https://kolorline.hu/Én drogozom, mi felépülünk

Én drogozom, mi felépülünk

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az alkohol-és drogfüggő betegek rehabilitációja és a prevenciója voltak a témái a Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány által szervezett előadásnak, amelyet április 28-án rendeztek az Egressy színháztermében. Az eseményen a Leo Amici Alapítvány munkatársai fotók segítségével mutatták be az intézményt, a különféle terápiás módszereket és egy-egy beteg történetéről is meséltek. Hudák Attila az alapítvány szociáis munkatársa hírportálunknak elmondta; az intézményben dolgozók egy része függőként került be a komlói létesítménybe, ma pedig már ők segítik az ellátottakat. A rendezvényen olyan betegek beszéltek a saját életútjukról, akik már több mint kétszáz napja részesei a terápiáknak.

Dr. Sallai István rendőr őrnagy hírportálunk érdeklődésére azt mondta; az előadásra a szociális szférában dolgozókat, a pedagógusokat, a diákokat és a civileket is várták. A rendőr őrnagy hozzátette; a Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány egy nyertes pályázatnak köszönhetően tartotta meg az interaktív programot. 

További híreink

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk