https://kolorline.hu/Kiállítás nyílt a Gyermekek Háza alkotóinak munkáiból

Kiállítás nyílt a Gyermekek Háza alkotóinak munkáiból

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Éves kiállítás nyílt a Gyermekek Háza-Kézművesházban működő szakkörök és klubok munkáiból május 25-én. A tárlaton több, mint 100 alkotást: tűzzománcokat, rajzokat, gobelineket és egyéb műveket tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Csokonai Úti Székhelyóvoda gyermekeinek műsorával vette kezdetét múlt csütörtökön a Gyermekek Háza-Kézművesházban működő szakkörök és klubok éves kiállításának megnyitója. A produkciót követően Dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Kft. ügyvezető igazgatója mondott ünnepi köszöntőt, nyitotta meg a tárlatot.  A cégvezető hangsúlyozta, a Gyermekek Háza-Kézműves Ház munkája kiemelt jelentőségű úgy a Barcika Art, mint egész Kazincbarcika életében.
– A Gyermekek Háza-Kézműves Ház bátran jelentem ki, hogy mindannyiunk szíve csücske. A ház tevékenysége, az itt dolgozó kollégák és szakkörvezetők munkája és az itt alkotó kicsik és nagyok alkotásai meghatározzák a várost és rendezvényeit – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

A több mint száz művet felvonultató kiállításon bemutatkozott minden, a Gyermekek Házában működő szakkör és klub. Ursutzné Blága Krisztina, a ház vezetője azt mondta, az évzáró kiállítás már hagyomány az intézményegység életében.
– Jelenleg nyolc alkotóközösség, művészeti csoport működik a házban, ők közel százan vannak, és heti rendszerességgel látogatják a házat. Négy gyermekcsoport és négy felnőtt csoport működött ebben az évben a Gyermekek Háza Kézművesházban, az ő munkáik tekinthetők meg itt, a Mezey István Művészeti Központ emeleti kiállítótermében – mondta Ursutzné Blága Krisztina.

A program végén Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere és Dr. Makkai Orsolya köszönte meg a klubok és egyesületek vezetőinek egész éves munkáját. A tárlat július 7-éig tekinthető meg.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk