https://kolorline.hu/Kodályos népzenei találkozó

Kodályos népzenei találkozó

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola hatodik alkalommal rendezett növendékei számára népzenei szakmai találkozót, május 25-én. Idén először az anyaiskola adott otthont az eseménynek, az előző években más-más helyszíneken, az intézmény vidéki telephelyein gyűltek össze a népzenész palánták.

A rendezvény célja az egymástól tanulás, a közösségkovácsolás, hiszen a program egyik fő vezérelve, hogy a találkozón ne csak a kiemelten tehetséges növendékek játszanak, hanem kortól, nemtől és adottságtól függetlenül mindenki lehetőséget kapjon a bemutatkozásra. A zenei vetélkedőt Kerek Gábor Közeledő igazgató úr nyitotta meg, majd Orbán Zita tanszakvezető asszony ismertette a versenyszabályokat és a viselkedési etikettet. A versenyen négy korcsoportban és két kategóriában 51 növendék mérettette meg magát. A két fős szakmai zsűrit Tarjányi Orsolya szolfézstanár, igazgatóhelyettes, és Újhelyi István, népzenész-szintetizátor tanár alkotta.

A gyerekek sikeréhez méltán hozzájárultak tanáraik: Boncsér Gábor, Fónyadné Krivik Nóra, Orbán Zita, Samu Ágnes

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk