünk. A szereplő klubtagokat pedig akkor ismertem fel, mikor bementem hozzátok az öltözőbe. Az imént említetted a férjedet, Kalas János a 100 Tagú Cigányzenekar cimbalmosa, ő mivel foglalkozik a járvány idején?  
A legkiválóbb muzsikus is tanul. Soha nem lehet hátradőlni. Mindig vannak újabb variációk, újabb elképzelések, hogyan lehetne szebb, minél jobb hangzást elérni. A zene olyan téma, amit gyakorolni, fejlesztgetni kell, hiszen ki lehet esni belőle, újra fel kell eleveníteni. Nos a férjem is itthon gyakorol. Néha eljönnek a zenésztársai is, és együtt gyakorolnak, próbálnak új zenei műveket.

A férjed mikor került a 100 Tagú Cigányzenekarba, hogyan kezdődött a zenei pályája?

A 100 Tagú Cigányzenekarban olyan zenészek vannak, akik Budapesten a Rajkó bentlakásos iskolában tanulhattak, ahol tehetséges roma gyerekek zenei képzése folyik, a híres Rajkó-módszer alapján, ahonnan érettségizett, kiváló zenészek kerülnek, kerültek ki, valamint a közvetlen családjukban zenészek voltak.
Ilyen muzsikusdinasztia a férjem családja is, a Kalas család. Férjem édesapja is cimbalmos, az ő testvére pedig híres prímás. 7 évesen került a Rajkó iskolába, és már 9 évesen a Rajkó zenekarban játszott. A zenekarba csak az kerülhetett be, aki ott tanult, és megfelelő volt a zenei tudása. Rengeteg külföldi szereplésük volt, állandó munkahelyük pedig a Grand Hotel Hungária volt, ahol apja után nagybátyja mellé került cimbalmosnak, és mellette a 100 Tagú Cigányzenekarnak is tagja lett. Több zenésztársával együtt tavaly ünnepelték a zenei pálya 50 éves jubileumát. Édesapja 30 évig muzsikált, nagybátyja, a nagy hírű Kalas Géza is nyomon követte János pályáját, mert neki nem volt fia. A 100 Tagú Cigányzenekar művészeti tevékenysége rendkívüli, nincs párja a világon, ezért is Hungarikum.

Kalas János

Ildikó, a zene gyermekkorodtól a mindennapi életed része, azon túl, hogy szervezed a rendezvényeket, nagyon soknak szereplője, színvonalas előadója voltál, az énekhangod gyönyörű, minden dalt, zenét ismersz. Honnét ez az ismeret, képezted magad?

Gyermekkori álmom volt, hogy énekesi vagy színészi pályát választok. A zene kicsi gyerekkortól része volt az életemnek, mivel nagyapám prímás volt, a nagybátyáim szintén zenét tanultak és otthon is mindennap zene volt. A nap 24 órájából tizenkettőben biztos. Nagyon sok magyarnótát, táncdalt, operettet hallottam, hisz nemcsak cigánydalok csendültek fel, hanem több műfajt zenéltek a család tagjai. Egyébként a cigány származású zenészeknél a muzsika a család mindennapi életének része. Kicsi koruk óta hallás után tanulták a zenét, így nagyon jó ritmusérzékkel rendelkeztek, jól énekeltek, táncoltak.
Iskoláskoromban énekkaros voltam, az énekkar legmagasabb szopránosa, és én voltam az osztály nótafája. Más módon nem tanultam énekelni, kimondottan a magam érzése szerint. Sokat gondoltam rá, hogy jó lenne tanulni, és színpadon énekelni, de ez sajnos az énekkaron kívül nem teljesedett be. Iskola után jött a munka, majd a család. Az éneklés hobbi maradt. Ha családi ünnep volt vagy lakodalom, az nem múlhatott el, hogy ne énekeljek a család zenei kíséretével. A testvéreim kiváló zongoristák és nagyon sokat együtt gyakoroltunk, énekeltünk, még a mai nap is. Ha összejöttünk valamelyik családnál, akkor előkerült a hangszer és a mikrofon. A Barcika Hangjai Egyesület valamelyest pótolja gyermekkori álmaimat. Sok-sok év elteltével most már színpadra is kiállok énekelni, ahogyan beszélgettünk is róla, több rendezvényre hívnak előadónak, és ez nekem nagyon nagy elismerés, megtiszteltetés, hogy másoknak is örömöt szerezhetek. Az éneklés mellett írok köszöntőket, zene szövegeket. Kicsit a színészi vágyam is teljesült, azzal, hogy az egyesület tagjainak és a nyugdíjasklubnak rendezek amatőr színpadi előadásokat.

A Május 1. úti iskola énekkarában. Felső sor, balról a második Sánta Ildikó

Több generációra visszamenőleg zenészek voltak a családtagjaid. Korábban hogyan élt egy cigányzenész család, meg lehetett élni a zenélésből? 

Igen, zenészek voltak. Nem igazán lehetett jól megélni, de mi sosem szenvedtünk hiányt. Akkoriban semmiben nem volt ilyen módi élet, de nem éheztünk. A nagymamám nagyon jó asszony volt, és ügyes. Disznót és baromfit tartott, tőle sokat tanultam.
Nagyszüleim Barcikán a Vécsei-szögben laktak, ott építkeztek, ott kezdték az életüket. Nagyapám vendéglőben muzsikált, de ami igazán emlékezetes számomra, a lagzis munkái. Hattagú zenekara volt, és minden héten lakodalmakban zenéltek. Legtöbbször az udvaron volt a gyakorlás, közben a mama főzött kint a nyári konyhában. A papa sokszor nagy bajban volt, hogy kinek mondjon igent, kinek nemet, mert annyi felkérése volt, sokat jártak vidékre is. Tardona, Berente, Nagyvisnyó, nagyon szerették. Mikor a nagybátyáim 17-18 évesek voltak, őket is vitte magával, így rendszerint három bérrel és sok-sok süteménnyel jött haza. Amikor a városba költöztünk, a nagybátyáim vendéglátós zenészek lettek. A Lombik, a Béke étteremben, a Halász csárdában, majd a Barcika étteremben.
A nagybátyáim suhanc fiúk voltak, és az edényeket használták hangszernek, lábasokat dobnak, fedőket cintányérnak. Kisebbik bátyám, Oszkár ezért sokat szorult a mamától, mert szegény nem győzte venni az új edényeket. Aztán hamar megkapta a dobfelszerelést, a nagyobbik bátyám, Józsi, hegedűt kapott, hisz ő volt az idősebb fiú, és az első fiú mindig az apa hangszerét örökli, a középső fiú, Elemér pedig nagybőgőt. Valamennyien több hangszeren is tudnak zenélni, de két hangszerből vizsgáztak. Józsi bátyám már 20 évesen zeneiskolában tanított, ő maga is odajárt. Oszit, Nagy Oszkár, de mindenki Oszinak szólítja, Barcikán nagyon sokan ismerik. Most már az ő gyerekeik is kiváló muzsikusok, óceánjáró hajókon és Budapesten neves zenekarokban muzsikálnak.

A roma hagyományok mennyire vannak jelen a mindennapjaidban?

A családom ápolja a hagyományokat. Többek között készítjük és szeretjük a hagyományos cigány ételeket. Édesanyám még mindig készíti a bodagot, a cigánykenyeret. Ha vendég jön a házhoz, azt mindig megkínáljuk. Halál esetén még mindig él a virrasztás, virrasztunk egészen a temetés napjáig. Tiszteljük az időseket, gondoskodunk az idős családtagokról. A zene, a tánc életünk kísérő eleme.

Ápolod a kultúrát, népszerűsíted, szerinted van remény, hogy ez a zenei kultúra életben maradjon?

A cigányság, a cigánymuzsika a magyar kultúrának komoly része, és ez nem csak a zenére igaz, hanem igaz például a gasztronómiára is. Sajnos ma már nagyon nehéz életben tartani ezt a zenei kultúrát, de muszáj őriznünk és ápolnunk. Ha ez a műfaj kihal, akkor Magyarország elveszít egy kincset, ami az országunkat nemesíti, és a magyar emberek szívéből kihal a cigányzene, a magyar csárdás. Ha jó kedve van a magyarnak, akkor mulat, ha szomorú, a zene vigasztalja, ha ünnepel, zenével teszi. És ezért a cigányzene, zenekar nélkülözhetetlen. A cigánymuzsikus szívből zenél.
Vannak pályázati lehetőségek, amelyek segítenék ennek a műfajnak az életben maradását, megőrzését. Ilyen volt például a „Köszönjük, Magyarország!” program, vagy a magyarországi hagyományos éttermi cigányzene népszerűsítésére kiírt pályázat, a „Muzsikáló Magyarország”, de sajnos ez utóbbit a járvány terjedése lekorlátozta. Viszont nagy baj, hogy nincs megfelelő utánpótlás, kevés a zenei képzés, oktatás. Nagyon sok tehetséges gyermek van, de úgy látom a mai fiatalság egyre jobban elfelejti, hogy van élőzenekar, a zenekarokat kiszorítja a gép, a playback, telefonon művelődnek, ami szerintem rossz irányba vezeti őket. Nehéz bevonzani őket a kultúrházakba. Az egyesülettel próbálunk szervezni eseményeket, minél több élő zenei műsorokat, nótaműsorokat, kiállításokat, ahol felelevenítjük a régi hagyományokat, értékeket, meghívott előadókkal, énekesekkel, zenekarokkal, még akkor is, ha csekély a fiatalság érdeklődése, mert sosem tudni, éppen kit ragad magával a kultúránk szépsége, továbbadása.

Nagy József a fiát tanítja

Beszélgetésünk alkalmával megragadott az, amikor azt mondtad, „hogy elfogadjuk egymást, mint embert, és fedezzük fel mindenkiben a jót”. Volt-e hátrányod abból, hogy roma származású vagy?

Ha csak egy szóval kellene felelnem, akkor azt mondanám, hogy soha nem volt hátrányom. A családom és én is mindig figyeltünk arra, hogy ne legyek hátrányosabb a nem romáktól. A családom és a nagyszüleim is olyan emberek voltak, akik fegyelemre és tiszteletre neveltek. A tisztaság, a becsület, az elegancia, az illem nagy szerepet kapott a nevelésünkben. A családunkban mindenki jólnevelt és jó módú emberek lettek. Zenészek és üzletemberek. Soha nem volt hátrányom a származásom miatt, sőt, úgy érzem, megbecsültek minket. Az egyesülettel és a nyugdíjasklubbal is nagyon jó barátságot ápolunk a társ- és környékbeli klubokkal, segítjük egymást, sokszor fordulnak hozzám tanácsért is. Az én világomban sokkal fontosabb a szeretet annál, hogy ki milyen származású. Ember legyen kívül, belül, ez a legfontosabb!

Karitatív tevékenységet is folytatsz, törekszel, hogy a rászorulóknak, a szegénységben élőknek segítségére legyél. Közös munkánk alapján megtapasztaltam, hogy olyan típus vagy, soha nem adod fel.  

Életem folyamán törekedtem arra, hogy segíteni tudjak másoknak. Hozzátartozik az értékrendemhez. Jó szívvel segítek rászorulókon, nagyon ritkán tudok nemet mondani. Korábban, mint roma képviselő jobban beleláttam a mélyszegénységben élők élethelyzetébe, és ezt inkább ne részletezzem, sok gyermek még az átlagosnak módható körülményeket sem ismeri. Gyakran találkozom az emberi élet nehézségeivel, ami mellett képtelen vagyok elmenni, és magánemberként is segítséget nyújtok, rászorulóknak adományokat juttatok, és ha lehetőségem van, a karitatív rendezvényeken részt veszek.
Igen, és valóban soha nem adom fel, ami nem sikerül elsőre, majd sikerül másodikra, amit eltervezünk, azt meg is valósítjuk. Így, ahogyan mondod, mert több zenei próbákon jelen voltál. Örömmel megyünk közreműködőnek, előadónak, ha hívnak, de soha eszünkbe nem jutna, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást kérnénk.

Most mik az álmaid?   

Olyan nagy álmaim már nincsenek. Volt szerencsém a férjemet nagyon sok külföldi koncertre elkísérni, sok élményben volt részem, több híres emberrel találkoztam. Gyermekkori álmom részben teljesült. Sok fellépést, rendezvényt csinálok, remélem, hamarosan újra indul az élet és dolgozhatom tovább. Elértem, hogy színpadra állhatok, még ha amatőrként is. Volt szerencsém több nagy művésszel találkozni. Bangó Margittal, aki az öltözőjébe is beengedett, Cserháti Zsuzsával, aki 1985-ben a Barcika étteremben lépett fel, egyébként szeretem a Cserháti-dalokat énekelni. Hasonlóan Miklósa Erikával, a híres opera-énekesnővel.
Van három unokám, két fiú és egy kislány. Boldog lennék, ha lányunokám művészi pályára menne. Nagyon szépen zongorázik, és már háromévesen fantasztikusan énekelte a Cserháti-dalokat. Szeretet, béke, egészség legyen, én már erre vágyom, és ameddig csak lehet, csináljam a közösségi munkát.

Forrás: Kálmánné Katalin