https://kolorline.hu/Az utolsó fordulóban dől el meglesz-e a bronz

Az utolsó fordulóban dől el meglesz-e a bronz

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A futsal NB II Keleti csoportjának felső-házi rájátszásában idegenben szerepelt a Kazincbarcikai Ördögök SE. A borsodiak a 9. fordulóban 4-2-es vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

A Kazincbarcika az elmúlt héten aratott Csenger elleni bravúrgyőzelem után titkon valami hasonlóra készült Debrecenben. A feladat korántsem ígérkezett könnyűnek, hiszen a hajdúságiak mind az alapszakaszban, mind a rájátszásban fölülmúlták az Ördögöket, igaz a legutóbbi csatájukat játék nélkül nyerte a Debrecen az ismert körülmények miatt.

A mostani találkozón is hengereltek a házigazdák, hiszen már a 4. percben náluk volt az előny. Pallai gólja után egy perccel Varga Dániel volt eredményes és úgy tűnt ezúttal nem tud meglepetést okozni a barcikai alakulat. Sőt nem sokkal később Vékei gólja után már hárommal vezetett a DEAC. Az első félidőben Badalik szépített, de így is nehéz helyzetben voltak a vendégek.

A második 20 percben harcosabban játszott a borsodi csapat, de az újabb vendég találat csak nem akart megszületni. A hajrában aztán Irhás bevette a vendég kaput és az utolsó percekre nyílt lett a mérkőzés. A gól után mindent egy lapra feltéve rohamozott a vendég csapat, vészkapussal játszottak Lippaiék, ám Komlósi nagy igyekezetében kézzel ért a labdához, ami számára kiállítást a Debrecennek büntetőt eredményezett. Bagi pedig kihasználva a kínálkozó lehetőséget beállított a 4-2-es végeredményt. A Kazincbarcika számára még egy mérkőzés van hátra a bajnokságból. Az Ördögök május 15-én hétfőn este hét órától a Kincsem együttesét fogadják a Don Bosco Sportközpontban. Ha azt a találkozót megnyeri a Barcika, akkor megszerzi a harmadik helyet az NB II keleti csoportjában.

 

Debreceni Egyetemi AC – Kazincbarcikai Ördögök SE 4-2 (3-1)

Vezette: Viczián

Gólszerzők: Pallai, Varga D. Vékei,Bagi, illetve Badalik, Irhás.

További híreink

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk