https://kolorline.hu/Jubilált a területi elnökség

Jubilált a területi elnökség

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Fennállásuk 25. évfordulója alkalmából, jubileumi ünnepséget tartott a HONSZ Dr. Padányi Márius Területi elnöksége április 13-án a Mezey István Művészeti Központban. 

Az ünnepélyes rendezvényen elsőként a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusainak műsorát hallgatták meg a megjelentek, majd a beszédek sorát Bagyal József, nyugállományú alezredes, a HONSZ területi elnökségének alapító tagja nyitotta meg. Köszöntőjében személyes emlékeit elevenítette fel, kitérve a területi elnökség alapítására, valamint 25 évére. Megszólalását követően Szombati Emese őrnagy átadta a Honvédelmi Minisztérium Aranykor kitüntető cím bronz fokozatát a nyugállományú alezredesnek. Szombati Emese megszólalása után Ipacs József, nyugállományú ezredes, a HONSZ országos elnöke ünnepi gondolatait követően a HONSZ területi szervezetének elnökének, Kardos Mihálynak egy emlékplakettet nyújtott át a kiemelkedő társadalmi munkájáért.
A jelenlegi elnök beszédében elmondta: a kezdetben 360 főt számláló társulás mindenkori legfontosabb célkitűzése a beteg, idős, sok esetben magányos embereken való segíteni akarás. A ma már 73 fős taglétszám és a 20 fős támogatói apparátus vezetését az elnökség az elődökhöz híven kívánja folytatni. 
A felszólalásokat követően az eddigi aktív munkájukért, valamint a még élő alapító tagoknak köszönetként tárgyi jutalmakat adtak át, majd az új tagfelvételeseknek Ipacs József és Kardos Mihály átadta a tagkönyveket. 
A rendezvény utolsó megszólalójaként Bökönyi Sándor a közelgő anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat és nagymamákat.   
Az ünnepi rendezvény fogadással zárult.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk