https://kolorline.hu/Kolorfutás immár ötödször

Kolorfutás immár ötödször

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az ötödik Kolorfesztivál keretében idén is megrendezi a Kolorfutást a Barcika Art Kft. augusztus 5-én, szombaton 09.00 órától. A megmérettetés az Egressy Béni Művelődési Központ előtti területről indul. A szervezők az eddigi évekhez hasonlóan több távot alakítottak ki, hogy mindenki megtalálja a legalkalmasabbat.

 

A rövidebb távot, azaz a minimaratont a futni szerető, de még nem kimondottan a teljesítményre és versenyre törekvő sporttársak teljesíthetik, a negyedmaratont az, aki szereti a határait feszegetni és egy kicsit kacérkodik a versenyzés fogalmával, valamint azokra is gondoltak, akik komoly versenyzési szándékkal állnak majd a rajtvonalhoz és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a dobogó legfelső fokára álljanak. Ők egy hitelesített, versenybírókkal felügyelt félmaratoni távon mérhetik össze erejüket társaikkal.

 

A mini, a negyed és a félmaratonokra a www.odinsport.eu weboldalon lehet jelentkezni július 22-én 16 óráig és a verseny napján a helyszínen 8:30-ig. A nevezési díjat augusztus 2-án 16.00 óráig lehet befizetni személyesen hétköznap 10.00-15.00 óra között a Kazincbarcikai Sportközpontban vagy banki átutalással.

 

A Barcika Art Kft. idén a gyerekekre is gondolt, akik ezen a napon 8.30-kor állnak a rajthoz. A kicsik két korcsoportban; ovimaraton és Sulimaraton távon indulhatnak a versenyen 650 és 1300 méteren. Nevezni online a www.odinsport.eu oldalon lehet július 22-én 16 óráig továbbá a verseny napján a helyszínen.

 

A Kolorfutás napán a szervezők szórakoztató programokkal és koncerttel is készülnek a résztvevőknek és az érdeklődőknek. A versenyről bővebben a Kolorcity weboldaláról és facebook oldaláról tájékozódhatnak.

 

További híreink

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk