https://kolorline.hu/„Tovább, tovább”

„Tovább, tovább”

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az Irinyi János Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon május 5-én tartotta ballagási ünnepségét a KSK tornacsarnokában. Az esemény – a hagyományoknak megfelelően - az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, majd négy osztály, mintegy 110 diákja, az intézménytől elbúcsúzva virágokkal, énekelve vonultak át a csarnokba. A 12. évfolyamos tanulókat Csomós József, a Tiszáninnneni Református Egyházkerület püspöke, Pásztor Dániel, a Tiszáninnneni Református Egyházkerület főjegyzője, az iskola lelkésze, valamint Csernaburczki Ferenc, az iskola igazgatója köszöntötték.

A ballagók nevében Balázs Fruzsina búcsúzott, a 11. évfolyam nevében a búcsúbeszédet Márkus Boglárka 11.e osztályos tanuló mondta. A műsort az Oroszi Fanni és Csordás Ágnes által előadott Búcsúdal, valamint Forgács Dániel és Szőlősi Fanni szavalata színesítette.

A rendezvényen zárásaként azokat a diákokat díjazták, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a középiskolás éveik alatt.

A Tiszáninnen Református Diákja kitüntető címet Balázs Fruzsina 12. a osztályos tanuló vette át. Polgármesteri dicséretben részesült Rákay Fruzsina 12. a osztályos tanuló, Irinyi Díjat kapott Gris Réka 12. a osztályos diák, illetve az Irinyi Szakmai Díjjal Pócsi György 14. d osztályos tanulót jutalmazták. Az eseményen Kazincbarcika Város Önkormányzatát Klimon István alpolgármester képviselte.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk