68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek
A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.
kapcsolódó galéria
Rendezvény dátuma: 2026. november 05.
Izsó Miklós Képzőművészeti Kör kiállításmegnyitója – Mezey I. Művészeti Központ
Generációk óta élő hagyomány
Az 1958-ban alakult Izsó Miklós Képzőművészeti Kör története szinte egybeforrt Kazincbarcikáéval. A közösség az elmúlt 68 évben minden esztendőben bemutatta az adott év legkiemelkedőbb alkotásait, így az évfordulós tárlat nemcsak az alkotók munkáiról, hanem a generációkon átívelő folytonosságról is szól.
A kiállítást Bacsó István művésztanár, a kör vezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte: különleges értéke a közösségnek, hogy nagyszülők és gyermekeik, sőt unokáik egyaránt megtalálhatók benne. A generációk inspirálják és segítik egymást, miközben az összetartozás érzése is meghatározó szerepet játszik.
A kör számos elismerésben részesült az évtizedek során. A 60 éves jubileumot követően, 2018-ban megkapta a Város kultúrájáért díjat is. Bacsó István szerint a közösség erejét elsősorban az egymás iránti bizalom, a szeretet és az a hit adja, hogy az alkotók számíthatnak egymásra.

A természetből merítenek ihletet
A tárlaton mintegy 80 alkotás kapott helyet: közel 50 táblakép és 30 különböző tárgy. A látogatók változatos technikákkal és alapanyagokkal találkozhatnak. A tárgyak között kavicsból, gyöngyből és drótból készült munkák is szerepelnek, míg a képeknél az akvarell, az olaj- és akrilfestés mellett a szén, a toll, a tus, sőt a kőnyomat is megjelenik.
Tasnádi Borbála, a kör egyik régi tagja számára a természet jelenti az egyik legfontosabb inspirációs forrást. Mint fogalmazott, alkotásainak központi gondolata a szeretet, minden ebből indul ki.

Egy kedves ismerőse ajánlására csatlakozott a közösséghez, ahol lendületet és kitartást tanult. Korábban porcelánfestőként, majd kerámiafestőként dolgozott, a festés azonban mindig közel állt hozzá. 2019 óta a vászon felé is egyre bátrabban fordul, és arra törekszik, hogy minél több alkotását mutathassa meg a közönségnek. Korábban két önálló kiállítása is volt a könyvtárban, a Kazinczy művészeti klub közreműködésével.
Úgy véli, a vászon szabadságot ad az alkotónak: hagyni kell, hogy a kéz lendületesen, szabadon mozogjon. A festés közben az ember a jelenben él, elengedheti a hétköznapi gondolatokat, és szabadjára engedheti kreativitását.
Az alkotás önbizalmat és kapaszkodót ad
A közösséghez négy-öt éve csatlakozott Tátrai Ildikó, aki többféle technikával dolgozik, a kavicsfestéstől a textilmunkákig. Elmondása szerint gyakran saját ötleteket visznek a körbe, ahol lehetőség nyílik a kísérletezésre és az egyéni elképzelések megvalósítására.

Számára nemcsak a művészet szépsége, hanem az ott megismert emberek is fontosak. Úgy érzi, hogy a közösséghez tartozás büszkeséget és önbizalmat ad neki.
A művészet szerinte az élet nehézségeiben is segítséget jelenthet: hozzájárulhat önmagunk és embertársaink jobb megértéséhez, de abban is kapaszkodót adhat, hogy könnyebben túljussunk a problémákon.
A kiállítás megnyitóján Bacsó István arra biztatta a látogatókat, hogy ne csupán nézzék, hanem fogadják is magukba az alkotásokból áradó energiát. Meggyőződése szerint a műveknek gyógyító erejük is lehet.

A rendezvényen közreműködött a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola diákja, Antal Léna.
A 68 éves Izsó Miklós Képzőművészeti Kör jubileumi kiállítása december 3-áig látogatható a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.













