https://kolorline.hu/Látványos bontás – robbantottak a BC-ben

Látványos bontás – robbantottak a BC-ben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Robbantásos technológiával bontották le április 21-én a BorsodChem egykori Polimer-1 üzemépületét.

A munkálatokat megelőzően a Borsochem szakemberei a gyáron belül is minden biztonsági intézkedést megtettek, a 26-os utat pedig a rendőrség zárta le a robbantás idejére.

Klement Tibor, a BorsodChem Zrt. környezetvédelmi igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a Polimer 1 épületet már hosszú ideje nem használták, korábban már anyagmentesítették is, így mára már csak a vázszerkezet maradt meg belőle.
– Esztétikai látványként sem volt kellemes a környéken élőknek, vagy akár a 26-os úton elhaladóknak, emellett pedig biztonságtechnikai kockázat is volt a gyár területén ez a romos létesítmény – részletezte Klement Tibor.

A környezetvédelmi igazgató kiemelte, egy fontos környezetvédelmi projekthez is kapcsolódik a robbantás, hiszen az így keletkezett törmelék lesz az alapja annak az útnak, mely a régi zagytérhez vezet. Ezt a területet ugyanis rekultiválni fogja a vegyipari cég. A Polimer-1 bontásával felszabadult terület a későbbiekben új beruházás helyszíne lehet.

A robbantásról további részleteket a KVTV Híradó április 27-ei adásában láthatnak.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk