https://kolorline.hu/Idegenbeli győzelem után a következő héten már a bajnoki címet is megszerezheti a Kazincbarcika

Idegenbeli győzelem után a következő héten már a bajnoki címet is megszerezheti a Kazincbarcika

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó NB III Keleti csoportjában idegenben lépett pályára a KBSC. Koleszár György tanítványai a 30. fordulóban az ESMTK ellen hátrányból fordítva győztek és így karnyújtásnyira vannak a bajnoki címtől.

A forduló rangadóján a Jászberény legyőzte és ezzel maga mögé utasította a Monort így a Pest megyei együttes 8 pontos hátránya megmaradt, míg a jászságiak 6 pontra megközelítették a Kazincbarcikát a borsodiak vasárnapi meccse előtt. A kék-sárgák számára így nagy jelentőséggel bírt a fővárosi találkozó, hiszen egy esetleges vendég siker még közelebb hozta volna Farkasékhoz a bajnoki címet. A pesterzsébeti mérkőzést azonban a házigazdák kezdték jobban, és a korábbi barcikai játékos Privigyei góljával már a 10. percben előnybe kerültek. A KBSC gólzsákja Farkas azonban a 21. percben büntetőből egyenlített. A félidő hátralévő részében újabb gólt már egyik csapat sem szerzett. A második félidőben a vendégek sokáig nem tudtak mit kezdeni az ESMTK védekezésével, ám nem sokkal a lefújás előtt a 88. percben Faggyas megszerezte a vezető, és mint később kiderült győztes gólt is a Barcikának. Koleszár György együttese így 9 ponttal vezet a Jászberény előtt. A következő fordulóban a KBSC a Putnok együttesét fogadja május 13-án este fél hattól. Ha a Kazincbarcika nyer, akkor a többi mérkőzés eredményétől függetlenül bajnok lesz. Döntetlen és vereség esetén pedig akkor lehet első már a 31. forduló után a Koleszár legénység, ha sem a Monor sem a Jászberény nem nyer.

ESMTK – KBSC 1-2 (1-1)

Vezette: Görög

Gólszerző: Privigyei, illetve Farkas 11-esből, Faggyas.

 

További híreink

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk