https://kolorline.hu/Holnap is várják a beiratkozókat

Holnap is várják a beiratkozókat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megkezdődött a beiratkozás a Pollack Mihály Általános Iskolában, valamint tagintézményeiben április 20-án. A leendő kisiskolásokat a mai naphoz hasonlóan, holnap is beírathatják a szülők reggel 8 és este 7 óra között.  

 

Néhány héttel ezelőtt az intézmény összes tagiskolájában nyílt napokat tartottak, melynek célja az volt, hogy megismertessék a gyermekekkel, milyen az élet az iskolapadban, s mely pedagógusokkal találkoznak majd minden nap, a másik pedig az, hogy a szülők tájékozódjanak a lehetőségekről.

 

- Azt tapasztaljuk, hogy az ide érkezők jól felkészültek, valamint pontosan kitöltötték a dokumentumokat. Nagy öröm számomra, hogy hatalmas volt a nyílt napok látogatottsága, ezáltal a szülők a szükséges információk birtokában vannak, így gyorsan megy a beiratkozás – árulta el Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója.

 

A követő hetekben a gyermekeket osztályokba sorolják, melyről a szülőket határozatban értesítik az intézmények.

 

 

 

 

 

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk