https://kolorline.hu/Megjelent Somodi-Hornyák Szilárd új lemeze

Megjelent Somodi-Hornyák Szilárd új lemeze

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Bemutatták Somodi-Hornyák Szilárd legújabb lemezét pénteken a Mezey István Művészeti Központban.

Somodi-Hornyák Szilárd a kolorline.hu kérdésére elmondta, hogy a lemezt hosszas munka előzte meg, amit többek között Kazincbarcika városa is támogatott. A lemezbemutatón négy számot hallhatott a nagyközönség, majd állófogadással zárult a rendezvény. 

Somodi-Hornyák Szilárd május 9-én Presszó című műsorunk vendége volt, ahol Vályi Zsolttal többek között a lemezbemutatóról is beszélgettek. A zenész-művésztanár elmondta, a most bemutatott korong a negyedik nagylemeze, de korábban két kislemeze is elkészült az elmúlt nyolc-kilenc évben.
– „A zenekarban zömében olyan zenészek szerepelnek, akik a valóéletben is zenélnek. Egy részük zenetanár, másik része pedig aktív zenész, illetve van olyan is, aki úgy zenél mint én, a civil szakmája mellett kedvtelésből” – mondta.

A zenei stílusáról Somodi-Hornyák Szilárd azt mondta, alternatív rock, mélyebb, tartalmasabb szöveggel.
– Itt arról van szó, hogy én írom a dallamot, én írom a zenét, én tervezem a lemezborítót, sok mindent én csinálok, de nyilván a zenésztársakra szükség van - részletezte a zenész.

A teljes beszélgetés az alábbi linkre kattintva megtekinthető.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk