https://kolorline.hu/Rendészeti ellenőrzés a Kiserdő környékén

Rendészeti ellenőrzés a Kiserdő környékén

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kiserdő és a vízmű feletti hétvégi házas területen tartott ellenőrzést április 26-án az önkormányzati rendészet a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ munkatársaival együttműködve.

 

Vincze Csaba, az Önkormányzati Rendészet Kazincbarcika vezetője elmondta, a csütörtöki ellenőrzésen 11 rendész és egy mezőőr vett részt, de jelen voltak a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ munkatársai is.
– Kazincbarcikán ez az első ilyen fokozott ellenőrzés, hiszen maga a rendészet is mindössze két éve alakult meg a jelenlegi fogmában. Ennek az ellenőrzésnek az volt az alapja, hogy a helyi lakosok, és önkormányzati képviselők és munkatársaink is jelezték, hogy nincs minden rendben a területen. Több az oltatlan kutya, előfordult olyan, hogy egyes ingatlanokat jogszerűtlenül foglaltak el és természetesen ezeknek az állapotoknak az ellenőrzésére rendeltük el ezt az akciót, melyek során munkánkat a KSZSZK munkatársai is segítették – részletezte Vincze Csaba.

 

A rendészeti vezető hangsúlyozta, az ellenőrzéssorozatnak kettős célja volt, egyrészt az, hogy a jogkövető, jogtisztelő állampolgárok felé szeretné a rendészet jelezni, hogy figyelnek a lakókörnyezetükre, mindent megtesznek a biztonságuk érdekében. Másrészt pedig szeretnék elérni azt is, hogy a jogsértők tisztában legyenek azzal, hogy a felelősségre vonás nem fog elmaradni.

 

Vincze Csaba érdeklődésünkre elmondta, a délelőtt folyamán 114 ingatlant ellenőriztek a rendészek, ebből 27-ben tartózkodtak otthon.
– Tizenkét kutyának nem tudták bemutatni az oltási könyvét, illetve három ingatlanban nem tudták igazolni, hogy milyen jogcímen tartózkodnak ott. Ezekben az esetekben később ellenőrizzük, hogy a hiányosságokat pótolták-e – hangsúlyozta a rendészeti szakember, aki hozzátette: az ellenőrzések a jövőben más városrészeken folytatódnak.

 

 

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk